𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑇ℎ𝑖𝑟𝑡𝑦-𝑠𝑖𝑥 - 𝑊𝑒 𝑏𝑟𝑜𝑘𝑒 𝑢𝑝

𝐌𝐚𝐝𝐢𝐬𝐨𝐧 𝐒𝐡𝐨𝐥𝐯𝐢𝐧

- Mikor lesz már kész a kaja? - vinnyogta Lando a konyha asztalnál ülve.

- Lando. - nevettem fel. - 5 perce is ezt kérdezted és nem lett egy órával kevesebb szóval, nagyjából 45 perc. - mosolyogtam a fiú türelmetlensége miatt.

- Mindegy. - motyogta szomorúan. - Amúgy rá kerestem és rengeteg helyen azt írják, hogy ha valaki vissza akarja kapni az önbizalmát vagy önbizalmat szeretne kapni akkor onnan kell elkezdni, ami miatt elveszítette, vagyis onnan más szögből nézni a dolgokat. - magyarázta. Meglepettségemben az ajkaim elváltak egymástól és szinte már meghatódottan figyeltem a fiút. - Baj van? - kérdezte aggódva, miközben mellém lépett.

- Nem, nincs csak meglepett, hogy foglalkozol ezzel. - nyögtem ki nehezen. Értetlenül nézett rám, miközben zöldes szemeivel az arcomat fürkészte.

- Ezt komolyan mondod? - kérdezte már ő is meglepetten.

- Igen. - bólintottam.

- Madi. - sóhajtotta. - Érdekel, hogy mi van veled. Mi mért van így és minden ilyen. Ha mondasz valamit azt nem csak elengedem a fülem mellett, hanem megpróbálom megjegyezni és figyelek rád. A barátnőm vagy ez természetes számomra. - simított hátra egy tincset az arcomból.

- Nem tudom mivel érdemeltek ki. - ingattam meg a fejem egy hatalmas mosollyal.

- Ezt inkább fordítva kéne kérdeznem. - nyomott egy csókot a homlokomra, majd magához. Egy sóhajt elengedve bújtam hozzá és szívtam be az illatát.

- Köszönöm, hogy vagy nekem Lando. - mondtam neki és ezt teljesen is így gondoltam. Rengeteget jelent ő nekem és nagyon szeretem. Szükségen van rá, bármennyire is nem akartam bevallani magamnak sokáig.

- Ugyan már. - nevetett fel. - Mindig leszek neked Madi. - szorított magához jobban.

- Rendben. - búgtam a mellkasába.

Még percekig álltunk így és csak élveztük ezt az egészet. Most nem kellett sehova sem rohannunk. Minden olyan nyugodt és békés volt. És ezt a pillanatot választotta arra a csengő, hogy megszólaljon. Idilli, nem?

- Kinyitom. - motyogtam, majd egy puszi után kibújtam Lando karjaiból és az ajtóhoz lépkedtem.

- Remélem nem baj, hogy hamarabb jöttem. - mosolygott rám az öcsém.

- Micah. - öleltem magamhoz vigyorogva a fiút.

- Szia. - nevetett, miközben ő is körém fonta a karját. - Úristen, ki vagy te és kit tettél a nővéremmel? - kérdezte csodálkozva.

- Találkoztam Floval. - feleltem nevetve.

- Jól nézek ki. - mosolygott rám.

- Köszönöm. Amúgy pont időben jöttél. Nem sokára kész az ebéd.

- El ne hidd neki. Az a nem sokára még legalább 40 perc. - jött ki Lando a konyhából nevetve. Egy fekete melegítő és egy fehér póló volt rajta plusz a szemüvege, de ennek ellenére is nagyon tetszett a fiú. Igaz, hogy az előbb jöttem el tőle, de rá nézve a pulzusom az egekbe volt megint.

- Lando, szia nem tudtam, hogy itt vagy. - fogott kezet meglepődve a brittel Micah.

- Talán zavarok? - vonta fel kérdőn a szemöldökét, de a szemei és a felfelé kunkorodó ajkai bizonyították, hogy nem gondolja komolyan.

- Egyáltalán nem. Jó, hogy itt vagy. - bólogatott az öcsém, de valami akkor is furcsa volt benne. Kíváncsian méregettem őt és mintha megérezte volna, tekintetét rám vezette, amiből semmit nem tudtam kiolvasni.