***
Ördög vitte volna el,
Folyton járni, kelni kell,
Hosszú munka, kurta zsold,
Már az ember félig holt!
Kivette a soron következő, dugig pakolt bevásárlószatyrot a piros Toyota csomagtartójából, és becipelte a konyhába. Leporello áriáját énekelte nagy lelkesen, a Don Giovanni volt az utolsó opera, amit apja vezényelt életében. Tisztán emlékezett rá, tanítás után sokszor beült meghallgatni a próbákat.
Nékem ilyen élet nem kell,
Únom ezt a szolgasort,
Nem nem nem nem,
Már únom ezt a szolgasort!
Bepakolta a zacskó tartalmát a hűtőbe, valamint a spájzba, és visszaindult az utolsó adagért a kocsihoz. Útközben megállt a konyhaasztalnál, és egy csókot nyomott a saját gondolataiba mélyen elmerülő, süteményt majszoló Barnabás arcára.
– Zoli hívja Barnit! Min agyalsz ennyire?
– Á, semmi különösön. Csak azon, hogy milyen fasza ez a krémes. Te csináltad?
– Miért, ki más?
Halkan kuncogva adott neki még egy csókot, és folytatta útját a garázs felé. Lassan ment, a két lába közötti bedagadt rész akadályozta őt a szabad mozgásban. Éneklés közben néha felszisszent a fájdalomtól.
Könnyű tenni bent a szépet,
Míg az úr ott bent cicázik,
Künn a strázsa lába fázik.
Becsukta a csomagtartó fedelét, lezárta a kocsit, bezárta a garázst,és bevitte az utolsó szatyrokat is a konyhába. Kikereste a blokkot a egyikből, és bárpultra rakta.
Nékem ilyen élet nem kell,
Únom ezt a szolgasort,
Nem nem nem nem,
Már únom ezt a szolgasort!
– Fejezd már be ezt a kornyikálást!
Álmos megpördült a tengelye körül, és Korvin látta a konyhaajtóban. Morcosan nézett rá, mutatóujjával a Volvo kocsikulcsát pörgette. Barnabás is felállt az asztal mellől.
– Elnézését kérem, gazdám, de így a fejhallgatóm nélkül nem tudok...
– Kérdeztelek?
Fejét megrázta és alázatosan leszegte, szeme a diagonál csempét pásztázta. Hátratett kezével a csuklóján lévő karkötőt morzsolgatta, azzal nyugtatta magát. Fejben lejátszotta az ária utolsó taktusait:
Jaj, miaz? Úgy hallom jönnek,
Bújjunk el csak gyorsan, gyorsan,
Míg az ördög el nem hord.
Milyen vicces, gondolta, hogy pont akkor toppant be gazdája, amikor Leporello elbújik egy kőoszlop mögé. Bárcsak ő is elrejtőzködhetne tulajdonosa elől! Ajkait beszívta, az ágyékában lüktető, szúrós fájdalomtól kissé görnyedten állt.
Korvin a bárpultra kitett blokkot böngészte, fejét rosszallóan csóválta a magas árak láttán. A zöldségekhez és a gyümölcsökhöz érve felhördült:
– Ezek meg vannak bolondulva?!
A dühös hangra összerezzent, önkéntelenül is behúzta a fejét. Menjen már el innen, hagyja már békén őt!
– Ha ezek így folytatják, akkor veszek egy telket valahol Pest megyében, és te megtermeled, amit csak lehet. – Korvin visszarakta a blokkot a helyére. – Elviszem Kittit kontrollra. Majd jövök, addigra legyen kész az ebéd!
– Uram, kérem, engedje meg, hogy rendelhessek valamit! Nagyon fáj, alig bírok állni és menni, kérem, hadd pihenjek le!
– Szó sem lehet róla – felelte hidegen Korvin. Megfordult, és Barnabáshoz érve ezeket a szavakat intézte hozzá: – Te viszont pihenj le, jó?
YOU ARE READING
Korbácsra nevelve - második kötet
General FictionKorbácsra nevelve - egy rabszolga története. Második kötet. -- Álmos, minden pillanatban attól tartva, hogy ura leszidja, óvatos mozdulatokkal rátette saját kezét a férfiéra. Megragadta, és közelebb húzta magához. Egy apró csókot lehelt rá. - Gazd...
