Kicserélve (Switched) - fordítás [befejezett]

CQL: Ünnepség

– Bo Di.

– ...

– Bo Di...

– ... csak még öt percet...

– Wang Yibo... Bo Di... ébredj fel!

– ... nem.

– Férjecském.

Wang Yibo szeme hirtelen kinyílt. Xiao Zhan lehúzta róla a takarót.

– Ébredj fel, ki kell mosnunk az ágyneműt, megreggelizni, és aztán elindulni.

– Hogy szólítottál az imént?

– Wang Yibo, még mindig alszol? Ki fog hűlni a reggeli. Jian Guo, várd meg apát... Apa mindjárt ad neked enni.

Wang Yibo a szemét dörzsölgetve kecmergett ki az ágyból. Lehúzta az ágyneműt és bedobta a mosógépbe. Addig is, amíg megmosta a fogát és az arcát, Xiao Zhan szedett neki egy tál rizst és zöldségeket.

– Esküdni mernék, hogy hallottam valami szépet, amikor felébredtem.

– Az ébresztőórádat hallottad, és nem létezik szép hangú ébresztőóra.

Wang Yibo elvigyorodott.

– Dehogynem. Gyönyörű hangú és gyönyörű arcú ébresztőórám van.

Xiao Zhan elpirult.

– Eszünk. Fejezd be.

– Köszönöm, hogy főztél, Zhan Ge.

Attól a naptól számítva, hogy Xiao Zhan először beköltözött hozzá, már harminc nap telt el, bár még csak tizenöt napja aludtak egy ágyban. Ugyanakkor alváson kívül csak háromszor műveltek ott más dolgokat is. Mivel Wang Yibo korábban törölte vagy elhalasztotta a programjait azért, mert egy nagyra nőtt hároméves gazembert kellett bébiszittelnie, jelenleg minden percét lefoglalta, hogy behozza a forgatásokban szerzett lemaradását. Mire hazaért, a szerelme általában már aludt.

A szerelme. A szerelme. A szerelme. Ez a szó megállíthatatlanul ismétlődött a fejében.

Amint Xiao Zhan és ő visszatértek Pekingbe, végre büszkén megköszönte az összes gratulációt.

Ez volt az egyetlen egy dolog, amiért Wang Yibo hálás volt Wei Wuxiannek. Most, Jian Guo bolyhos feneke helyett Xiao Zhan békésen alvó arcát látta maga előtt minden reggel.

Gyorsan befejezték a reggelit. Xiao Zhan elmosta az edényeket, Yibo pedig kiteregette a ruhákat száradni. Kitakarították a házat és megetették Jian Guót, majd elindultak az étterembe.

– Egészségetekre!

A poharak egymáshoz koccantak. Csak almalé volt bennük, hiszen még nappal volt, de mindenki annyira fesztivál-hangulatba került, hogy nem bánták. A legfontosabb az volt, hogy mindannyian összegyűltek ünnepelni. Xuan Lu lefoglalta az egész éttermet – ezúttal nappal, Peking közepén, távol mindenféle régi temetőtől vagy templomtól.

– Szerettem volna látni a Yilingi pátriárka visszatérését – méltatlankodott Guo Cheng.

Wang Zhuocheng megborzongott.

– Csak azért mondod, mert nem voltál ott. Én soha többé nem akarok ilyen helyzetbe kerülni.

– Ha ott lettem volna, tuti kiteszem Instára.

– Te lettél volna az első, aki elszalad.

Xuan Lu kuncogott és körbeadta a tányérokat.

– Hé, ne veszekedjetek, épp azt ünnepeljük, hogy A-Xian és Wangji összejöttek.