Kicserélve (Switched) - fordítás [befejezett]

MDZS: Első csók

A támadásra való felkészülés tovább tartott, mint gondolta volna. Xiao Zhan akkor érkezett Lótuszrévbe, amikor a Yunmeng Jiang klán már indulni készült a Százfőnix hegyre. Jiang Cheng nagyon mérgesen nézett rá.

– Hogyan teltek a napjaid, A-Xian? – kérdezte Jiang Yanli.

– He? Jó volt – nevetett Xiao Zhan. – Sajnálom, hogy későn érkeztem, Jiang Cheng, shijie. Menjünk.

Yanli mosolygott, de aggódva nézett Jiang Chengra. Jiang Cheng megrázta a fejét, hogy ne beszéljen. Két nappal korábban a Yunmeng Jiang klán új tanítványai összefutottak a Gusu Lan klán tanítványaival egy éjszakai vadászaton. Amikor megkérdezte a Lan-tanítványokat, hogy hogy van az ő klánjának legfőbb tanítványa, akkor az egyik Lan tanítvány elmondta, hogy a Yunmengi vendégük már vagy egy hete elhagyta Gusut.

Alig egy nap alatt meg lehetett járni a távolságot Felhőzug és Lótuszrév között.

Aztán a tanítványok hallottak egy pletykát, ami szerint a hírhedt Wei Wuxiant látták egy lánnyal csavarogni valamelyik faluban. Más körülmények között Jiang Cheng és Jiang Yanli nem foglalkoztak volna vele, mert tudták, hogy Wei Wuxian milyen természetesen és szégyentelenül flörtöl. De most, hogy a fiatalember valószínűleg éppen Lan Wangjival építette a kapcsolatát (mármint Jiang Yanli szerint. Jiang Cheng szerint ez még mindig nevetséges volt), azért egy kicsit aggódtak.

És amitől tartottak, bekövetkezett, amint a Százfőnix hegyen meglátták a Gusu Lan klán kultivátorait...

Lan Wangji sötét arccal nézett maga elé. Valószínűleg ő is hallotta a pletykát, és egyértelműen nem tetszett neki.

– Ó, szia, Lan Zhan! – üdvözölte Xiao Zhan.

Lan Wangji biccentett, de semmi egyéb. Ó, szegénykém, gondolta Jiang Yanli.

Elkezdték az íjászversenyt, de Jiang Yanlinak feltűnt, hogy az öccse nem tűnik sem lelkesnek, sem pedig késznek arra, hogy részt vegyen a megmérettetésben. Ez szokatlan volt olyasvalakitől, aki imádta megmutatni a saját tehetségét.

– Ó, a zseniális Wei Wuxian nem vesz részt? – gúnyolódott az egyik Lanling Jin klántag.

Xiao Zhan pislogott. Ó, ő emlékezett erre az arcra. Jin Zixun. Ugyanakkor Wei Wuxian nem emlékezne rá. Az igazi Wei Wuxian senkire sem emlékezett, akit nem tartott érdemesnek rá.

– Hát, nem vagyok igazán jól ma, úgyhogy inkább nem csatlakozom a mulatsághoz – mondta Xiao Zhan.

– Nem vagy jól? Szerintem nem tűnsz betegnek.

– Aranyértől szenvedek. Szeretnéd látni?

– ...

Több kultivátor is undorodva nézett rá. Xiao Zhan elnevette magát.

– Elnézést, de szeretném kimenteni magam egy időre.

Jiang Cheng a homlokát ráncolta. A tekintetével követte Xiao Zhant, aki kiügetett a verseny helyszínéről. Igen, egész biztosan beteg, gondolta Jiang Cheng. Meglehet, Jiang Cheng úgy döntött, hogy most nem foglalkozik vele, és majd később veszi elő a shixiongját.

Eközben Xiao Zhan csendesen kilopózott a hegyről, amíg felmérte, hogy mi a helyzet odakint. A számításai szerint Wen Qing valószínűleg már elszórta a bombákat. Egyetlen őr sem állt kint, és nem is kiabáltak. Lehet, hogy vagy Wen Qing ölte meg vagy tette mozgásképtelenné azt a pár őrt, akiket a munkatáborban hagytak, vagy egyelőre nem volt idejük jelenteni.

Qiongqi felé tartott. Megkönnyebbülésére látta, hogy a Wenek túlélői elfelé szaladnak, Wen Qinggel az élen, mialatt a még életben lévő Wen Ning azt a kardot használja, amit Wei Wuxien szerzett és adott Wen Qingnek, hogy leszerelje az őröket. Olcsó kard volt, de Wen Ning tudásával elég jól működött. Egy maréknyi őr a földön feküdt, eszméletlenül. Az idősebbek és a felnőtt nők a hátukra vették a gyerekeket, hogy gyorsabban tudjanak mozogni.

Xiao Zhan elővette a bambuszgránátokat, amiket elrejtett, és még több robbanószert szórt az immár üres táborra. Ahhoz talán nem tudott elég jól célozni, hogy részt vegyen egy íjászversenyen, de ahhoz igen, hogy hatalmas területet borítson tűzbe. Az őrök, akik bepánikoltak az újabb támadás miatt, nem üldözték tovább a Weneket, hanem megpróbálták eloltani a tüzet. Látta, hogy az egyik őr elrohant, hogy jelentse a tüzet a Jin klánnak, úgyhogy meggyújtotta a korábban bekészített petárdákat.

Felkacagott, ahogy látta, hogy az illető épp élete legnagyobb ijedtségét éli át, és azonnal visítva visszafordul. Xiao Zhan gyorsan visszatért a Százfőnix hegyre, és diszkréten csatlakozott a vadászathoz. Már az eseményre szánt idő fele eltelt, és Xiao Zhan egyébként sem reménykedett benne, hogy elkap bármit is, úgyhogy keresett magának egy elhagyatott helyet, ahol pihenhet.

Ez a séta a Százfőnix hegy és Qiongqi között oda-vissza nem volt könnyű. Nagyon rövid ideje volt rá. Xiao Zhan egy fának támaszkodva becsukta a szemét. Elálmosodott, és nem hallotta meg a könnyed, közeledő lépteket.

Elállt a lélegzete, amikor érezte, hogy egy ruhadarabbal takarják el a szemét, és szorosan megkötik a feje körül.

– Mi...?

Elkapták volna? Most elrabolják, bezárják, megkínozzák? Mielőtt egyáltalán befejezhette volna a mondatot, valami meleg érintette meg az ajkát. Valaki éppen megcsókolta.

Azonnal eszébe jutott az a fejezet, amit nemrég olvasott. Ó, a francba. Ez volt az a rész! Úgy tűnt, hogy nem számít, hogy beköti-e a saját szemét.

„Lan Wangji, ez a vágyódó férfi... jött, látott, győzött..." – gondolta Xiao Zhan, és egy pillanattal később elvesztette az eszméletét.