Angyali ördög (Park Jimin ff.)

20. rész Sebek

Elkezdődött a felvétel. A pult egyik oldalán a BTS állt, akik saját nyelvükön diktálták, hogyan kell budae jjigae-t (laktanya ragut) készíteni. Oldalról majdnem közvetlen közelükből néztem és tolmácsoltam az egész főzést. Nagyon jó hangulatban telt a főzés. Az ételek el is készültek. A BTS tagjai levonultak az öltözőbe, az amerikaiak pedig ott maradtak a vendégszereplő Yook Na Ra-val. Na Ra lassan ért oda az amerikai elé. Fülébe adták a fülhallgatót, és az amerikaiak kíváncsian várták a véleményét az ételről. Na Ra ragyogó mosollyal kóstolta az ételeket. Szimplán a kisugárzása is megkövetelte, hogy minden szempár rá szegeződjön.

Miután végigkóstolt minden ételt, az egyik amerikai sajttorta desszertet nyújtott át neki.

- We made this cheese cake only for you. We all know you from famous series, we admire you a lot.

- Csináltak neked sajttortát is. Sok híres sorozatból ismernek téged, felnéznek rád.

Na Ra lassan nyújtotta ki kezét mosolyogva, hogy elvegye a kistányéron lévő sajttorta szeletet. Egyszer csak fülhallgatójához kapott egyik kezével, lassan elkezdett arcáról leolvadni a mosoly. Kezeit arcába temetve kezdett hangosan zokogni. Nagy zűrzavar keletkezett az egész teremben. A felvételt azonnal leállították. A szerkesztők ijedten rohantak oda hozzá. A BTS tagjai is meglepődve jöttek ki az öltözőből. Magatehetetlenül álldogáltam egyhelyben.

- Na Ra, miért sírsz? – futott oda hozzá Nam Jun.

- Én... – szipogta, miközben lassan felnézett Nam Jun-ra. – Sok mindent el tudok viselni. De azt... De azt, hogy felvétel közben egy tolmács a családomat ócsárolja, az már mindennek a teteje! – nézett hirtelen felém Na Ra.

Minden tekintet rám szegeződött. Volt, aki kérdőn, volt, aki megvetve nézett rám. Az egyik szerkesztő mérgesen lépett felém. Kezét a fülem felé emelte, amitől én hirtelen hátrálni kezdtem. A fülhallgatót szinte kitépte a fülemből, én pedig megbotlottam egy kiálló vezetékben és a földre estem. Hangos kiabálásokat hallottam a szerkesztőség felől. Legfőképpen azokat kiabálták, hogy „Hogy lehetett egy ilyet idehozni?!", „Hogy merészeli sértegetni a művésznőt?!". Percekig hallgathattam lehajtott fejjel a sok átkozódást, mikor észrevettem, hogy valaki letérdel elém. Lassan néztem fel rá, Jimin volt az. Karomnál fogva húzott fel a földről, és mélyen a szemembe nézett.

- Mondd, hogy nem mondtál semmi ilyesmit neki, és én neked fogok hinni. - ijedten néztem egyik szeméből a másikba. – Hm?

Kezemet ökölbe szorítva vettem egy nagy levegőt.

- Az amerikai srác sajttortát átnyújtva mondta neki, hogy ismerik a sorozatait és felnéznek rá.

Jimin két kezét arcomra téve bólintott egyet, majd Nam Jun felé vette az irányt. Na Ra ijedten kapott Jimin karja után, aki elhúzta azt, mielőtt elérhette volna.

- Nam Jun hyung, kérdezd meg ezt a srácot, hogy mit mondott Na Ra-nak. Nem volt idejük összebeszélni. Ha most megkérdezed, hogy mit mondott, még most ki tudjuk deríteni, ki nem mond igazat.

Nam Jun elmagyarázva a helyzetet az értetlenkedő amerikai srácnak, megkérte, hogy az utolsó mondatát szó szerint ismételje meg. A srác szó szerint elismételte, amit Na Ra fülébe tolmácsoltam.

- Ez a lány... – mutatott kétségebe esetten felém Na Ra – amikor ti nem vagytok itt, folyamatosan fenyeget!

- Na Ra, most már fejezd be! – szólt rá Nam Jun határozottan.

A mai napi sokk hatására hirtelen megfájdult a fejem, szédülni kezdtem. Meghátráltam, és fejemet fogva a tűzlépcsőn felfelé kezdtem szaladni.

- Hé, Moon Seol Ah! – Jimin kiáltását hallottam, miután megköszönte Nam Jun-nak a segítséget.

Az épület tetőterére szaladtam fel. Falnak támaszkodva ültem le, arcomat térdembe temetve. Nagyokat sóhajtva próbáltam visszatartani könnyeimet. Percek telhettek el, mire felemeltem fejemet. Csak akkor vettem észre, hogy Jimin előre tekintve ül mellettem. Meglepődve tekintettem oldalra.

- Ha visszatartod a sírást, csak rosszabb lesz. Itt maradunk, míg ki nem sírtad magad, aztán hazaviszlek. – szólt nyugodt hangon.

- Olyan nehéz... – zokogtam – utálok itt lenni, mert ok nélkül elleneségesek velem. Ezúttal sem tettem semmit, mégis megrágalmaztak. Ez fáj a legjobban...

Jimin megsimogatta a fejemet.

- Most nagyon fáj, de idővel elmúlik. Az idő elhalványítja a sebeket. A lényeg, hogy tükörbe tudj reggelenként nézni. Na Ra már gyerekkorunkban is ilyen volt. Kiszúrt magának pár embert, akiket ok nélkül rágalmazott és bántott. A tükörből egy tökéletes sztár mosolyog vissza rá, de ha a sminket lemossa magáról kénytelen a meztelen igazsággal szembenézni.

A zokogásom szipogásra váltott, miközben férfias, mégis lágy, vigasztaló hangját hallgattam. Ekkor hirtelen eszembe jutott alkarján lévő sérülés. Ijedten vettem le kezét a fejemről, majd felhúztam fehér ingjét.

- A sebed! Hogy van a sebed? Nagyon fáj?

- Kutyabajom. – mosolyodott el.

- Szakszerűbb ellátásra van szükséged. – néztem rá aggódva. – Mi lesz, ha nyomot hagy? Soha nem bocsátanám meg magamnak, hogyha...

- Pszt! – Jimin hirtelen mutatóujját ajkaim elé helyezte. – Hazafele menet beugrunk a közeli kórházba, megmutatom egy orvosnak a sebet. Jó? – kérdezte suttogva, miközben arcát egyre közelebb tolta enyémhez.

- Menjünk. – szedtem le ujját ajkaimról elmosolyodva. Óvatosan sérült karjával megfogta a kezemet, ami miatt kérdőn néztem rá.

- Tudtad? Ha valaki fogja, nem ütközik bele még véletlenül se semmibe a sérült felület. Ez egy veszélyes lépcsőház ám. – halkan felnevetve vezettem le a tűzlépcsőn.

Egészen az autójáig fogtam a kezét. Lassan engedtem el, mielőtt beszálltunk az autóba. Rögtön egy közeli kórházba vezetett az utunk, ahol egy orvos szakszerűen ellátta. Jimin egy kórházi ágyon ülve tűrte néha felszisszenve, ahogy éppen bekötik a kezét. Én idegesen álltam mellette.

- Kisebb égési sérülést szenvedett ugyan, de kímélni kell a karját ütődésektől, és víztől egy ideig. – magyarázta az orvos. - A fedőkötést gyakran ellenőrizzék. – tette hozzá.

Jimin apartmanjáig vezető úton elég ideges voltam. A mai nap nagyon sok váratlan negatív eseményt tartogatott. Már alig vártam, hogy hazaérjünk.