𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑇𝑤𝑒𝑛𝑡𝑦-𝑠𝑒𝑣𝑒𝑛 - 𝑊ℎ𝑦𝑠

𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧

A futam napján jókedvűen keltem. Lando meleg lehelete a nyakamnak csapódott, a mi miatt végig futott rajtam a libabőr. Jó korán lehet, ha még előtte felkeltem. Kivételesen nem fáztam hála a fiúnak, aki magához szorított. Tegnap nagyon nagy örömmel mesélte el, hogy az ötödik helyről fog rajtolni, holott élőben is láttam és nagyon büszke voltam rá. Mosolyogva fordultam meg és simítottam e kezem az alvó fiú arcára, de ügyeltem arra, hogy még véletlenül se keltsem fel. Barna, göndör haja kócosan állt mindenfelé, miközben arca nyugodtságot sugárzott. 4 hónap alatt Lando rendesen felforgatta az életem és azt hiszem sikerült azt is elérnie, hogy beleszeressek. Azt hiszem szeretem őt. Szeretek az ő társaságában lenni és teljesen megbízok a fiúban. Úgy éreztem, hogy benne megbízhatok és nem fog elárulni. Szeretem, amikor azért bosszankodik, mert soha nem áll úgy a haja, ahogy ő szeretné, ezért mindig beletúr, ami igazából csak még vonzóbbá teszi őt. Zöld szemei mindig csillognak és a gödröcskéi, amikor mosoly előbújnak, ezzel kiváltva, hogy csak még aranyosabb legyen. Csupa szív fiú, aki teljes mértékben megérdemli, hogy a király kategóriában versenyezzen.

- Ne bámulj. - szólalt meg reggeli rekedtes hangján, mire össze rezzentem egy picit.

- Nem is bámullak. - vezettem a kezem az arcára.

- Biztos vagy benne? - nyitotta ki zöld szemeit.

- Teljes mértékben. - adtam egy apró puszit a szájára.

- Merész kijelentés. - mosolygott, miközben az ujjaimmal a hajába túrtam. - Jó reggelt. - suttogta a számra, majd megcsókolt. Tettével, mint eddig mindig most is pillangókat váltott ki. Kezeivel, ahol hozzám ért bizsergő érzést hagyott. A mellkasomban melegség uralkodott és Landon kívül számomra nem létezett más.

- Jó reggelt. - mosolyogtam a britre pihegve, miután elszakadtunk egymás ajkaitól.

- Meg tudnám szokni, hogy minden reggel erre keljek. - motyogta lehunyt szemel és közelebb bújt hozzám. - Na, ne hagyd abba. Szeretem, amikor a hajamat piszkálod. - mondta másodpercekkel azután, hogy a kezem lecsúszott a vállára. Kijelentésére csak felkuncogtam, majd visszavezettem az ujjaim a fürtjei közé.

.. ..

Hatalmas mosollyal sétáltam Lando mellet a kezét fogva a McLaren felé, amikor egy ismerős arc bukkant fel előttem. Barna szemeivel végig mért, majd elindult felém, mire megtorpantam. Lando értetlenül nézett rám, de képtelen voltam rá figyelni. Pánikolva néztem körbe, hogy hol tudnék meglépni.

- Mads mi a baj? - lépett elém Lando.

- Itt van. - suttogtam.

- Ki van? - kérdezte összezavarodva. Időm már nem volt válaszolni, mert a fiú mellett feltűnt Ő. A szívem kalapált és fojtogatva éreztem magam.

- Szia Adi. - nézett rám egy félmosoly kíséretében.

- Aiden. - mondtam ki bizonytalanul a nevét. Lando a fiú felé fordult félig, miközben továbbra is a kezemet fogta, aminek örültem, mert biztonságot nyújtott az érintése.

- Te vagy Lando Norris, igaz?

- Igen. - biccentett a fiú egy műmosollyal. Pilótához hűen megpróbált minél kedvesebb lenni, de biztos voltam benne, hogy érezte a hatalmas feszültséget. - Te ki is vagy?

- Aiden Coll. - vigyorgott. A gyomrom kavargott és úgy éreztem, ha nem jutok el innen itt menten kidobom a taccsot - De, amit szerettem volna, Adi tudunk beszélni most egy kicsit? - fordult felém, mire ijedten néztem rá. Mégis mi a francról akar beszélni, amikor lassan 3 hete egy szót sem váltottunk.