Kicserélve (Switched) - fordítás [befejezett]

MDZS: A fájdalom a testemben

Xiao Zhan felnyögött, és lassan kinyitotta a szemét. A háta valamiért rettenetesen fájt, mintha forró vizet öntöttek volna rá. Az egész testében szétáradt a kín.

A picsába, hol volt? Miért feküdt a földön? Már megint átvándorolt a másik világba?

Xiao Zhan felült és az oldalával a falnak dőlt. Úgy festett, hogy egy sikátorban tért magához. A ruhái elszakadtak és bemocskolódtak, az anyag egy része megperzselődött. Érezte, hogy a szövet a hátához tapadt, ami azt jelentette, hogy a háta valószínűleg komolyan megégett. A kezére nézett, ami szintén tele volt sebekkel. A jobb kezében egy talizmánt tartott. Xiao Zhan úgy érezte, mintha látta volna már valahol ezt a mintát.

Picsába. Picsába, picsába, picsába! Mi a jó fene történt ezúttal Wei Wuxiannel? Miért volt az, hogy Xiao Zhannak kellett folyton szenvednie Wei Wuxian helyett? Sírni akart. Biztos sokáig feküdt a földön, mert a vér megszáradt és megalvadt körülötte. Pokoli lesz, mire később kitisztítják a sebeit.

Minden erejét a lábába préselve ment ki az utcára, hogy segítséget kérjen valakitől, de meglátott egy fiút, talán hét vagy nyolc évest, amint egy ökrös szekér után futva süteményért kiabál. Xiao Zhan szeme elkerekedett, ahogy észrevette, hogy a szekér hajtója a fiúra emelte az ostorát.

– Állj!

A fiú, akit majdnem megütöttek, abbahagyta a sírást, és ránézett. Xiao Zhan fogcsikorgatva szólt a férfihoz.

– Te ott! Mit művelsz ezzel a gyerekkel?

– Semmi közöd hozzá! – közölte mérgesen a férfi.

– Még szép, hogy van közöm hozzá – mordult rá Xiao Zhan. – Mit tett veled ez a szegény gyerek, amiért meg akarod korbácsolni?

– Ez a kis koldus folyamatosan a nyomomban jár és ételért könyörög!

– Ha a nélkülöző emberek hozzád folyamodnak, akkor segítened kellene ahelyett, hogy megütnéd őket. Nem kaptál semmiféle nevelést? – vicsorgott Xiao Zhan.

– Pofa be! – csapott le a férfi az ostorral.

Xiao Zhan némán sikoltott, amint az ostor megütötte az egyébként is sérült hátát. Térdre esett, és összekuporodott. A fiatal fiú megrázta a vállát.

– Gege!

Ez volt az első alkalom, hogy valaki kedvesen bánt az utcagyerekkel. A fiú szipogva segítségért kiáltozott. Úgy tűnt, hogy senki nem hallja meg a sírását – amíg két fiatal, kardot hordozó férfi fel nem tűnt előte és Xiao Zhan előtt. A fiatalemberek – az egyik fehérben, a másik pedig feketében – arra a férfira bámultak, aki az ostorral megütötte Xiao Zhant. A férfi azonnal elsietett, amint kiszúrta, hogy bármikor előhúzhatják a kardjukat.

Az utolsó, amit Xiao Zhan látott, mielőtt elvesztette volna az eszméletét, a volt színésztársa, Song Jiyang arca volt.

Amikor ismét felébred, újra Song Jiyangot látta. Xiao Zhan pislogott. Őt is meghívták volna a V Live-ra? Igen, az lehetséges...

– Song Jiyang? – kérdezte karistoló torokkal Xiao Zhan.

„Song Jiyang" megrázta a fejét.

– Örülök, hogy felébredtél, úrfi, de engem Xiao Xingchennek hívnak, nem Song Jiyangnak. Lehet, hogy összekeversz valakivel.

Xiao Zhan pislogott. Xiao... Xingchen? Csak utána vette észre, hogy „Song Jiyang" valóban hosszú hajat és tradícionális kultivátoröltözetet viselt. Körülnézett. Valószínűleg egy öreg épületben volt, a szerkezetéből ítélve. Nem tűnt porosnak, és ő éppen egy ágyon feküdt – meglehet, nagyon kemény matracon – és a mellette lévő kisasztalon egy kancsó tea állt. Xiao Xingchen óvatosan letörölte az arcát egy langyos vízbe mártott ronggyal. Xiao Zhan végre emlékezett, hogy már megint visszarángatták a képzeletbeli világba.