Korbácsra nevelve - második kötet

35: Bocsánatkérés à la Álmos - part two

***

– Utolsó kérdés. – Korvin lapozott egyet a kezében tartott könyvben. George Orwell 1984 című írását kérdezte ki tőle. – Mit takar a százegyes szoba?

Álmos összetett, értelmesen felépített választ adott, gazdája aprókat biccentve nyugtázta. A könyv a dohányzóasztalon landolt, közvetlenül a Gyűrűk Ura befejező kötete mellett. 

Egy pillantást vetett a kihúzható kanapén fekvő Barnabásra, és egy biztatónak szánt mosolyt küldött feléje. Már nem aludta végig a nappalokat, láza lement, a makacs köhögés megszűnőfélben volt, ezért Korvin úgy döntött, napközben felengedi őt a nappaliba. Könnyebben szemmel tudták így tartani, azonnal a segítségére siethettek, ha annak valamire szüksége volt. Arról nem is beszélve, hogy külső szemlélőként így részt vehetett a két férfi hétköznapjaiban. 

Korvin egy papírlapot vett magához. 

– Franciaország fővárosa?

– Párizs, uram.

Fogalma sem volt róla, hogy ura miért hívta őt magához pár nappal korábban, és nyomott a kezébe egy listát azzal az utasítással, hogy tanulja meg a rajta szereplő európai országok és fővárosaik nevét. 

– Dánia?

– Oslo.

– Az Norvégiáé. Dániának meg Koppenhága. – Korvin mutatóujjával maga elé bökött a padlóra. – Rossz válasz. 

Álmos a fogát szívva feltűrte az ingujját, és leereszkedett ura lábai elé. Öltöny felsőjét már egy korábbi helytelen válaszadáskor a kanapéra tette, azt nem kellett levennie. Lenyomott tíz szálfaegyenes fekvőtámaszt. 

– Dánia?

– Koppenhága.

– Helyes. Svédország?

– Helsinki.

– Az Finnországé! Kevered a skandináv országokat, Álmos! – Korvin ellentmondást nem tűrően megint a padlóra bökött. – Most húszat!

– De miért, uram? Eddig csak tíz volt!

– Harmincat akarsz?

Befogta a száját. Dühösen nekiveselkedett az emelt összegű büntetés végrehajtásának. Fogalma sem volt, miért van urának ilyen rossz kedve azóta, hogy befogadták Barnabást, és hogy mi alapján szabott ki rá a szokásos tíz fekvőtámasz helyett húszat. 

– Norvégia?

– Oslo.

– Izland? 

– Rek.. – Álmos nyelve megakadt. Összehúzta magát, nem akart újabb büntetést. – ...kavik? Nem emlékszem pontosan, uram.

– Ezt még egyszer tanuld meg. – Korvin visszaadta neki a papírt. – Következő alkalommal hibátlan kikérdezést várok el tőled.

– Igenis, uram.

A lapot összehajtogatta, és csíkozott mellénye zsebébe dugta. Szemüvege fölött átnézve figyelte, ahogy gazdája előveszi a mobiltelefonját, és megnyitja rajta az egyik jegyzetet. 

– Most összeszedtél ezer Forintot, még van hátra kettőezer a törlesztésedből.

Bólintott. Azt a pénzt, amit a Bastille éttermében a jeges tömbért cserébe elszedtek tőle, vissza kellett fizetnie gazdájának. A számítással ő is ugyanide jutott. 

– Van valami terved, hogy mit veszel a pénzedből, amint vége az adósságnak?

– Már a fejhallgató árának összeolvasása után szerettem volna néhány zongora kottát, meg egy zeneelméleti könyvet venni, uram. Csak most ugye közbe jött ez.