Korbácsra nevelve - második kötet

24: Édes hármas, kicsit másképpen - part three

Égett az arca a szégyentől, mire gazdája tisztának ítélte a parkettát, és elengedte őt. A térdein maradt, fejét lehajtotta, úgy várta az engedélyt, hogy felállhasson. Szeme sarkából látta, hogy a férfi köhögve megindul a nappali kijárata felé.

– Ja, és... – állt meg hirtelen Korvin, egy nagyot szippantva az orrával. Peti, aki szorosan mögötte haladt, arrcal előre nekiütközött.

– Fejezd már be ezt, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül így megállsz! – ripakodott rá felháborodva. Kezét az orrának tapasztotta.

– Mea culpa.* – Korvin hangjában egy csepp megbánás sem tükröződött.

– Nagyon szexi vagy, amikor latinul beszélsz, de most legszívesebben a térdemre fektetnélek, és kiporolnám a gatyádat!

– Milyen kár, hogy nem poros. — Korvin egy apró csókot nyomott Peti ajkára. Az fintorgott egyet. – Mondom, mea culpa.

– Már bánom, hogy engedtem neked annak idején, hogy korrepetálj latinból.

– Én úgy emlékszem, hogy te könyörögtél érte.

– Meglehet – felelte flegmán Peti. – Na szóval, mi olyan fontos, hogy veszélyeztetted miatta az orrom egészségét?

– Csak annyit akartam mondani, hogy kezdd el nyugodtan a reggelit, ne várd meg, míg eltüntetem ezt a fránya borosta maradékot. – Korvin szeme pajkosan elidőzött Petin, majd Álmoson, aki továbbra is leforrázottan ült a lábszárain a padlón. Feléje bökött a fejével. – Térdeltesd magad mellé, meg kell tanulnia, hogy téged is tisztelnie kell. Meg hát – tette hozzá –, rég volt, hogy megetettem répával, azt hiszem, itt az ideje.

– Igen, itt az ideje – értett egyet Peti. – Ezer éve akarom már látni ezt a híres-hírnevezetes répával való etetést!

Korvin az emelet felé vette az irányt, Álmos pedig a burkolt engedélyt megkapva követte Petit a konyhába. A hűtőből kivett egy répát, és megpucolta előre. Dolga végeztével szó nélkül ismét letérdelt, közvetlenül a vendég széke mellé, aki nem zavartatva magát nekiállt falatozni. Álmos nem mert felnézni rá, lehajtotta fejét, míg várta, hogy gazdája visszajöjjön.

– Mi volt ez a nyuszizás?

– Az uram néha így hív engem – válaszolta engedelmesen. Most nem merte egy egyszerű vállrándítással elintézni a kérdést.

– A nyunyókából eredezteti, vagy honnan?

– Nem tudom, uram.

Fogalma sem volt, mit jelent a szó, ezt majd kikeresi, és beírja a füzetébe, határozta el magában.

– A nyuszi még mindig jobb, mint a Pán Péter. Ha Korvin még egyszer így merészel hívni, eskü agyoncsapom. Vagy lekordrágámozom.

Hallotta már többször is gazdáját, ahogy így hívja barátját, de eddig nem foglalkozott vele. Most, hogy Peti elmondta neki szexuális irányultságát, a felismerés villámként csapott beléje. Fájdalmasan nyögve magában fintorgott el.

– Mi az? Csak most esett le a tantusz?

– Igen, uram.

Annyira jellemző gazdájára, merengett el. Csak ő tud ilyen szavakat kreálni. Még soha nem találkozott olyan emberrel, aki ilyen szóvicceket, ilyen szövegeket tudott mindenféle erőlködés nélkül gyártani. Talán a sok olvasmány teszi? Vajon gazdája elfogadja az ő vicceit is, ha sokat olvasna? Nem igazán hitt benne.

Töprengését egy éles csengőszó szakította meg. Döbbenten a karórájára nézett, alig múlt még fél tíz. Ki lehet az ilyenkor?

Felállt, hogy ajtót nyisson.