Angyali ördög (Park Jimin ff.)

15. rész Halovány gyermekkor

A felvétel megkezdődött. Minden alkalommal, amikor kilőtték a festéket kicsit összerezzentem. Kis idő múlva vettem csak észre, hogy még mindig Jimin zakója van rajtam, aminek hosszú ujját minden alkalommal megszorítottam, amikor a festék elérte az üvegfalat. Viszont próbáltam rezzenéstelen arccal, határozottan tolmácsolni a műsor menetét. Jimin még mindig nagyon bosszúsnak tűnt, de mégis éreztem, hogy a szeme sarkából engem figyel. Ahogy visszajöttem, megfogadtam, hogy többé nem fog érdekelni engem ez a srác. Nagyon erősen próbáltam magam erre rávenni, hogy valójában is így gondoljam.

Lassan véget ért a felvétel. A szerkesztők és a szereplők kezdték elhagyni a forgatás helyszínét. Én is kezdtem hazafelé készülődni. Letettem Jimin zakóját a nézőtér első sorában lévő egyik székre, kiszedtem fülemből a fülhallgatót.

- Seol Ah! – Hobi lépett hirtelen oda hozzám. Ahogy odafordultam rögtön rátett egy tapaszt az arcomra.

- Á! – lepődtem meg. – El is felejtettem, hogy az arcomon volt ez a karcolás. – próbáltam ráerőltetni arcomra egy mosolyt.

Hobi leült a Jimin zakója melletti székre, nézte egy ideig, ahogy pakolják el a díszletet, majd megszólalt:

- Akaratlanul is hallottam a vitát köztetek az imént.

- Á... – hirtelen nem tudtam mit válaszolni neki. Csak megálltam a készülődésben. – Sajnálom, hogy hallanod kellett, többet ilyen nem fog előfordulni. – folytattam a pakolást, majd elkezdtem távolodni tőle.

- Jimin... Alig emlékszik a gyermekkorára. - ekkor meglepődötten visszafordultam és ránéztem a még mindig színpadot néző Hobira, aki folytatta. – 18 éves lehetett, amikor hirtelen megváltozott a személyisége, a felfogása. Kérdeztük sokszor tőle, hogy mi történt, de soha nem tudott választ adni. – ekkor Hobi rám pillantott, felállt és felém kezdett sétálni. – Aztán ahogy telt az idő elfogadtuk ilyennek, amilyen. Majd ha akar, beszél róla.

- Nagyon sajnálom, ami vele történt. De nem tudom, hogy nekem ehhez mi közöm.

- Bármennyire hihetetlen is...

- Hé, Moon Seol Ah! – Hobi-t Jimin szakította félbe, aki sietős léptekkel közeledett felénk.

- Gyere, beszéljünk egy kicsit. – viharzott el Hobi előtt megfogva kezem, majd húzni kezdett maga után. Ekkor megtorpantam és próbáltam kihúzni kezemet keze szorításából.

- Mi nem vagyunk ilyen viszonyban! – kiáltottam rá.

- De igen! – kiáltott vissza Jimin, majd tovább kezdett húzni maga után.

Hobi hirtelen megragadta a másik karom, mire Jimin hátranézett rá.

- Jimin, még beszélgettünk. – mondta nyugodtan, majd hozzátette. – Nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálod, ez elég illetlen. Eddig elviseltem, már nem fogom többet.

Ott álltam értetlenül a két srác között, akik farkasszemet néztek egymással. Egyik sem volt hajlandó elengedni a karomat.

- Hadd kérdezzek egy dolgot, Jimin. Féltékeny vagy? – kérdezte Hobi.

- Micsoda? – nevetett fel kínjában Jimin. – Mire lennék én féltékeny? – majd dühösen elengedte a karomat, és kifelé vezetett az útja.

- Tudod, Jimin...! – kiabált utána Hobi. – Azért vagy féltékeny, mert tudod, hogy egy másik személy jobban fog bánni azzal, akit te is becsülsz.

Jimin már épp vissza készült szólni. Ekkor kiszabadítottam Hobi szorításából kezemet, és közbe szóltam.

- Mára ennyi elég volt nekem. Bocsássatok meg, de szeretnék hazamenni. – mielőtt szólhatott volna valamelyikük is, gyorsan kiszaladtam a színházból.