Korbácsra nevelve - második kötet

29: Nyaraló ketrec - part three

***

Korvin visszatérte előtt néhány nappal Zsófi váratlanul beállított a villába.

– Hát te meg? – meresztgetett nagy szemeket unokatestvérére Álmos, amikor kinyitotta a bejárati ajtót.

– Meglepi! Felhívtam az ügyvéd urat, és ő mondta, hogy átjöhetek!

– Nincs egy kicsit késő hozzá? – Álmos az órájára nézett. Este kilencet mutatott. – Haza fogsz tudni érni időben?

– A pasas azt mondta, itt aludhatok, szóval gond egy szál se!

Álmos ekkora meggyőző érvek hallatán megadta magát. Mosollyal a szája szélén beengedte a házba, majd vidám dallamot fütyörészve bekísérte a vendéget a nappaliba.

– Hova lett az öltönyöd? – kérdezte Zsófi. – Nem azt mondtad, hogy mindig abban kell lenned?

– Olyan melegem volt benne, hogy elájultam. Ez még a nyár elején történt. Akkor megengedte az uram, hogy hosszú nadrágban és fehér rövid ujjú ingben lehessek. De ha jön a hideg, akkor vissza kell vennem a libériát, nincs mese. – Álmos a rövidnadrágjára mutatott. – Most viszont az uram nincs itthon, úgyhogy azt vehetek fel, amit akarok.

A nappaliba érve Zsófi letette hatalmas hátizsákját a kanapé mellé, és körbenézett. A padlón régi videókazetták hevertek szanaszét a tévé előtt a padlón.

– Ezek azok a kazetták, amiket apával hoztunk ide a dobozokban?

– Igen, azok – válaszolta Álmos. – Sokáig nem tudtam őket lejátszani, de tegnap találtam a pincében egy régi kézi kamerát, hozzá meg kábelt. A kazettát a kamerába teszem, rákötöm a tévére, és filmet kivetíti a képernyőre. Kicsit nehéz volt összehozni, de sikerült. Egész nap ezeket néztem. Nem vagy éhes?

– Nem, viszont hoztam pár apróságot. Emlékszem rá, hogy régen mennyi csipszet fel bírtál zabálni, úgyhogy gondoltam, megismételhetnénk.

Zsófi kinyitotta a hátizsákját, és kiszedett belőle egy halom zacskó csipszet. Előkerült még több doboz sör, meg egy flakon tömény is. Álmos az italmennyiséget látva megköszörülte a torkát.

– Nem akarlak elkeseríteni, de Korvin engedélye nélkül nem ihatok alkoholt. Beszéltél vele erről?

– Nem – rázta a fejét tagadólag Zsófi.

Álmos vágyakozva nézegette a dohányzóasztalra kirakott italokat. Bárcsak kaphatna rá engedélyt, hogy ihasson! Gazdája már ébren van, Haitin, ahova az egy hét Bora Bora után mentek, reggel van. Hívja fel, és kockáztasson meg egy engedély kérést?

Kizárt, hogy beleegyezik – mondta magának. – Még mindig pipa rám Barni miatt, alig áll velem szóba, ha rám csörög.

– Oké. Amit Korvin nem tud, az nem fáj neki. Megtennéd, hogy nem beszélsz neki erről?

Zsófi megígérte, hogy lakat lesz a száján. Álmos gyorsan összeállított egy szendvicsestálat, hogy ne csak csipszen éljenek, valamint hozott a hűtőből dobozos gyümölcsleveket is. Poharakat is rakott ki a dohányzóasztalra.

– Na mesélj, mi van veled? – Álmos befészkelte magát a kanapéra Zsófi mellé. Töltött magának egy pohár sört, megkóstolta. A keserű ízre elfintorodott. – Fúj, ez borzalmas!

De azért csak kortyolgatta tovább. Hallgatta unokatestvére beszámolóját, aki elmesélte, mi történt vele, mióta utoljára látták egymást.

– ... és akkor elegem lett a srácból. Fogtam magam, visszajöttem Pestre, anyunál lepakoltam a cuccaimat. Felhívtam Korvint, mondta, hogy meglátogathatlak. Most meg itt vagyok. Jöttem, hogy kisírjam a szerelmi bánatomat a válladon – jegyezte meg Zsófi viccelődve. Álmos nem tudta eldönteni, komolyan mondja-e, vagy sem. – Képzeld, anya kapta meg a teljes felügyeleti jogot! Az ügyvéd úr elintézte neki, teljesen ingyen! Igaz, nyolc hónap múlva már nagykorú leszek, de ezek szerint biztosra akart menni.