Korbácsra nevelve - második kötet

35: Bocsánatkérés à la Álmos - part three

***

– Tartsd magad rendesen! Ne himbálózz!

A vékony pálca suhant egyet, végigszántva vele Álmos hátán. Arcáról csorgott a veríték, keze síkosan markolta a húzódzkodó nyelét. Befeszítette bicepszét, bokáját keresztbe tette, felhúzta magát, figyelve rá, hogy teste deszkaegyenes legyen. Korvin mögötte állt egy veszélytelen pálcával a kezében, folyamatosan utasította, hogy mit, hogyan csináljon. Ha valami nem tetszett neki, rácsapott egyet. 

– Kettő... Egy. 

Maradék erejét összeszedve teljesítette az utolsó húzást. Kimerülten dőlt a falnak, félig lecsúszva a föld felé. Egy mérettel nagyobb sport pólója, amit tulajdonosától örökölt, nedvesen tapadt a hátára, érezte a téglából áradó hideget. 

– A matracra!

Nem lustálkodhatott. Odavonszolta magát a jógamatracra, négykézlábra ereszkedett, majd erőtlenül a hasára huppant. Korvin a pálcával a kezében leguggolt melléje, lerakta a fegyelmező eszközt maga mellé a földre, és mind a tíz ujjával belemarkolt a fenekébe. Felszisszent. 

– Emlékszel azokra a gyakorlatokra, amiket mutattam? Amivel a popsidat erősíted?

– Igen, uram, emlékszem.

Barnabás, aki a súlyzózó padon ülve figyelte az esti tornát, visszafogottan kuncogott egyet. 

– Marha jó segge van Álmosnak – közölte neki vidoran Korvin. Élvezettel nyomkodta, körmét jól beléje mélyesztette. – Az ízlésemnek még egy picit puha, dolgozni kell rajta.

– Uramnak semmi sem jó – motyogta magának Álmos.

– Mit mondtál?

– Semmit, uram. – Gyorsan nekiállt a gyakorlatnak, mielőtt ura a pálca után nyúlt volna. – Mennyit csináljak, uram?

Korvin megmondta neki. Nézte, hogyan csinálja, majd bólinott egyet jóváhagyásképpen, és ő maga is nekiállt ugyanennek a gyakorlatnak a saját matracán. 

Zene helyett hangoskönyv szólt a hangszóróból, Álmos csak fél füllel hallgatta. Lelkiismeretesen végrehajtotta a kapott feladatot, majd, mint aki maraton futott, terült el remegve a padlón. Sajgott mindene, másnapra biztosan masszív izomláza lesz. Gazdája nem ismert kegyelmet a közös erősítések során. 

– Most ötven felülést csinálsz, aztán a szokásos levezetést.

– Uram – fogta könyörgőre. – Kérem! Hulla vagyok, nem bírom már tovább! Kérem, hadd fejezzem be mára!

Korvin felvette a pálcát a földről, felállt, és lecsapott vele a hátsójára. A pálca alig fejtett ki valami hajtást, nem ijedt meg tőle, csupán kelletlenül összerándult. 

– Azt mondtam, felülést csinálsz! És büntetésül letekersz tíz kilométert a szobabiciklivel!

Felnyögött. Miért hajtja őt ennyire gazdája? Mi értelme van ennek? Kifulladás nélkül végig tudja már csinálni a lepedőakrobatikákat, meddig akarja még őt gyúrni Korvin? 

Kénytelen-kelten a hátára gördült, és tiltakozó izmai ellenére felülésbe kezdett. Szeme sarkából figyelte, ahogy gazdája az utolsó cseppig kiissza kulacsa tartalmát, megtörli törülközővel a homlokát, majd nekiáll a levezető gyakorlatoknak. 

– Ez jól esett. – Korvin Barnabáshoz lépett, oda tartotta neki a karját. – Gyere! Felkísérlek a nappaliba, beadom neked az infúziót. Veled maradok addig, amíg le nem csöpög.