Korbácsra nevelve - második kötet

36: Intermezzo

80. § (1) Fogyatékkal élő személy csak abban az esetben adhatja el saját magát, ha az adott fogyatékosság típusban illetékes Országos Szakértői Bizottság az adás-vételt jóvágyagyja. Az Országos Szakértői Bizottság köteles az erre vonatkozó kormányrendeletben meghatározottak szerint eljárni.

(4) A Bizottság évente egyszer köteles felülvizsgálni a fogyatékos rabszolga egészségügyi állapotát, tartásának, illetve munkavégzésének körülményeit. Amennyiben a tulajdonos egyszeri figyelmeztetést követően sem biztosítja a szükséges feltételeket, a Bizottság saját hatáskörben kezdeményezi az illetékes bíróságnál az adásvételi szerződés semmissé tételét.

1999. évi CXXVI törvény a rabszolgatartásról
___________________

– És azt lehet már tudni, hogy fiú lesz, vagy lány?

Barnabás elővigyázatosan, mint aki attól tart, hogy kárt tesz a magzatban, Kitti hasára tette a kezét. Arca ellágyult, szemében keserédes árny futott végig.

– Fiú. – Kitti fáradtan hátradőlt a kanapén, hagyva, hogy a leendő apuka kényelmesen hozzáférhessen a szemmel látható, dudorodó pocakhoz. Arca beesett volt, szeme alatt éjsötét karikák húzódtak. A harminckettedik heti várandósság ellenére most még nyúzottabbnak tetszett a szokásosnál, Álmos aggódva figyelte. Hálás volt urának, amiért az folyamatosa ellátta őt vitaminokkal, illetve időt és fáradtságot nem kímélve elvitte terhesgondozásra Gellért helyett.

– Szerinted hogy fog kinézni?

– Mit tudom én – rándította meg nemtörődöm módon a vállát Kitti. – A családban mindenki szőke, vagy szőkésbarna, Csengus apja is az volt. Kivéve a nagyapámat, na, neki olyasmi vörös haja volt, mint Álmosnak. Érdekesen nézne ki, ha örökölné azt a lehetetlen frizurát.

– Az tényleg érdekes lenne – vigyorgott Álmos. Már maga a puszta gondolat is nevettete, ahogy elképzelte, hogy Péter úr, a kisbaba és ő egy szobában tartózkodnak. Mindenki azt hinné, vérségi kötelék fűzi őket össze.

– Szóval fiam lesz...

A nappalit Álmos ünnepi díszbe öltöztette. Színes lufikat, papírmasékat aggatott minden lehetséges felületre, a falra pedig a "Boldog születésnapot, Barni!" feliratot dekorálta ki. Az ebédlőből behozta a tálaló asztalt, azt rogyásig pakolta finomabbnál finomabb süteményekkel: az egyik szélén egy tepsi rétest a barátjának, míg a másikban egy jókora üvegtályni tiramisùt helyezett el Korvinnak. Középen pedig desszertkülönlegességek keveredtek a mekiből rendelt - és a társaság által egy csapásra elpusztított - ételekkel.

Korvin jóízűen kanalazta tiramisùját, Olivér az utolsó adag sült krumplit majszolta, Zsófi pedig vett magának egy szeletet a rétesből. Olivér testvére, Olívia kivitte a kertbe a gyerekeket, hagyta, hogy Csenge bújócskázzon a kisfiúval, míg az alig másfél éves kislány totyogva követte őket mindenhova. A boldog, izgatott sikongatás behallatszott a nappaliba. Álmos pedig csokis sütivel jóllakottan dőlt barátja oldalának a kanapén.

Előtte a  dohányzóasztalon felbontott ajándékok sokasága hevert szanaszét. Barnabás kapott egy nyuszikkal és répákkal dísztett ágyneműszettet, valamint egy rend ruhát, amit azonmód felhúzott magára, és büszkén terpeszkedett benne. Vigyora a füléig ért, olyan boldog volt, alig győzött hálálkodni Korvinnak. Kitti sem marad üres kézzel, ő a terhesvitaminok mellé egy bébi szettet is kapott, ellátva minden alapvető, újszülött fogadására szükséges holmival. Csenge ruhával, Zsófi és Olivér egy verseskötettel, Olívia pedig egy legókészlettel lett gazdagabb.

Barnabás hozzá fordult.

– Hé, Zoli, figyusz, nem akarsz a keresztapja lenni a fiamnak?

A társalgóban néma csend lett. Minden tekintet Korvinra meredt.