𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑇ℎ𝑖𝑟𝑡𝑦-𝑛𝑖𝑛𝑒 - 𝑊𝑜𝑘𝑖𝑛𝑔

𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧

Másnap reggel egyedül keltem az ágyamban. A takarót magamhoz szorítva kuporogtam ott. Rosszul éreztem magam a tegnap történtek miatt. Lando nem tehet semmiről még is ő kapta meg "büntetésként".

.. ..

- Nem hiszem, hogy ez így jó lesz Lando. - dünnyögtem sírástól berekedt hangom a fiú izmos mellkasába.

- Mi? - kérdezte.

- Szerintem nem fog ez így menni kettőnk között. - suttogtam, mire éreztem, hogy minden izma megfeszül.

- Ezt, hogy érted? - nézett rám kétségbe esetten.

- Hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha keresnél magadnak egy olyan barátnőt, akivel fele ennyi probléma sincs. Én nem akarlak feltartóztatni vagy hogy azt érezd, hogy ez idő pocsékolás.

- Madison, nem. - rázta meg a fejét hevesen. - Nem, nem lesz itt vége. Szeretlek. Nem mást, téged. Szerelmes vagyok beléd, érted ezt? - miközben egyre több könny folyt le az ő arcán is. - Eszedbe se jusson, hogy hallgatok rád és itt hagylak. Meg oldjuk együtt. Ez is egy akadály, amit meg fogunk oldani Kicsim. Nem hagylak magadra ezzel. - mondta elcsukló hangon.

- De annyival jobbat érdemelnél Lan. - ingattam meg a fejem szipogva.

- Nálad jobb nincs Madi, ezért jobbat sem érdemelhetnék.

Percekig vagy talán órákig álltunk egymás ölelésében várva, hogy mind a ketten lecsillapodjunk. Jellegzetes illata és hogy hallottam a szív verését sokat segített nekem abban, hogy megnyugodjak. Nagy kezeivel szorosan ölelte át a hátam és szórt el néha-néha apró puszikat a homlokomra vagy a hajamba.

- Sajnálom. - mondtam ki, ezzel megtörve a régóta tartó csendet.

- Nincs mit sajnálod. - kezdte simogatni a hátam. - Szeretnék pihenni? - kérdezte, miután ásítottam egy nagyot.

- Lehet jobb lenne.

- Maradjak vagy mi legyen? - kérdezte óvatosan.

A dolgokat mérlegelve félve kérdeztem meg:

- Nagyon nagy baj lenne, ha azt mondanám szeretnék egyedül lenni?

- Nem, egyáltalán nem. De megvárhatom amíg elalszol? - simított hátra egy tincset az arcomból, kire minden erőmmel arra koncentráltam, hogy ne rezzenjek össze.

- Annak örülnék. - bólintottam, majd egy puszit az arcára és elkezdtem bemászni az ágyamba.

- Ha bármire szükséged van nyugodtan szólj, oké? - ült le az ágy mellé.

- Oké. - bólintottam, majd a kezét megfogva kulcsoltam össze a sajátommal.

- Lando. - szólaltam meg mielőtt elaludtam volna.

- Igen?

- Köszönöm. - motyogtam már félig alva.

.. ..

Szokatlanul hatott, hogy mellettem üres volt a hely, ezért a takarót lerúgva magamról keltem ki az ágyamból. A szobámból kilépve síri csend fogadott. Jobban körbe nézve egyből kiszúrtam Landot a kanapén, aki félig már lelógott arról. A számat összepréselve igyekeztem felé és próbáltam lenyelni a könnyeim.