𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧
Gyűlölöm. Gyűlölöm. Gyűlölöm. Hajtogattam magamban, miközben belülről harapdáltam a számat. Gyűlölm magamat, anyámat és Őt is. Gyűlölöm azt Instagramot és az összes világhálót. Az idegesség és düh belülről emésztett fel. Dühös voltam és csak magamat okoltam mindenért. Nem vagyok dühös senkire, csakis magamra, mégis mindneki mással flegma és bunkó vagyok. Utálom ezt csinálni.
- Madi, mi a baj? Tegnap óta szinte hozzám sem szólsz. Láttam mi volt Landoval is, utána hozzám jött megkérdezni mi a baj. Aggódik érted és fél, hogy valamit elrontott. Mi történt? - kérdezte Micah, miután elkezdődött a második szabadedzés.
- Nem történt semmi Micah, jól vagyok csak rossz napom van. - mondtam a sablon szövegem.
- Madison, nincs kedvem barkóbásat játszani. A testvéred vagyok és megőrjít a tudat, hogy nem tudok segíteni, mert nem nyitsz felém. Nem lökhetsz el állandóan. - csattant fel dühösen, ami valljuk be teljesen jogos volt.
- Micah nem akarok hisztitni. - forgattam meg a szemeimet. - Ez nem a te bajod. Az én dolgom, az én életem, az én bajaim. Ne rágódj ezen, mert nem számít. - mondtam monoton hangon.
- Madison hallod te magad? Most épp azt mondod, hogy szarjalak le és hagyjam, hogy elsüllyedj, mert szerinted nem számít. Fejezd be! Nem hisztizel soha! Nem tudom honnan van ez az idióta gondolatod, de a tököm tele van vele. A nővérem vagy és kibaszottul számít nekem. Lehet, hogy neked nem, de nekem igen. Látom, ahogy egész nap ezen gondolkozol és felemészt. - hadarta a szavakat spanyolul, hogy a többiek ne értsék. Nem sokan beszélnek spanyolul a Mercedesnél.
- Miért lépnek rajtam könnyen túl az emberek? Tényleg ennyire nem jelentek semmit? Neki is új barátnője van. Anya is újra férjhez megy. Nekem ez miért nem megy? Miért nem tudok én is úgy tenni, mintha meg sem történt volna semmi?! - kérdeztem letörtem. Nem volt könnyes a szemem. Már nem. Már csak az fájdalom volt meg bennem semmi más. És ez égetett.
- Azért, mert az emberek nem tudják értékelni azt, amit nyújtasz feléjük. Nem tudnak a rengeteg szereteteddel mit kezdeni, ezért gyáva módon megfutamodnak. - húzott egy ölelésbe. Kezeim nem mozdítottam csak a fejem fúrtam a mellkasába. - Mi történt Madi? Mi váltotta ezt ki?
- Nem akarok most erről beszélni. - suttogtam.
- Nem erőltetem, de beszélj kérlek Landoval. Halálra aggódja magát és nem túlzok. Nem tudja mi van veled és ez őt is megőrjíti. Ő nem olyan, mint a többiek. Magamhoz tudom hasonlítani, mert kb. ugyan azok az érzések kavarognanak most bennünk. Aggódunk érted, de egyikünk sem fog semmit sem erőltetni. Bármikor meghallgatunk. - susogta a fülembe.
¨¨
- Szia Lan. - suttogtam bűntudattól égő mellkassal, miután a fiú este kilenc órakor ajtót nyitott nekem.
Szemeit végig vezette rajtam többször is, mint aki nem hiszi el, hogy itt vagyok, majd egy hirtelen mozdulattal szorosan magához ölelt.
- Biztos, hogy itt vagy és nem képzelődök? - kérdezte, mire ma először elnevettem magam. - Na jó biztos, hogy képzelődök.
- Fejezd be, itt vagyok. - emeltem fel a fejem. Gyönyörű kék szemei azonnal egybefonódtak az én kékjeimmel. Tekintetéből féltést tudtam csak kiolvasni, ami miatt csak még nagyobb bűntudat lett úrrá rajtam.
- Gyere be. - engedett el, majd félre állt a fehérre mázolt ajtóból.
- Sajnálom, hogy ma bunkó voltam veled és Georgeval is. - sóhajtottam.
YOU ARE READING
𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /
Fanfiction" - Szia. - köszöntem, amikor mellé értem. Hangomra egy kicsit összerezzent és arrébb is lépett egy lépést, majd rám nézett. - Szia. - köszönt vissza egy kicsit félve. - Lando Norris, én vagyok az aki a reptéren majdnem fellökött. - nyújtottam kezet...