𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝐹𝑜𝑟𝑡𝑦-𝑛𝑖𝑛𝑒 - 𝑀𝑜𝑛𝑧𝑎

𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧

Kissé remegő kézzel nyitottam meg az igazgató által küldött e-mailt, amiben részletesen leírta, hogy mit hogyan kell az évben csinálnom. Csatolt egy pár dokumentumot is és időpontokat, hogy mikor kell bemennem, majd az iskolába. Elszörnyedve néztem végig a hosszú listán és az időpontokon, amik mind egy-egy vizsgát jelöltek. Október első hetében kapásból lesz kettő és a utána a hónapban még lesz eg,. Úgy látszik a Japán Nagydíj előtti szünetet nem töltöm Landoval, ahogy azt terveztük.

- Na mi az? Mit nézel?  támasztotta meg a fejem az állát az említett személy. 

- Az igazgató kiküldte a tanmenetet és azt is, hogy mikor kell bemennem az egyetemre vizsgázni. - sóhajtottam.

- De? Ilyenkor mindig jön egy de. 

- De nem tudom menni fog-e, mert így rohadt nehéznek tűnik. - temettem az arcomat a kezembe. 

- Madi. - motyogta a nyakamba Lando. - Minden kezdet nehéz, de én hiszek benned és menni fog, mert nem véletlenül vettek fel az egyetemre. Meg van benned hozzá minden, ami kell.

- De mi van, ha nem fog menni? - emeltem rá a tekintetem.

- Olyan nincs. Nálad ügyesebb és tehetségesebb embert nem ismerek. Bízz magadban, mert biztos vagyok benne, hogy menni fog. Carlosszal simán elbeszélgetsz spanyolul és néha még te mondod neki, hogy amúgy halo, de rossz a rag. És az irodalom. Na igen, abban nem vagyok egy Einstein, de ha kell és tudok akkor nagyon szívesen segítek majd. - mondta mosolyogva, majd a kezét az arcomra tette. - Menni fog, oké? Higgy magadban.

- Oké. - bólintottam és remegve fújtam ki egy adag levegőt.

- Ez a beszéd. - vigyorodott el. - Van kedved elmenni valamerre vagy van valami feladatod mára? 

- Nincs semmi. Felőlem mehetünk. Úgy sem voltam még Monzaban. 

- Őszintén, én sem. - nevezett fel és ezzel engem is arra késztettem, hogy elkuncogjam magam.

- Akkor kérdezzük meg Charlest merre érdemes neki vágni? 

- Ugyan ez jutott eszembe. Szóval gyerünk. -  húzott fel.

- Váj még át kell öltöznöm. - állítottam meg, amikor az ajtó felé indult.

- Miért? - vezette végig a tekintetét rajtam. 

- Lando egy elnyűtt póló és maci naci van rajtam. Ne haragudj, de így nem  megyek emberek közé. 

- Kár. Szerintem még így is nagyon gyönyörű vagy. - ölelt magához.

- Felveszek valamit és mehetünk, oké? - nyomtam egy puszit nyomtam az arcára.

- Akkor legalább a sok zsebes gatyád vedd fel. - mondta és fogadni merek, hogy szemét forgatta.

- Farmert terveztem, de akkor jó. - rántottam meg  a vállam.

- Nem, nem ,nem. Akkor jó a farmer, de csak, ha csíkos hosszú ujjút veszed fel mellé. . - bólogatott, mire elnevettem magam.

- Legyen. - mondtam, majd a fürdőbe léptem, ahol gyors magamra kaptam ezeket a ruhákat és megfésültem a hajam. 

- Szerinted kell pulóver? - kérdeztem Landotól, miután kiléptem a fürdőből.

- Téged ismerve még kevés is lesz. 

- Kötekedsz Norris? - vontam fel a szemöldököm.

- Most nem. - hangsúlyozta ki a "most" szót, majd lekapta magáról a fekete pulcsiját és a kezembe nyomta. A bőröndjéhez lépve egy újat vett ki, amit pillanatok alatt magára is kapott, így egy nagy mosollyal az arcomon húztam át a fejemen a pulóvert, ami teljesen az ő illatában úszott. 

- Köszönöm. - motyogtam, majd a kezéért nyúltam. - De lett volna nekem is pulcsim. 

- Tudom, de ez előre melegített és olyan illata van, mint nekem kell ennél jobb? - vigyorgott rám, tudva a válaszom.

- Nem. - ráztam a meg a fejem.

- Na akkor induljunk és vágjunk bele Monza utcáiba. 

.. ..

- Este felhívjuk, majd Micaht? Kíváncsi vagyok, hogy milyen volt az első napja. - néztem fel a mellettem sétáló fiúra.

- Persze. Már én is gondoltam arra, hogy írok neki, de elfelejtettem.

- Akkor, ha visszaértünk beszélünk vele. - jelentettem ki.

- Tudod mi jutott eszembe? - kérdezte elgondolkozva. 

- Ne kímélj. 

- Ha ugye december 12-n van a szülinapod akkor maradhatnánk Abu-Dhabiban megünnepelni, ha már maradnunk kell tesztelni pár napot.

- Lando hol van az még? - nevettem fel. - Amúgy is előbb a te szülinapod ünnepeljük. 

- Na és az hol van?!

- Lehet hülye vagyok, de szerintem november 13 kicsit hamarabb van, mint december 12. 

- Most kioktatsz? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Én soha. - tiltakoztam, mire csak kétkedve bólintott. 

- Egyébként a te szülinapod jobban érdekel és csak ezért mondtam. - mondta mosolyogva. Kijelentésére a szívem nagyot dobbant és csillogó szemekkel néztem Landora.

- Szeretlek. - mondtam halkan, szóval valószínűleg épp, hogy csak meghallotta. 

- Én is szeretlek Mads. - nyomott egy puszit az arcomra.

Hihetetlenül boldognak éreztem magam abban a pillanatban és bármit megadtam volna, hogy ne legyen vége. Lando akkor lépett az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt rá és ezért mindig hálás leszek neki. Számomra ő az a bizonyos nagy Ő, és őszintén? Kibaszott nagy szerencsém van vele. Fülig érő mosollyal néztem a fiúra, majd szólásra nyitottam a szám:

- Eszünk valamit? - kérdeztem a brittől.

- Álmodok? - engedte el a kezem, hogy megdörzsölhesse a szemeit. - Nem. Akkor biztos jól hallottam, hogy arra célzol, hogy éhes vagy? 

- Igen, de menj már! Milyen szemét vagy, hogy így reagálsz rá. - mondtam durcizva, mire csak hangosan felnevetett és átdobta a vállaimon a kezét. 

- Akkor mit szeretnél enni? Van tészta tésztával és egy kis csavart tészta mellé spagetti tészta. - poénkodott.

- Hát én pizzára gondoltam, de ha te tésztáznál akkor keressünk valami olyan helyet. - nevettem. 

- Neeeem. - húzta el a szót tiltakozva. - A pizza tökéletes. 

- Egyből gondoltam. 

- Ki nem? A pizzanál nincs jobb kaja.

- Azért ezzel vitatkoznék. - húztam el a szám. 

- Mert? - nézett rám meglepetten.

- Mert szerintem a legjobb kaja a spagetti. 

- Jó, de te azt egyenesen imádod.

- Mert te a pizzat, nem? - vágtam vissza nevetve.

- Nem. Én egyenesen rajongok a pizzaért. 

- Bolond vagy. - nevettem vele együtt. 

.. ..