Angyali ördög (Park Jimin ff.)

12. rész Furcsa lüktetés

Furcsa lüktetés

Jimin lágyan engedte el a derekamat, miután megbizonyosodott arról, hogy elég stabilan állok a két lábamon. Azonban szívem még mindig szokatlanul hevesen vert. Zavartan kapkodtam tekintetem az öltözőben lévő dolgokra. Nem értettem, mi ez az érzés, hiszen már nem voltak rám akkora hatással az imént történtek. Megint mellkasomhoz kaptam, elkezdtem ütögetni, hátha csillapodik heves szívdobogásom. Jimin észrevette, hogy megint a mellkasomhoz kaptam, így lágyan megint megszorította a csuklóm, miközben átkarolta a vállamat.

- Még mindig nem érzed túl jól magad? – nézett rám aggódva. – Nagyon vörös az arcod, nincs neked lázad? – engedte el csuklómat, miközben a homlokomra tette kezét.

Ezzel csak azt sikerült elérnie, hogy a szívem még hevesebben kezdett zakatolni, homlokom még forróbb lett. A furcsa lüktetést nem tudtam hova tenni, csak azt tudtam, hogy rosszabb, ha Jimin a közvetlen közelemben van. Hirtelen kaptam le homlokomról a kezét, majd az ajtó felé siettem.

- Most már tényleg ideje visszamenni. – futottam ki az öltözőből a sajtótájékoztatóra.

Ahogy beléptem a terembe az ajtóban rögtön meg is torpantam. Eszembe jutottak Ho Seok szavai. A riporterek és a tagok asztala között tényleg hatalmas távolság volt. Egy ideig ácsorogtam az ajtóban tétlenkedve, mikor az egyik szerkesztő helyemre tessékelt.

- Az első külföldi riporter mindjárt kérdezni fog. Ülj a neked kijelölt helyre.

Elfoglaltam helyemet. Időközben észrevettem, hogy Jimin is a helyén ült már Taehyung mellett. Az első kérdést Taehyung felé szegezte a külföldi riporter.

- A nehézségekről szeretne tőled kérdezni, amikkel szembe kellett nézned a műsor felvételekor. – fordítottam fülébe. – Taehyung idegesen kapkodott a füléhez, miközben a riportert kereste szemeivel. Kínos csend lett az egész teremben. Taehyung csak nézett a riporterek közé, szüntelenül keresve azt, aki kérdezett tőle. Láttam Jimint, ahogy zavartan emeli fel a mikrofonját, hogy megválaszolja a kérdést.

Én ekkor felpattantam a helyemről, és hirtelen az ajtó felé siettem. Az ajtóban megállva a riportereket fürkészve szóltam Taehyunghoz.

- Tőled jobbra az utolsó előtti sorban, jobbról harmadik, külföldi riporter.

Taehyung hirtelen felemelte kezét, jelezve, hogy megtalálta a riportert, aki kérdezett tőle. Szája elé emelte mikrofonját, és mosolyogva adott választ a riporternek.

A szerkesztők nem tessékeltek vissza a helyemre többé. Taehyung hálás mosollyal nézett felém, ahogy a következő riporter Jinhez intézte kérdését.

A sajtótájékoztató alatt sokszor éreztem, hogy Jimin tekintete inkább az ajtó felé van, mint a riporterek felé. Viszont akárhányszor rá került a sor én tekintetét kerülve a riportereket néztem. Szívem már attól hevesebben kezdett verni, ha az irányába néztem.

A konferencia véget ért, elbúcsúztam a szervezőktől és a váróban egy padon ülve vártam, hogy a tagok is végezzenek. Elgondolkodva bámultam magam elé a padon, mikor valaki elém nyújtott egy dobozos kólát. Felnéztem a rám mosolygó Ho Seokra. Elfogadtam a kólát, majd leült mellém.

- Ma is nagyon ügyes voltál. Nagyon sokat segítettél mindenkinek.

Mindig nagyon örültem Ho Seok kedves szavainak, ez most sem volt másképp. Fülig érő mosollyal adtam neki választ.

- Eszembe jutott, amit a konferencia előtt mondtál. A távolság és a személyes kontaktus hiánya a riporterek és a tagok között. Felmértem a helyzetet, és próbáltam javítani rajta, ahogy tőlem tellett. Köszönettel tartozom neked ezért, Ho Seok. – néztem rá.

- Hobi.

- Hm?

- Csak hívj Hobinak. A színpadi nevem J-Hope. A J-Hope lett Hobi. A Ho Seok olyan hivatalos. - Hobi megint mosolyt csalt az arcomra. – Láttuk a rendőröket bevonulni az öltözőbe a konferencia kezdetekor. Nem sérültél meg, ugye? – fordította komolyra a szót.

- Á... Kutya bajom. Inkább Su Jeong miatt aggódom. Őt is bekísérték a rendőrök kihallgatni.

- Su Jeong erős lány – dőlt hátra a padon. – Meglesz ő.

- Én is nagyon remélem... Hobi.

Meglepődötten néztünk egymásra, mikor kimondtam a becenevét majd felnevettünk mindketten.

- Hobi...? – Jimin jelent meg hirtelen előttünk kezében két mangós üdítővel.

- Kié a másik üdítő? – kérdezte Hobi.

Jimin zavarodottan tekintett körbe, míg meg nem látta közeledni Yoongit.

- Yoongi hyung, tessék. – Nyújtotta felé az egyik üdítőt, majd Yoongi egy pillanatra megállt, az üdítőre majd Jiminre pillantva megszólalt.

- Tudod, hogy ettől a mangós üdítőtől nekem fáj a gyomrom. – szólt, majd útja kifele vezetett a 7 személyes kisbuszhoz.

Én és Hobi kérdően néztünk Jiminre, aki zavarodottan erőltetett mosollyal az arcán nézett ránk.

- Szóval – köszörülte meg a torkát, miközben egyre közelített felénk – már annyira jóban vagytok, hogy Hobinak hívod?

Minél közelebb jött, annál kellemetlenebbül kezdtem érezni magam. Megint kezdett hevesen verni a szívem és szaporábban kezdtem levegőhöz kapkodni.

- Seol Ah! – hallottam meg mellőlem Hobi hangját, miközben lágyan megragadta a karom. – Nem kapsz levegőt?

- Hé, Moon Seol Ah! – Jimin letérdelt elém, úgy, hogy pont egymás szemébe tudjunk nézni. Ijedten néztem le rá, ő pedig ijedten nézett fel rám. Arcomra tette egyik kezét. Ekkor már a furcsa lüktetés is újra jelentkezett. – Megint lángol az arcod. Menjünk be a kórházba.

Szemeim hirtelen elkerekedtek. Jimin ismételt közelsége és a kórház sem volt rám jó hatással. A kórházban biztos hülyének néznének, ha elmondanám az orvosnak, hogy ezek a tünetek csak Jimin közelében jelentkeznek.

- Nem! – kiáltottam. Kezemet kiszabadítottam Hobi lágy szorításából, Jimin kezét pedig ellöktem az arcomtól. Az ajtó felé futottam, majd visszafordulva egy pillanatra hátra kiáltottam. – Sok volt nekem ez a mai nap. És még nincs vége. Még a szerződést is alá kell írni. – hadartam. Lépteim a parkoló felé vették az irányt.

Megálltam az autó előtt, ami majd visszavisz a Big Hithez. Kezemet mellkasomra téve éreztem, hogy szívem kezdi megint abbahagyni a furcsa lüktetését. Már épp be akartam volna szállni az autóba, mire valaki megelőzött, és kinyitotta előttem az ajtót. Ismételten Jimin volt az.

- Neked a kisbusszal kéne menned, nem?

- Most veled fogok visszamenni. Su Jeong sincs itt, a sofőrnek pedig az útra kell figyelnie. Ha útközben rosszul leszel, nincs senki melletted.

- De én biztos, hogy nem leszek rosszul. – tiltakoztam, majd beszálltam az autóba, becsapva előtte az ajtót. Jimin egy idő után eltűnt. Én becsatolva övemet vártam, hogy induljunk. A sofőr beszállt az autóba, de mellé vele együtt Jimin is beszállt. Én már csatoltam ki a biztonsági övemet, hogy kiszálljak, de Jimin szólt a sofőrnek.

- Indulhatunk. – a kocsi ajtók bezáródtak, így nem tudtam kiszállni az autóból. Kifelé nézve az ablakon, lassan visszacsatolva az övemet törődtem bele, hogy egy autóban utazom vele. Útközben a visszapillantó tükörből láttam Jimin arcát, aki időnként hátra tekintgetett rám.