Korbácsra nevelve - második kötet

28: Flashback - Korvin

2001. október 10., szerda este

Vér. Mindenütt csupa vér. Dimitri hátáról lefolyt a lábán át egészen a betonpadlóig. 

Korvin gyomra felfordult a látványtól, alig bírta nézni, ahogy apja és bátyja felváltva mérik ki a kegyetlen korbácsütéseket. Becsukta szemét, elfordította fejét, a pincehelyiséget betöltő jajveszékelésnek viszont nagyon is a tudatában volt. Az elől nem tudta a füleit becsukni, hiába tapasztotta rájuk a kezeit. 

– Uram, ne! – Dmitri száját egy artikulálatlan üvöltés hagyta el. – NEEE!

A gyomra megadta magát, és a sarokba hányt. Ki akart szaladni a helyiségből, de bátyja elállta az utat előle. 

– Apu, nézd má'! A kis puhány rókázott egyet!

Soma keze megállt a levegőben, a korbácsot leengedte. Fintorogva nézett végig kisebbik fián, akinek arca falfehér volt a rémülettől. 

– Ez nem volt szép dolog tőled – intézte hozzá. – Ugye tudod, hogy ezt neked kell majd feltakarítanod a többivel együtt?

Gellért felröhögött. Olyan jóízűen kacagott, mintha valami rendkívüli mulatságos viccet hallott volna. Azonmód elhallgatott, amint apja a korbácsot az öccse kezébe nyomta. 

– Nesze, rajtad a sor! Ideje férfiként viselkedned.

Korvin majd kiejtette kezéből a súlyos büntetőeszközt. Azt hitte, rosszul hall. Apja arcába nézve azonban eltűnt minden kétely belőle. 

– Apu, én ezt nem akarom! – tiltakozott. – Én ezt nem fogom csinálni!

Vissza akarta adni a korbácsot, de apja megragadta a kezét. 

– Azt mondtam, hogy te vagy a soros! Ne nyafogj!

– Nem! Én ezt nem csinálom!

Soma erre visszakézből pofon vágta. Olyan erősen, hogy Korvin arcán egy hatalmas vörös folt éktelenkedett. 

Milliméterekre állt attól, hogy elbőgje magát. Csak azért nem tette meg, mert Dimitri előtt bátornak akart mutatkozni, nem akart csalódást okozni neki.

Ránézett. A testre, ami a falnak dőlt, és aminek kezeit összebilincselték, és felfüggesztették egy láncra. Korábban nem volt ott a karika, amin a lánc másik vége rögzült, apja valamikor a közelmúltban szerelhette fel. 

Dimitri elkapta a pillantását, visszanézett rá. Szemében egy szomorú, jóváhagyó árnyék suhant keresztül. Korvin libabőrös lett a rá váró feladattól. 

– Rendben – mondta az apjának. – De csak akkor, ha beleegyezel, hogy abbahagyhatom a zongorát, és helyette matekra járhassak.

Nem számított rá, de Soma belement az egyezségbe. Felemelte a korbácsot, és apja útmutatásainak megfelelően lesuhintott vele. 

Dimitri felordított.

***

– Kérlek, ne haragudj! Nem tehettem mást!

Korvin könnyei patakzottak, a kezei remegtek, ahogy a sebfertőtlenítővel próbálta lekezelni a korbács okozta sérüléseket. 

Dimitri erre csak fájdalmasan felnyögött. A szobájában feküdt az ágyon, Soma és Gellért együttes erővel cipelték ide az ájult férfit, maguk mögött hagyva a rögtönzött kínzókamrában takarító Korvint. 

Nem maradt el sokáig, sietett, hogy minél előbb Dmitrihez szaladhasson, és elláthassa a sebeit. Az emeletről a gyógyszeres, a konyhából pedig az elsősegély dobozt hozta be, és nekiállt ellátni vérző hátat. Az edzőtáborokban, amikben eddigi élete során részt vett, megtanították őt arra, hogyan kell a sérüléseket lekezelni, így volt fogalma róla, mit kell tennie. Csupán attól tartott, hogy a géz nem lesz elegendő.