𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑆𝑖𝑥 - 𝑆𝑎𝑛ℎ𝑔𝑎𝑖

𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬

Hihetetlen volt, hogy már az első körben a huszadik helyre leestem. Egy pillanatra, amikor oldalra kezdett kidőlni a kocsi nem vettem levegőt. Nem sok kellett ahhoz, hogy teljesen átforduljon alattam McLaren. Ideges voltam és kissé szétszórt, de ami rendesen betett a végére az volt, hogy három körrel a futam leintése előtt kihoztak a boxba, mert már nem ment tovább.

A sisakommal a fejemen szálltam ki, ezzel jelezve, hogy jelenleg senkivel nem kívánok kommunikálni. Ideges voltam és csalódott. Az utam az öltözőmbe vezetett, ahol a sisakot és a tűzálló maszkot leszedve a fejemről a megizzadt hajamba túrtam. Egy kopogás zökkentett ki a falbámulásból.

- Nem akarok senkivel sem beszélni, mi nem volt egyértelmű? - kiabáltam ki gorombán.

- Akkor menjek el? - hallottam meg Madison hangját, mire villám gyorsan az ajtó előtt termettem és nyitottam ki. Kissé megszeppenve nézett vissza rám a lány.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy te vagy. - mondtam miközben beengedtem.

- A futam miatt vagy ennyire ideges? - kérdezte tapintatosan.

- Igen. 3 kör volt hátra. Jó érzés lett volna befejezni ezt és azt mondani, hogy a rossz kezdés ellenére nem adtam fel. - mondtam és sóhajtva leültem a kanapéra.

- Én büszke vagyok rád, hogy idáig kibírtad. Nem semmi az az 53 kör, az az ijesztő rajt után. - mondta, mire a tekintetem rávezettem. A hőség ellenére egy fekete nadrág volt rajta, egy szintén fekete pólóval vagy hosszú ujjúval és egy kockás ing. Nagyon szép volt. Arcán egy bíztató mosoly ült, miközben kék szemeit élénken kiemelte a fekete haja.

- Ijesztő volt? - kérdeztem.

- Nem sok kellett, hogy teljesen átfordulj a kocsival. - bólintott kissé feszülten.

- Aggódtál, mi? - húztam vigyorra a szám, miközben felálltam.

- Nem, csak nem lett volna szerencsés hogyha kórházban kötsz ki. - rántott vállat, mire csak nevetve húztam magamhoz közelebb.

Egy hónapja, hogy elkezdődött a száguldó cirkusz és azóta elég sokszor beszélgettünk és találkoztunk a paddockon kívül is. Eleinte nem nagyon volt kedvére, hogy barátkozzunk, de mára ez a jég már egy kicsit megtört.

- Amúgy tényleg ijesztő volt, amikor éreztem, hogy a kocsi egyik fele a levegőben van. - mondtam, de továbbra sem engedtem el. Karjaimmal a vállát öleltem körbe és szorosan tartottam.

- Elhiszem. - suttogta, majd kihúzódott az ölelésemből sajnos. Ez az egy hónap alatt nagyon megkedveltem őt, de tudtam, hogy ez csak a részemről van, mert ő nagyon távolság tartó és rideg sokszor.

- Van kedved beszélgetni még itt vagy van más dolgod? - kérdeztem.

- Felőlem beszélgethetünk. - mondta.

- Oké, akkor, ha nem baj maradjunk itt, mert ha most elmennénk holnap tuti a címlapon lennénk és interjút is kéne adnom a mai napról, de semmi kedvem hozzá. - mondtam nyűgösen.

- Nekem megfelel, nyugi Lando. - nevetett fel halkan.

- Apukád nem fog keresni? - kérdeztem.

- Nem. Szóltam neki, hogy elmegyek. - rázta meg a fejét.

- Rendben- bólintottam. - Te, hogy vagy? - kérdeztem tőle, miközben az arcát fürkésztem. A kérdésem után egy árny suhant át az arcán.

- Jól vagyok, köszönöm. - mondta gépiesen.