Korbácsra nevelve - második kötet

25: Nyúl a bokorban - part three

Meglepetten nézett fel Korvinra. Könyökeire akart támaszkodni, hogy kényelmesebben láthassa gazdáját, de az a fejénél fogva visszanyomta őt a párnájára.

– Maradj fekve! – hallotta a parancsot. – Kímélned kell magad, felfogtad?

Bólintott egyet. A szorongató kéz lekerült róla.

– Miért pont Péter úr, uram? – kérdezte végül.

– Apámnak vagy Gellértnek kizárt, hogy odaadlak. Azonnal kiszednének belőled mindent, amit rólam tudsz, akár még kínzás árán is. Kötve hiszem, hogy néhány évnél tovább életben maradnál, ha ők örökölnek meg téged.

– És Péter úrnál biztonságban lennék? Ő meg tud védeni uram családjától?

– Nehezen, de igen. Munkája révén egész jó kapcsolatai vannak, tud segítséget kérni arra az esetre, ha apám rászállna.

– Minden esetben Péter úrhoz kerülök? Vagy uramnak vannak más tervei is?

– Igen, Petihez kerülsz – felelte Korvin. – Bár, abban maradtunk, hogy újraírom a végrendeletet, amennyiben drága jó apám lesz olyan kegyes, és elpatkol, amikor én még élek. Hogy ebben az esetben mi lesz veled, azt majd akkor döntöm el.

Álmos, minden pillanatban attól tartva, hogy ura leszidja, óvatos mozdulatokkal rátette saját kezét a férfiéra. Megragadta, és közelebb húzta magához. Egy apró csókot lehelt rá.

– Gazdám, kérem! – Nem nézett fel, nem mert, hanem csak nézte meredten a kézfejet. – Gazdám, kérem, gondolkodjon el azon az eshetőségen, hogy felszabadít! Kérem!

– Erről már beszéltünk, Álmos. Ne hozd fel a témát!

– Könyörgöm!

Korvin kirántotta kezét Álmos szorításából, és egy csattanósat mért ki annak halántékára. Az ijedten kapott a tarkójához, karjával védekezően betakarta. Háta és válla fájdalmasan megfeszült, ahogy így megmozdult.

– Bocsánatot kérek, gazdám!

Kezei nem maradhattak sokáig a fejénél, mert gazdája megragadta őket, egy tenyerébe fogta, és az ágytámlához húzta. Másik kezével pedig az állát ragadta meg, és fordította maga felé.

– Nem véletlenül követelem meg tőled, hogy tiszteld Petit – folytatta kíméletlenül a témát, mit sem törődve a riadt tekintetekkel. – Ha még egyszer figyelmen kívül hagyod, hogy valamit kérdez tőled, vagy tiszteletlenül viselkedsz vele, legközelebb megengedem neki, hogy ő büntessen meg téged saját kezűleg!

– Értettem, gazdám.

Korvin még folytatta volna a kioktatást, azonban a zsebében lévő mobiltelefon váratlanul felcsendült. Az Álmos által szerzett zenedarab visszhangzott a pinceszobában. Elengedte szolgája kezét, és felvette a telefont. Aztán letette.

– Vendég jön – jelentette ki tömören. – Itt maradsz, fel ne merészeld tolni a képedet, megértetted?

– Meddig, uram?

– Később még lejövök, és megnézem, hogy vagy. Addig maradj itt!

Felállt az ágy mellől, magához vette az elöl heverő bilincseket és a nyakörv dobozát. Megkérdezte, hogy mit kell még csinálni az ebéddel. Az instrukciókat megkapva megindult az emelet felé.

– Uram?

– Esküszöm, ha még egyszer utánam szólsz, mint Columbo, akkor fogom magam, és lehozom a szájpecket az emeletről! – mordult fel mérgesen Korvin. – Mi van már megint?