Korbácsra nevelve - második kötet

What if... beteg Álmoska - part two

Álmos, míg ura távolt volt, forgolódott az ágyában, képtelen volt visszaaludni. Fázott. Dideregve húzta össze magán még jobban a vékony takarót. Ez sem segített, továbbra is vacogott a foga a hidegtől. 

A szekrény! – jutott hirtelen eszébe. – Korvin levetett pulcsijai! Hogy erre miért nem gondoltam korábban?

Remegő kezekkel felhajtotta a takarót, a hideg levegő bekúszott alája. Kiszállt az ágyból, és a szekrény felé kezdett el botorkálni. Fájt minden izma, hevesen tiltakoztak a mozgás ellen. Az ágy úgy húzta őt vissza, mint a mágnes. 

A feltörni készülő rókázás meg a padló felé húzta. A fürdő felé sietett, hogy a wécébe hányjon, de csak a küszöbig jutott el. A narancs, amit gazdája belé tömött, részben a szoba padlóján, részben pedig a fürdőszoba csempéjén kötött ki némi teával keveredve. 

– Te jó ég – jajdult fel. – Ha Korvin ezt meglátja, nagyon mérges lesz! 

Valahogy fel kell takarítania. A fürdőszobából kihozta törülközőjét, és erőtlenül nekiállt feltörölni vele a mocskot. Így talált rá Korvin. Csak félig jutott a feltakarításban. 

– Mi a franc történt itt?

Ura dühös hangjára egész testében lefagyott. Értelmetlen hangok hagyták el a torkát, amik inkább nyüszítéshez, semmint emberi beszédhez voltak hasonlatosak. 

– Nyomás vissza az ágyba! – rivallt rá Korvin. A gyógyszeres zacskót az éjjeliszekrényre dobta, majd pár lépéssel szolgájánál termett, és karon ragadta. Visszakísérte az ágyába. Nem engedte, hogy bebújjon a takaró alá, hanem felültette, és beadta neki azokat a gyógyszereket, amiket hozott.

– Uram, kérem... Kérem, én fázom! Kérem, adjon egy pulcsit, vagy valamit, mert nagyon fázom!

– Nem, Álmos. – Korvin intett neki, hogy feküdjön le, mire az engedelmesen ráhajtotta fejét a párnájára. A takarójával jó alaposan bebugyolálta. – Jó ez így, ahogy vagy. Lázas vagy, a vastag takaró csak rontana a helyzeten.

– Kérem! – Ismét eleredtek a könnyei. Miért ilyen szigorú vele gazdája? Miért nem akarja elhinni, hogy ő tényleg fázik? – Kérem... Gazdám...

Korvin fittyet hányva Álmos könyörgésére felállt az ágy mellől, és alaposan szemügyre vette a beganézott padlót. A törülköző láttán undorodva felhúzta az orrát. 

– Te meg vagy húzatva? Törülközővel akartál feltakarítani?

– A felmosó messze van...

Egy sóhajtás kíséretében kiment a szobából, hogy aztán egy vödörrel és felmosóronggyal térjen vissza. Álmos álmélkodva nézte, ahogy az saját kezűleg takarít fel, még soha nem látta őt házimunkát végezni. Szemei egy idő után lecsukódtak, az ijedtséget legyőzte a rosszullét. Elbóbiskolt. 

– Hé! – Korvin finoman megrázta a vállát, mire kipattantak a szemei. – Ébresztő! Felviszlek a nappaliba, ott aludhatsz a kanapén. Elegem van belőle, hogy a távollétemben csak a baj van veled!

Hát ez már soha nem hagy békén? Aludni akarok! – fogát összeszorítva hagyta, hogy gazdája megint felnyalábolja, és meginduljon vele a nappali felé. 

Ott már ki volt húzva a kanapé, a gyógyszerek is a dohányzóasztalon hevertek. Korvin óvatosan lefektette, majd sarkon fordult, hogy a takaróját és a párnáját is felhozza. 

– Most már aludj! – mondta neki, ahogy bebugyolálta a takaróval. Ujjaival alig érezhetően végigsimított az arcán, a szemébe lógó tincseket is kifésülte.