𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑁𝑖𝑛𝑒 - 𝐶𝑎𝑛 𝐼 𝑘𝑖𝑠𝑠 𝑦𝑜𝑢?

𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬

- Imádtam. Hihetetlen volt, ahogy körülöttem úszkáltak a halak. - mondta felszabadultan Madi, miután visszaértünk.

- Örülök, hogy ennyire tetszett. - mosolyogtam rá. Fekete haja vizesen omlott a vállára és kék szemei ez miatt csak még jobban világítottak, főleg, hogy a fény miatt a pupillái öszze voltak szűkülve.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide. - mondta miközben az arcomat kémlelte.

- Nem tesz semmit Madi. Ha tudtam volna, hogy ennyire felszabadult és boldog leszel ettől, akár minden nap elhoztalak volna már ide.

- Köszönöm akkor is. Nekem sokat jelent. - mondta és kezét felemelve arrébb söpört egy tincset a homlokomról. A szíve a torkomban dobogott és egy hatalmasat nyeltem. Kezeim szinte automatikusan siklottak a derekára. Lábujjhegyre állva egy puszit nyomott az arcomra, majd a nyakamat körbe fonva húzott magához szorosan. Egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon viszonoztam az ölelését és csak reménykedtem, hogy nem érzi meg a heves szívverésem.

- Bármikor. - suttogtam, majd elkezdtem elengedni őt. - Na sipirc öltözni. Tartozok az alkum második felével is és mindjárt öt óra.

- 10 perc és kész vagyok. - mosolygott rám.

- Rendben. - bólintottam és én is elindultam öltözni.

A búvárruhát levéve megtörölköztem, majd magamra aggattam a fekete farmerem és szintén fekete pólóm. A kölcsön kapott cuccokat megfogva léptem ki az ajtón, majd letettem a pultra. Pár perccel később Madi is kilépett az ajtón. Az ő haja is vizes volt továbbra is, csak annyi különbséggel, hogy kifésülte. Az én hajam is vizes volt, de csak beletúrtam amolyan ennél rosszabb úgysem lehet stílusban. Tudtam, hogy minden egyes kis tincs irtó göndör lesz és nehezen fogom kifésülni, de most teljesen hidegen hagyott.

- Mehetünk? - kérdeztem a lánytól, amikor mellém ért.

- Igen. - bólintott. Miután elköszöntünk és megköszöntünk mindent elindultunk a papaya színű McLaren felé.

- Imádom ezt a kocsit. - mondta Madi. - Nem sokszor utaztam benne, de nagyon kényelmes és szépen dorombol a motorja is. - mondta az indulás után.

- Tudsz vezetni? - kérdeztem.

- Igen, de nem szoktam sokszor. - mondta. - Miért? - kérdezte érdeklődve.

- Mert, ha tudok félre állok és helyet cserélünk akkor. - néztem rá egy pillanatra.

-Ne Lando. Nem kell. Nem akarom tönkre tenni a kocsit. - kezdett heves tiltakozásba.

- Madi nem lesz semmi baj, csak engedd el egy kicsit magad. - nevettem fel és kitettem az indexet, majd lekanyarodtam az útról.

- Biztos vagy benne? - kérdezte félénken.

- 1000 százalékig. - vigyorogtam.

- Oké, de ha bármi baj lesz, Isten a tanúm rá, hogy megverlek.

- Szerencse, hogy semmi ilyen miatt nem kell aggódnom, mert semmi baj nem lesz. - vigyorogtam, majd kiszálltam az autóból.

- A vezetői ülés is olyan kényelmes? - kérdeztem miután bekötöttem magam.

- Kényelmesebb. - engedett el mosolyt, majd elindította a motor. Felbőgve Madit és engem is kirázott a hideg, majd visszakanyarodott az autópályára.

- Mehetek gyorsabban? - kérdezte miközben az utat kémlelte.

- Csak nyugodtan, de azért a GPS-t figyeld. - dőltem hátra kényelmesebben és adtam még egy kis hangot a rádióra.

- Okés. - hallottam a lány hangját, majd gyorsulni kezdett az autó.

Jóval 200 felett mentünk és csak előzgettük meg a kocsikat, miközben a rádióban szóló zenét üvöltöttük. Felszabadultan nevetett, ami miatt a mellkasomban kellemes meleg érzés áradt szét.

¨¨

Fél óra múlva megérkeztünk az úticélhoz, ami egy kilátó volt. Maxet még tegnap megkérdeztem, hogy hova lenne érdemes elmenni, mivel ő a városban lakik. Ő ajánlotta ezt a kilátót is.

- Na milyen volt? - kérdeztem Madit.

- Hihetetten. Nagyon élveztem. - mondta csukott szemekkel és hátra döntött fejjel. Keze még mindig a kormányon volt, amit szép lassan engedett csak el. Arcán továbbra is ott volt a hatalmas mosoly. Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne hajoljak oda és csókoljam meg őt. Nem lehet Lando. Ma mondta el neked Micah, hogy ne cseszd el. Igaza van. Nem lehet. Amúgy is ez lenne életed első csókja.

- Gyere, mutatok valamit. - szólaltam meg, hogy megmentsem magam a gondolataimtól.

- Már repülök is. - mondta nevetve.

Miután kiszálltunk a kezemet nyújtottam felé, amit szerencsére nagy örömmel fogadott el.

- Ez gyönyörű. - mondta, amikor elértünk a kilátóhoz. Gyönyörűen lehetett látni a monacói kikötőt és azt a sok hajót. A Nap már félig lemenőben volt ezért csak még szebb lett az egész.

- Örülök, hogy tetszik. Lényegében én is most vagyok először itt, de tényleg káprázatos. - támaszkodtam meg mellette a korláton.

- Köszönöm ezt a napot Lando. - mosolygott rám, mire csak egy vigyor kíséretében megrántottam a vállam.

- De, hogy teljes legyen az alum mesélek. Mivel te ma megbíztál bennem, ezért én is ezt teszem. Nagyon kevés ember tud erről. Összesen csak négyen. Carlos, Zak a főnököm, Andreas és Jon az edzőm. - kezdtem halkan. - A barcelonai tesztek óta előfordult, hogy már többször szükségem volt egy pszichológusra a stressz és minden egyéb miatt. Csodálatos érzés, hogy a király kategóriában versenyezhetek, de ugyan akkor a stressz és a megfelelési kényszer egy rosszul elsült hétvége után csak rosszabb, ezért pszichológushoz járok. - vallottam be kieresztetve egy reszketeg sóhajt, majd folytattam. - Sokáig Carlos előtt is szégyelltem, de amióta tud róla sokszor ő is segít.

- Lan ezen nincs mit szégyellni. Minden ember megérti, hogy egy pilóta élete sem könnyű. Nem tudom hallottél-e róla, de Ricciardo egy időben depressziós volt és senki nem ítélte el miatt, hanem sokan segítettek neki. Tudom, hogy a te esteted más, de ha tudnák mások is akkor is ugyan az vicces és vigyorgó Lando Norris lennél mindenki szemében, aki bármikor képes bárkit felvidítani. - fogta meg a karom és szembe fordított magával. Nem vagyok magas, de a feje felett elnézve inkább a tájat néztem most, mint őt.

- Lando. - vezette fel a kezét az arcomra. Tekintetem rá kaptam és láttam, hogy aggódva fürkészi az arcom. - Ezzel semmi baj nincs, oké? Ugyan az a bohókás fiú vagy a szememben, mint tíz perccel ezelőtt. - cirógatta az arcom, mire bele simultam a tenyerébe.

- Köszönöm, hogy ezt gondolod. - suttogtam.

- Ugyan már. - nevetett fel. Kék szemei boldogan csillogtak, ami miatt nekem is egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra. - Na gyerünk. Láttam ám, hogy ott bujkál az a mosoly. - folytatta, mire elnevettem magam. - Nem is volt olyan nehéz, igaz? - nézett a szemembe.

- Nem. - suttogtam és a tekintetek az ajka és szeme között cikázott.

Egy nagyot nyelve vezettem vissza a tekintetem a szemébe és láttam, hogy is azt csinálta, amit én. Egy kicsit közelebb hajlva hozzá hangosan kifújtam a levegőt, majd rekedtes hangom megszólaltam:

- Megcsókolhatlak?

- Igen. - mondta szintén kissé elfúló hangon.

Még egyszer utoljára a szemébe néztem, majd ajkaimat az övére nyomtam. Mellkasomban olyan volt, mintha tűzijáték robbant volna. A gyomrom görcsbe rándult és hagytam, hogy az ösztöneim eluralkodjanak felettem. Az egyik kezemet a tarkójára vezettem és úgy húztam közelebb magamhoz, amíg ő a kis kezével utat talált a kócos hajamba.

¨¨