Korbácsra nevelve - második kötet

40: Falra festett ördög - part two

Eszméletét vesztve, véres háttal cipelték be a szobájába. Lefektették az ágyára, lehúzták róla az összevizelt nadrágot a bokszeralsókkal együtt, levették róla a szemüvegét, megmosdatták, a háziorvos ellátta és bekötözte a sebeit. A fájdalomcsillapító injekció beadásakor megrebbent a szemhéja, viszont, alighogy megérezte Korvin hideg ujjait csupasz bőrén, kipattant a szeme. 

– Ne!

Lábával tiltakozva rúgkapált, kétségbeesetten üvöltözött, hogy gazdája hagyja őt békén. 

– Maradj már veszteg! Csak a pizsamádat akarom felhúzni!

Nem maradt veszteg. Korvin mondhatott, amit akart, nem bírta lenyugtatni. Csitítgatta, simogatta, cirógatta, becézgette, sőt még az eredeti nevén is szólította. Semmi nem használt. 

– Van nyugtatóm, adjak be neki? 

– Megköszönném, doktor úr – lihegte Korvin. 

Leszorította Álmos lábát, megvárta, míg az injekció kifejti a hatását, csak ekkor húzta fel rá a nadrágot. 

– Kaphatnék néhány adagot belőle? – kérdezte az injekcióra mutatva. – Van egy olyan érzésem, hogy kelleni fog még belőle.

Korvin megérzése bejött. Ahányszor csak lement hozzá a pinceszobába, szolgája minden egyes alkalommal magán kívüli állapotba került őt meglátva, képtelenség volt lecsitítani őt. Injekciót kellett neki beadni, hogy egyáltalán el lehessen látni. 

Álmos az elkövetkező napok nagy részét átaludta. Még a legapróbb mozdulatra is elviselhetetlen fájdalom nyilallt a hátába. Bal karját nem bírta megmozdítani, olyan helyen találta el őt a korbács, amitől becsípődött neki a lapockájánál. A hasán feküdt mozdulatlanul reggeltől estig, alaposan meggondolta, hogy mikor, hogyan mozduljon meg. Telefonját keze ügyében tartotta, egész nap ment rajta a zene. Enni csak olyasmit tudott, amit hason fekve a szájához tudott emelni:
felvágott gyümölcsöt, katonákra vágott szendvicsfalatokat és teasüteményeket húzott le a feje mellé tett tányérról. 

A harmadik nap elteltével minimálisan ugyan, de mozoghatott. Fel tudta emeli a fejét, jobb karjával le tudott venni az éjjeliszekrényről dolgokat. 

Negyedik nap nem gazdája, hanem Peti jelent meg a meleg étellel megrakott tállal. 

– Kor drgámnak elege van az injekciózásból – mondta neki. – Enned kell, hoztam neked rendes ételt.

Álmosnak eszébe sem jutott ellenkeznie. Száját összeszorítva tűrte, hogy Peti felültesse, és lassan, óvatos mozdulatokkal kanalazta az ételt. Ízlett neki. 

– Én csináltam, remélem ehető.

– Nagyon finom, köszönöm, uram!

Peti helyet foglalt az ágy szélén. Türelmesen megvárta, míg befejezi az evést. 

– Pár napig én fogok jönni hozzád – közölte. Az üres tálcát letette a földre. – Korvin nem akar rászoktatni téged a nyugtatóra, tart tőle, hogy nem tud majd lehozni róla, ha mindennap beadja neked. Szerinte két-három nap elég lesz arra, hogy lenyugodj, és ne kattanj be, ha meglátod őt.

– Igenis, uram. – Álmos lehajtott fejjel ült erőtlenül az ágyán, várta a következő utasítást. –  Ahogy uram és Péter úr jónak gondolja.

Peti felállt, új kötszereket hozott a fürdőszobából, és kicserélte Álmos kötéseit. A művelet végeztével megtöltötte vízzel az éjjeliszekrényre helyezett kancsót, majd visszafektette őt az ágyra.