Korbácsra nevelve - második kötet

34: Flashback - Korvin

2003. augusztus 30., szombat

A tizenöt éves Hollósy Korvin levette a futószalagról fekete, márkás bőröndjét, és megnyúlt lábaival a repülőtér kijárata felé vette az irányt. Alighogy átlépte az üvegajtót, megpillantotta Dimitrit az érkezőket váró kisebb tömeg legvégében. Laza léptekkel odament hozzá.

– Csak nem megint nőtt, fiatalúr? – Dimitri fejcsóválva mérte végig tetőtől talpig a már őt magasságban lehagyó kamasz fiút. Átvette tőle a bőröndöt.

– Neked is szia – felelte hanyagul Korvin. – Tartok tőle, hogy holnap el kell menjünk bevásárló körútra, kinőttem a ruháimat. Hétfőn már kezdődik a suli.

Az öltöny, amit viselt, valóban kicsinek bizonyult. A nadrágból kilátszott a bokája, a mandzsettagombos ingujj is egymagában árválkodott, nem takarta az öltöny felső fekete anyaga.

Körbenézett az épületben. Iskolatársai a szélrózsa minden irányába szétszéledtek, hol családtagjaikhoz, hol pedig – igen, jól látta –, rabszolgáikhoz szaladtak. Nem lepődött meg, tudta, hogy ki az a pár ember, aki rabszolgatartó családban nevelkedik. Gyors pillantásokkal végigpásztázta a nyakörvvel rendelkező egyéneket, összehasonlította őket Dimitrivel. Kivétel nélkül mind sokkal jobb állapotban voltak.

– A hétfői viszontlátásig, Korvin! – Az iskolai csoportot kísérő tanárnő elköszönt tőle, kezével barátságosan integetve. Szeme megakadt a szolgán, kissé túlságosan is leplezetlen kíváncsisággal nézte meg magának.

– Menjünk má' – morogta Korvin, a kijárat felé bökve fejével. – A végén még cirkuszi látványosság lesz belőlünk.

Megindultak a parkoló felé. Az autóba beülve még egyszer körbe nézett, ellenőrizve, hogy nincs az iskolából senki, aki láthatná őket. Csak ekkor vettette magát Dimitrire. A hűvös nyugalom, amit magára öltött a terminálban, lehullott róla, és megint az a csacsogó, vidám gyerek vált belőle, akit a férfi oly jól ismert. Be nem állt a szája.

– Tök jó volt! – mesélte izgatottan. – Sokkal jobb, mint Lyon! Ez a város valami elképesztő!

Mint a Fazekas Mihály Gimnázium kilencedik C osztályelső tanulója, abban a kitüntetésben részesült, hogy az egész iskola legelső tanulóival együtt egy egyhetes oxfordi nyelvtanfolyamon vehetett részt. A nyarat különböző edzőtáborokban, franciaországi nyelviskolában töltötte, a leterheltség ellenére mégis ezt az utazást várta a legjobban. Különösen egy ott kapható könyv miatt.

– És megvettem! – hátizsákjából előhúzta a Harry Potter könyvsorozat ötödik részét, a Főnix Rendjét. Alig két hónapja jelent meg Angliában, a magyar fordítás még váratott magára. – Most hazafelé a repülőúton már elkezdtem olvasni, tök baró!

– Csak a repülőn? – Dimitri gunyorosan somolyogva pillantott az anyósülésen terpeszkedő utasára. A kocsit egyenletes tempóban, biztos kézzel vezette. – Azt hittem, a fiatalúr el fogja lógni az órákat, és végig azt fogja bújni az egyik seprűtárolóban.

– Hát, az úgy volt... – Korvin arca hirtelen égő vörössé változott. Szégyenlősen kinézett az ablakból, szemlélte az elsuhanó tájat. – Volt egy tök helyes pasi a nyelvsuliban, egy másik csoportban. Vörös hajú, olasz... Vele voltam elfoglalva, nem a könyvvel.

– Nem kezdi túl korán, fiatalúr?

– Nem is! – csattant fel Korvin. – Ha tudnád, hogy miket csinálnak az osztálytársaim!

– És... – Dimitri zavartan megköszörülte a torkát. – A fiatalúr... Meg ez az úriember... Hát... Hogy is kérdezzem...

– Lefeküdtünk, naná – vigyorgott Korvin. – Elintéztem, hogy ő legyen a szobatársam, így nem kaptak minket rajta. Régi épület, vastag falakkal és ajtókkal, aligha hallhattak meg minket.