Korbácsra nevelve - második kötet

25: Nyúl a bokorban - part two

– Nyomás a zuhany alá!

Korvin óvatosan a zuhanyzókabin közepére ültette Álmost. Előtte még teljesen megszabadította a ruháitól, csak azután eresztette meg a hideg vizet, és irányította rá. Legalább tíz percig locsolta így. 

Álmos élvezte a törődést. Mindenhova kapta a jólesően hűsítő vizet: az arcára, a hátára, a lábára. Egyetlen leégett négyzetmilliméter sem maradt ki.

A hosszúra eresztett zuhanyozás után Korvin egy törülközőt dobott oda neki, és rámordult, hogy szárítkozzon meg. Óvatosan, vigyázva, hogy ne sértse fel leégett bőrét és ne szakítsa fel a hólyagokat, szárazra törölte magát. A férfira támaszkodva bement a szobájába, és ott lehuppant az ágyra. 

– Itt maradsz! Nem mozdulsz! – parancsolt rá határozottan Korvin. 

Engedelmesen bólintott egyet. Mást sem kívánt, csak egy helyben nyugton lenni. Szótlanul figyelte, ahogy gazdája fotókat készít a nap égette területről, majd hallgatta, ahogy az felhívja a háziorvost, részletesen elmondja neki a tüneteket, valamint átküldi a lőtt fotókat. Még mindig a telefonon lógott, amikor sarkon fordult, és szó nélkül felment az emeletre. 

Különféle kenőcsökkel és gyógyszerekkel a karjában tért vissza. Az ágyra borította őket Álmos mellé. Hozott egy pohár vizet is a fürdőszobából, amit egy tabletta társaságában a szája elé emelt. 

– Mi ez, uram? Altató?

Gyanakodva méregette a pirulát. Hátrébb húzta a fejét, hogy messzebb legyen tőle. 

– Ugyan, dehogy, ez csak egy fájdalomcsillapító. Nyisd ki a szád!

Ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, a gyógyszert ujjai közé csippentette, és alaposan megnézte. A pohár vizet is elvette, nagyokat kortyolva belőle leküzdötte vele a tablettát. Parancsot kapott, hogy tegye fel a nyakörvét a töltőre, amit szó nélkül teljesített. Egy halk sípszó jelezte a töltés megkezdését. 

Korvin elégedetten bólintott egyet. Leült Álmos mellé, megragadta az egyik krémet, és elkezdte felvinni a mellkasra. 

– És most szépen elmondod, hogy hogy bírtad így leégetni magadat – jelentette ki kategorikusan.

Elmesélt mindent, nem hagyott ki egyetlen részletet sem. Korvin figyelmesen hallgatta, miközben kenegette a hasát, karját, lábát. Amint a történet odaért, hogy a nagy sietségben megfeledkezett a naptejről, Korvin felemelte krémes tenyerét, és e szavak kíséretében erőteljes ütést mért Álmos ágyékára:

– Ilyet többet ne merészelj csinálni!

– Igenis, gazdám. 

Hasra feküdt, hogy ura ezúttal a hátát, valamint a vállát is kezelésbe vehesse. Ez már korántsem volt olyan kellemes, mint amikor az elülső testrészeire kapta a kenőcsöt: a hólyagos területek érintésekor görcsösen a lepedőbe markolt. 

– Ez furcsa – mondta Korvin, amint Álmos végére ért a beszámolónak –, Bori teljesen normálisan viselkedik, ha itthon vagyok.

– Igen, uram. Ha szabad ezt mondanom, az úrnő visszafogja magát uram jelenlétében.

Elmesélt más, olyan eseteket is, amikor Boróka észszerűtlen parancsokat osztott ki neki, illetve nem vette figyelembe az ő válaszait. Korvin fejcsóválva hallgatta, miközben masszírozta a hátába a krémet. Könyörgött neki, hogy az beszéljen a nővel. 

– Beszélni fogok vele – ígérte Korvin. – Amúgy sem tetszik nekem, hogy az egész napot semmittevéssel tölti. Valamivel le kéne foglalni.