Angyali ördög (Park Jimin ff.)

18. rész LakHatás

A kocsiban elinduláskor nem igazán szóltam semmit. Jimin értetlenkedve nézett néha rám. Nemhogy ő, de még én sem értettem a hirtelen változást.

- Holnap főzni fogunk az amerikaiakkal, vendégszereplőként pedig Na Ra-t hívtuk meg.

Mikor kimondta nevét, akaratlanul is összeráncoltam a homlokomat és bosszúsan néztem az utat. Mivel látta, hogy nem szólok vissza Jimin ezután nem szólt semmit egész úton.

Mikor megérkeztünk már esteledett. A lakásom elé parkolt, én pedig buzgón kapcsoltam ki az övemet. Az ajtót viszont nem tudtam kinyitni, mert Jimin nem nyitotta ki.

- Hadd szálljak ki. – néztem rá.

- Moon Seol Ah. – Jimin úgy tűnt, mintha valamin nagyon gondolkozik. Hirtelen elkezdett közeledni az arcom felé, amitől még idegesebb lettem, szívem majd' kiugrott a helyéről. Idegességemben megfogtam a kávét, amit vett, és próbáltam inni belőle. – Te most ugye nem vagy féltékeny Na Ra-ra? – kérdezte mosolyogva. Mosolya hamar leolvadt az arcáról, ugyanis ahogy ezt kimondta elkezdtem fuldokolni a kávétól, majd hirtelen arcába is köptem azt. Mérgesen nézett rám, miközben folyt le a kávé az arcáról.

- Jézusom! - tettem kezem szám elé, miközben papírtörlőt vettem ki a kesztyűtartóból. Arcát elkezdtem vele letörölni, de ő szüntelenül csak engem nézett bosszús tekintetével. – Úgy sajnálom... De... – nagy levegőt vettem és feljebb emeltem a hangomat – ez is azért van, mert állandóan belemászol a képembe. Ez, ez már a-amúgy félig za-zaklatásnak is számít! – dadogtam idegességemben.

- Hé, Moon Seol Ah! – emelte fel ő is a hangját. – Nem igazán úgy nézel ki, mint aki sajnálja ezt a dolgot. Te köptél pofán, és én vagyok a hibás?! Tudod mennyit ér ez az arc itt előtted?! – mutatott arcára.

- Nem! Nem tudom, és nem is érdekel! – kiabáltam vissza, miközben eltoltam magamtól. – Állandóan hevesen kalapál a szívem akárhányszor csak ennyire közel jössz hozzám! És most már ideges is vagyok ettől! Az őrület határát súrolom, érted?! – kiabáltam teli torokból, majd szaporán vettem a levegőt. Csak pár perc után esett le, hogy mit is mondtam ki hangosan. Ekkor egy pillanatra ránéztem Jimin-re, aki ugyanolyan meglepett arcot vágott, mint én.

Annyira zavarban voltam, hogy megint a kocsiajtó felé fordultam, várva, hogy kinyissa végre. De Jimin nem nyitotta ki az ajtót, szinte a hátamba fúródott a tekintete. Kivette a kezemből a papírtörlőt és tovább kezdte törölni az arcát. Hirtelen megrezzent a telefonom.
Elővettem, és láttam, hogy a lakás tulajdonosa írt nekem egy sms-t.

Kedves Moon Seol Ah! Az a sajnálatos hírem van, hogy az egész társasházban ki kell cseréljük a villanyvezetékeket. Mivel 13 lakás van a társasházban, holnaptól egy hónapig nem lesz áram. Kérem, hogy a holnapi nap folyamán 1 hónapra költözzön ki a lakásból. Az aktuális havi is bérleti díjat, erre a hónapra nem kérem.

Miután végigolvastam az üzenetét nagyot sóhajtva dőltem a kocsi ablaküvegének. Jimin mellettem megállt arca törölgetésében, kivette a telefont a kezemből és elolvasta az üzenetet.

- Van hova menned? – nézett rám aggódóan, majd hallottam egy kattanást. Kinyitotta az ajtót, én pedig azonnal kiszálltam. Jimin is kiszállt és elém állt. – Ha nincs hova menned, ellakhatsz az egyik ingatlanomban. Én amúgy is a fiúkkal lakom még együtt, üresen áll, mióta megvettem. Csak pár személyes cuccomat tartom ott.

- De van... – mondtam lehajtott fejjel, bizonytalanul. – Ott van a... vagy a... és a...

- Az aztán sok lehetőség. – nevette el magát.

- Megoldom. – néztem fel rá egy pillanatra, majd lehajtott fejjel kikerültem és a kapu felé vettem az irányt. Jimin vállat vonva sétált vissza a kocsijához.

Miközben nyitottam volna ki a kaput, hirtelen megtorpantam. Eszembe jutottak az elmúlt napi események és Jimin utolsó mondata. Csak pár személyes cuccomat tartom ott. Azokra alapozva nem is tűnt rossz ötletnek, hogy egy hónapot abban az ingatlanban töltsek. Egy kicsit körbenézek az ingatlanjában, és egy hónap alatt biztosan választ kaphatnék a kérdéseimre. Valahol a szívem mélyén, még mindig nem akartam beletörődni, hogy ő nem az, akit én keresek. Jimin már indította el a motort, mikor én hirtelen kiszaladtam az autója elé. Hirtelen állította újra le a motort, és idegesen szállt ki az autóból.

- Hé, Moon Seol Ah! Tényleg megvesztél?! – csapta be a kocsiajtót, majd rohant oda hozzám. – El is üthettelek volna!

- Rendben! Szeretném ott tölteni ezt az egy hónapot. – néztem határozottan szemeibe. - Két feltétellel! Az egy hónap lakbért kifizetem, és olyan témákat nem hozhatsz fel, mint az előbb a kocsiban.

- Hogy féltékeny vagy-e? – mosolyodott el, de én mérgesen néztem rá. – Oké, oké. – nevetett. Akkor jó lesz, ha holnap délelőtt itt vagyok érted?

Beleegyezően bólintottam. Az estét pakolással töltöttem el, miközben csak azzal tudtam győzködni magamat, hogy jó döntést hoztam.

Másnap délelőttre két sporttáskányi cuccot sikerült összepakolnom. Kintről dudaszót hallottam. Jimin megérkezett, kiszállt az autóból majd kinyitotta a hátsó csomagtartót. Én kivittem a két sporttárskát a kapu elé, ő pedig bepakolta.

- Ennyi? – kérdezte. Bólintottam, miközben visszaszaladtam a két nagy plüss mackómért a lakásba. Kinyitottam a kocsija hátsó ülését és egyenként beültettem a macikat. Ekkor oldalra fordultam, és láttam, hogy Jimin kérdőn néz rám a vezető ülésből.

- Mi van? – néztem rá kérdőn én is. – Ha ők nem jönnek, én se megyek.

Fejét csóválva, kicsit elmosolyodva fordult előre. Nagyjából fél órányira volt az apartman, az én lakásómtól.

- Váó! – csodálkoztam, ahogy az apartman közelébe értünk. Gyönyörű luxus lakóparkban volt az épülete, ahol már a környezet is teljesen más volt. Jimin leparkolt az autóval a garázsban, kivette a két sporttáskát a csomagtartóból, én pedig a két macit a hátsó ülésről. Egész úton bámészkodtam, még a garázsban is.

- Hé, Moon Seol Ah! – kiáltott oda hozzám a lift felől. – Gyere gyorsan, el fogsz tévedni.

- Park Jimin... – néztem rá elbizonytalanodva, miközben vártuk a liftet. – A rajongóid...

- Nem tudják meg. Mint mondtam tegnap, én amúgy sem itt lakom, ez a cím pedig titkosított. – mosolyodott el.

- Akkor jó. – sóhajtottam megkönnyebbülten. – Nem lenne jó, ha fura félreértésekbe keverednénk.

- Milyen félreértésekbe? – hajolt közel az arcomhoz.

- Itt a lift! – kiáltottam, majd beszálltam.