𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑇ℎ𝑖𝑟𝑡𝑦-𝑓𝑖𝑣𝑒 -𝑁𝑜! 𝐷𝑜𝑛'𝑡 𝑑𝑜 𝑡ℎ𝑖𝑠!

𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧

Arra ébredtem, hogy Lando a karomat simogatja. 

- Jó reggel álomszuszék. - mosolygott rám. 

- Már itt is vagyunk? - ásítottam.

- Igen, mivel átaludtad az utat. - nevetett fel. 

- Egy pillanat. - dörzsöltem meg a szemem.

- Nem sietünk. - tette a kezét a hátamra, mikor előre dőltem. Nem éreztem jól magam. Nem éreztem semmit csak fáradtságot és ürességet.

- Minden rendben? - cirógatta a hátam Lando. Hangja aggódóan csengett.

- Persze, csal álmos vagyok meg még fáradt. - motyogtam. 

- Akkor mond merre kell menni és szívesen felviszlek. 

- Nem kell Lan. Fel kell vinnünk  bőröndöket is. - ellenkeztem.

- Akkor fordulok kettőt, ezen ne múljon. - simította a fülem mögé a fekete hajtincsem.

- Nem kell. Hozom a cuccom és akkor neked sem kell kétszer fordulnod. - erőltettem magamra egy mosolyt, majd egy apró puszit nyomtam a fiú arcára. 

- Legyen. - bólintott, majd a kezét nyújtotta, hogy segítsen kiszállni. 

.. ..

Este, miután már mind a ketten lefürödtünk pizsiben bújtunk össze az ágyban. Lando férfias bekúszott az orromba, ami megnyugvással töltött el. Pici köröket rajzoltam a mellkasára, miközben az egyenletes lélegzet vételére koncentráltam. Nem tudom mi váltja ki most bennem ezeket az érzéseket, de véget akartam vetni neki. Itt van Lando eljött velem. Semmi bajomnak nem kéne legyen. Itt van velem.

- Mi a baj Mads? Olyan szótlan voltál ma egész nap. Elhiszem, hogy fáradt vagy, de biztos, hogy van ez mellett még valami. Mi a baj? - simogatta a vállam.

- Őszintén? Nem tudom.

- Történt valami?

- Nem, nem hiszem. - fúrtam a fejem jobban a mellkasába, miközben próbáltam nyugodt lenni.

- Én bántottalak valamivel? - kérdezte halkabban.

- Nem. Biztos, hogy nem. - néztem fel rá.

- Akkor, hogy tudok segíteni? Mit csináljak, hogy jobb legyen? - kérdezte már aggódva. A tekintetemet elfordítva dőltem vissza a mellkasára, hogy ne lássa a könnyes szemeim.

- Nem tudom. - feleltem fojtott hangom, gyorsuló lélegzet vétellel.

- Madi, hé Madi. - ült fel magával húzva engem is.

- Nem tudom, én nem tudom. - ráztam fejem ismételgetve a szavakat.a

- Nincs semmi baj. Nem baj, oké? - fogta közre az arcom.

- Úgy sajnálom. - kezdtem zokogni.

- Nem kell semmit sem sajnálod Kicsim, rendben? - ölelt magához.

Hosszú perceken át öleltük egymást szorosan, mire csillapodni kezdett a zokogásom és a lélegzetvételeim is.

- Jobb? - suttogta a fülembe.

- Igen. - motyogtam a mellkasába. Ha lehet még jobban magamhoz öleltem  a brit fiút.

- Itt vagyok, oké? Nem megyek sehova. - fonta erősebben körém a karjait.