Korbácsra nevelve - második kötet

41.: Rabszolgatemető - part one

!!!
FIGYELMEZTETÉS:
SZEREPLŐ HALÁLA
!!!
________________

60.§ Amennyiben sem a tulajdonos, sem pedig a rabszolga családja nem kívánja az elhalálozott rabszolgát a családi sírhelynél örök nyugalomra helyezni, a tulajdonosnak lehetősége van a lakhely szerinti megyeszékhely által biztosított rabszolga temető szolgáltatásait igénybe vennie.

(5) Magyarország összes megyeszékhelyének köteles ún. rabszolga temetőt létesítenie, üzemeltetnie és karbantartania. A temető céljára szolgáló telket a megyeszélhely közgyűlése választja ki, valamint annak működési feltételeit, szolgáltatásait.

________________

Fogával letépett egy jókora darabot a körméből. Nem nézett oda, tudta, hogy véresre tépte.

– Hé! – szólt rá Korvin a volán mögül. – Ne rágd a körmödet!

Sebes hüvelykujját betekerte zsebkendővel, majd mind a két tenyerét a combja alá gyűrte. A parancsot be kellett tartania.

– Van a kesztyűtartóban illóolaj a karkötődre, vedd elő és csepegtess rá!

Engedelmeskedett. Az olaj illata szétáradt a levegőben. Álmos becsukott szemmel, hogy ne lássa a vért az ujján, az orra elé tette karkötős csuklóját, és mélyeket szippantott.

A Volvóban ültek, gazdája vezetett, ő meg az anyósülésen foglalt helyet. Homlokát az ablaküvegnek nyomta, onnan nézte, merre tartanak. Hűvösvölgyet elhagyva keresztülhajtottak a fővároson, majd az egyik külső kerület határán túllépve rátértek egy elhagyatott mellékútra. Az aszfaltot sáros, kavicsos talaj váltotta fel.

– Uram, megkérdezhetem, hova megyünk?

Nem kapott választ. Elővette mobilját a zsebéből, és megnyitotta rajta a térképet. Megnézte, mik vannak a környéken. Az egyik helyiség felirata láttán elsápadt.

Ne, csak azt ne! Remegő kézzel visszacsúsztatta a zsebébe a telefont, és meredt tekintettel nézett előre az úttestre. A parancsról megfeledkezve szájába dugta ép hüvelykujját, és elkezdte csócsálni.

Miért jövünk ide? A zsigereiben érezte a választ, nem merte megkérdezni gazdáját. Még rá sem mert nézi, félt, hogy annak tekintetét látva elveszti önuralmát.

Korvin átnyúlt a volán fölött, és megfogta a bal kezét, azt, amelyiket éppen rágta. Ráhúzta a sebességváltóra, és ott tartotta. Fogta szorosan.

– Azt mondtam, hogy ne rágd a körmödet – mondta csendesen. Indexált, és rákanyarodott egy kis mellékútra.

A zöld táblára, ami mellett bekanyarodtak, fehér betűkkel ezt írták: Pest megyei rabszolga temető.

Az autó leparkolt a gyomos út szélén. Álmos automatikusan hátranyúlt ura hátsó ülésen lévő őszi szövetkabátjáért, majd kiszállt. Feladta Korvinra, és ólomsúlyú lábakkal, szédelegve követte őt a temetőbe.

Elhanyagoltabbnál elhanyagoltabb sírok mellett haladtak el. Egy kezén meg tudta számolni, hány koszorút, illetve gyertyát látott a sírköveken. Már ha volt egyáltalán, a legtöbb rabszolgának, aki itt feküdt, egy sima fakereszt jutott.

Korvin a temető széle felé vette az irányt. Az egyik eldugott zugban, az utolsó sorba bekanyarodva szólalt csak meg, kezével végigmutatva a sírhantokon:

– Itt vannak apám egykori rabszolgái.

Megállt a legelső előtt. A soron következő halmoktól eltérőn itt fakereszt helyett egy egyszerű sírkő állt, rajta egy keresztnévvel.