𝐹𝑖𝑣𝑒 - 𝐹𝑖𝑟𝑠𝑡

6.4K 231 7
                                    

𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧

Az első futam hivatalosan 5 perc múlva kezdetét veszi és mindenhol hatalmas nyüzsgés van. A fejemen egy fülhallgatóval ültem a garázsban és onnan figyeltem az eseményeket. Az időmérő alapján Lewis indul az első helyről, Valtteri a második, a harmadik helyről Sebastian Vettel indul. Charles a negyedik helyet szerezte meg és mint barátja büszke vagyok rá, hogy a Ferrarival az első időmérője ilyen jól sikerült.

- Izgulsz? - kérdezte apa mellőlem.

- Nem, tudom, hogy minden úgy alakul, majd ahogy kell, hogy alakuljon. Az időket elnézve lehet kettős dobogó a végén, de nem kiabálok el semmit. - válaszoltam.

- Igen, fontos, hogy reálisak legyünk és ne igyunk előre a medve bőrére. - bólogatott. - Oda megyek Toto mellé. A verseny után meg interjúkon leszek szóval nem kell megvárnod, majd, mert sokáig is eltarthat. - mondta, mire csak bólintottam.

¨¨

2019-ben az első nagydíjat a Mercedes kettős dobogóval zárta. Valtteri az első, Lewis meg a második lett. A dobogó harmadik fokára a Red Bull holland pilótája, Max álhatott fel. Charles az ötödik helyen zárta a futamot, ami az első Ferraris versenyéhez képest szerintem nagyon szép teljesítmény.

- Madison. - szólt apa.

- Igen? - kérdeztem.

- Elmegyünk ünnepelni az első sikerre, van kedved velünk jönni? - érdeklődött.

- Nem, visszamegyek a hotelba akkor. - ráztam meg a fejem.

- Rendben, vigyázz magadra. - mondta és egy ölelés után elment Totoékkal.

Egy sóhajjal nyúltam le a táskámért, majd miután körbe néztem, hogy mindenem megvan-e elindultam vissza. Szerencsére nincs messze a hely, ahol megszállunk, ezért egy gyenge negyedórás séta után már a szobámban voltam. Csendben ültem az ágyamon, amikor a telefonom egy pityegéssel a frászt hozta rám.

" Hatalmas nagy boldogsággal és örömmel hívlak meg a június 10-én levő esküvőnkre Gall-lel. Remélem, hogy ott leszel és találkozunk, majd addig is sok puszi. "

Az üzenet feladója anyám volt. Többször átolvastam a rövid kis szöveget, mire sikerült felfognom, hogy mi is történik. Az anyám újra házasodik azzal az emberrel, akivel hónapokig csalta apámat és azóta még mindig együtt vannak.

A laptomon a skype jellegzetese hangja szólt, hogy valaki keres. Kissé sokkosan vettem az ölembe, majd fogadtam Micah hívásást.

- " Szia Madi. Hogy vagy? " - kérdezte.

- Teljesen meg vagyok lepődve és jelenleg magam sem tudom, hogy mit érzek vagy, hogy hogy vagyok. - mondtam lassan.

- " Mi történt? " - kérdezte aggódva.

- Te tudtál arról, hogy anya újra házasodik? Az előbb jött egy üzenetem, amiben meghívott az esküvőjükre. - mondtam kicsit értetlenül neki. A kamerán keresztül komolyan nézett rám, vagyis igazából a laptopja mögött lévő dologra nézhetett. Tudott róla.

- " Két hónapja kérte meg Gall anya kezét. " - mondta, mire az állam a padlón koppant.

- Hogy micsoda? - kérdeztem hihetetlenkedve.

- " Megkért rá, hogy ne szóljak senkinek. Én elakartam mondani már múltkor Madi, de nem volt jó a helyzet. "

- Nem volt jó a helyzet Micah? - nevettem fel idegesen. - Most küldött egy üzenetet, még csak fel sem hívott, hogy úgy mondja el. Te már két hónapja tudod ezt és egy árva szót sem szóltál. - mondtam kiakadva.

- " Sajnálom. " - dünnyögte.

- Nem megyek vele semmire. - morogtam. - Mindegy, hagyjuk ezt. Lesz még meccsed? - kérdeztem.

- " Madi ne csináld ezt. Beszéljük meg. " - kérte.

- Ezen nincs mit megbeszélni Micah. Nem szóltál ez van. De most már tudom. - rántottam vállat. - Lesz még meccsed? - kérdeztem meg újból.

- " Még egy lesz, de az, majd a jövő hónap elején. " - mondta.

- Megpróbálok elmenni rá. - mondtam.

- " Komolyan? "

- Igen.

- " Azt hittem, hogy ezek után látni sem akarsz, majd."

- Jaj Micah, ne beszélj hülyeségeket. Nem rád vagyok dühös, hanem anyára, hogy neki sikerült tovább lépnie. Nem lehetek rád mérges, mert te csak azt tetted, amit jónak láttál és ettől függetlenül még midig az öcsém maradsz, akit ugyanannyira szeretek. - mosolyogtam rá.

- " Köszönöm Madi. Én is nagyon szeretlek és már nagyon jó lenne látni téged élőben. " -mondta sóhajtva.

¨¨

**Visszaemlékezés 1., 2015 karácsony előtt**

- Baj van apa? - érintettem meg a vállát, amikor láttam, hogy asztalnál ül, de nem csinál semmit csak néz maga elé.

- Anyád az új pasijával beszélget, vagyis csak a munkatársával állítása szerint. - mondta halkan.

Mondatára a szívem összefacsarodott és könnyek kezdték marni a szemem, mert tudom milyen érzés, ha megcsalnak.
Pár napja, amikor anyám dolgozott szinte hajnalig beszélgettünk erről, vagyis csak ő beszélt és én hallgattam, mert nem nagyon tudtam mit mondani. A világon nincs is annál rosszabb érzés, amikor egy olyan ember érez fájdalmat, akit szeretsz, de tudod, hogy nem veheted el tőle. Ezek az ő démonjai lettek és helyette nem győzheted le, ezért már csak az a kérdés, hogy ő letudja-e?

- El fogtok válni? - kérdeztem szinte suttogva.

- Nem tudom, anyádnak ez a helyzet jó, mert ha haza jön van vele valaki és ott is, amikor dolgozik. Anyád számomra a nagy ő és mindig is szeretni fogom. Soha nem gondoltam volna, hogy ezek után még képes lennék bárkit is szeretni, ha ezt teszi velem, de anyádba még továbbra is halálosan szerelmes vagyok és ezen semmi nem fog tudni változtatni. Ő mindig visszajöhet hozzám, mert előtte a kapuim nyitva állnak. - mondta és hangja megcsuklott egy-két alkalommal.

- De ezzel tönkretesz.

- Amíg haza jön nem érdekel. - ingatta meg a fejét. - Ez a férfi képes lenne fogadni anyádat bármikor, mert akivel együtt volt azt kitette a lakásából. Múltkor is elment hozzá úgy, hogy szólt nekem. Madison ez a kapcsolat már nem tudom meddig bírja. Én küzdök anyádért, de már semmi nem válik be. - mondta szomorúan.

- De arra készülj fel, hogy lehet ez lesz az utolsó közös karácsonyunk. - mondta végszóként, majd felállt az asztaltolt megpuszilt és elment.

Soha az életben nem hallottam és nem láttam apámat sírni, most mégis sűrű könnyfelhő lepte el kék szemeit a szemüvege mögött. Szeptember óta megy ez. Apa akkor jött rá és anyám egészen novemberig tagadta, majd már nem titkolta. Naponta telefonálnak és üzengetnek egymásnak. Egyáltalán nem zavarja őt, hogy apám ott ül mellette, majd miután befejezték a beszélgetést simán úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Ugyanúgy csókolgatja és ölelgeti apámat és ez nem zavarja, hogy ez teljese tönkre teszi őt. Ő csak azzal a nővel szeretne lenni, akit teljes szívéből szeret.

¨¨

𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫  / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /Où les histoires vivent. Découvrez maintenant