Angyali ördög (Park Jimin ff.)

30. rész Megbánás

Halk madárcsicsergés ütötte meg a fülemet. Reggel volt. Hanyatt feküdtem félig betakarózva az ágyban. Lassan nyitottam ki a szememet, majd egy ideig csak bámultam a plafont. Éjjel nem álmodtam semmit. Csak aludtam. Este volt az utolsó látomásom.

- Ébren vagy? – hirtelen Jimin hajolt felém, amitől megijedtem. Fel akartam ülni, de lefejeltem, amitől legurult az ágyról. – Á! Hé, Moon Seol Ah! – homlokát fogva mérgesen pillantott fel rám az ágyra.

- Park Jimin... Te mit keresel itt ilyenkor?

Jimin feltápászkodott az ágyról, majd visszaült mellém.

- Nem is mentem el. Este, mikor haza akartam menni hirtelen a földre estél. Becipeltelek az ágyba. Egy ideig azt hittem elájultál, aztán halk szuszogásra lettem figyelmes. Csak aludtál. – sóhajtott megkönnyebbülten.

- És akkor te meg én... Egy ágyban... – hirtelen elvörösödtem, és levegő után kapkodtam.

- Nem, nyugodj meg. Azt mondtad, hogy nem vagyunk együtt. Kint aludtam a kanapén. Egyébként – húzta össze szemöldökét rosszallóan rám nézve, miközben egyre közelebb hajolt hozzám – kettőnk közül az előbbi mutatványodat látva te sokkal veszélyesebb vagy. Nekem kéne tartanom tőled.

- Hülye! – dobtam rá a takarómat hirtelen.

- Gyere. – dobta le magáról a takarót, majd felém nyújtotta a kezét. – Ma délelőtt ruhapróbára megyünk egy divattervező céghez. Aztán pedig délután megbeszélésünk lesz az amerikaiakkal.

- Akkor nekem csak délután kellene mennem. Délelőtt semmi szükség rám. – keltem ki az ágyból, miközben kézfejemet lágyan tenyerébe helyeztem.

- Tudom, de szeretném, ha ott lennél. Mostanában nem vagy túl jó formában. Nem akarom, hogy bármi történjen veled, amíg nem vagy a közelemben. És azt mondtam neked, hogy mindig legyél a mellettem, így meg tudlak védeni. – két kezét arcomra tette, majd egyre közelebb jött. Arcom már teljesen vörös volt, és kezdett rajtam úrrá lenni a furcsa lüktetés.

- Megyek fogat mosni! – szabadítottam ki arcomat kezeiből, majd a fürdőszobába futottam.

- Hé, Moon Seol Ah! – kiabált a konyhából Jimin. – Aranyos vagy! – nevette el magát.

Egy gyors reggeli után a BTS újonnan leszerződött divattervező cégpartneréhez siettünk.

- Reklámfilmet fogunk forgatni. – kezdte magyarázni Jimin mielőtt beértünk volna az épületbe. – A cég legújabb kollekcióját fogjuk bemutatni.

- Milyen ruhadarabokat reklámoztok majd? – kérdeztem.

- Őszi kollekciót. Őszi szövetkabátokat. – jelent meg hirtelen Nam Jun a hátunk mögött. - Most felvesszük, aztán nyár végén a tv-be és a boltokba kerül.

- Hyung! – mosolyogott Jimin Nam Jun-ra. – Seol Ah...

- Örülök, hogy eljöttél. – nézett felém barátságosan Nam Jun, amitől nagyon meglepődtem.

- Öööö.... Áááá... – próbáltam egy ép mondatot összerakni, sikertelenül.

Nam Jun elfojtott egy mosolyt.

- Csak azért mondtam, mert híján vagyunk lóti-futikból. A kollégák nem mindig időre tudnak nekünk beszerezni mindent. – sétált el előttünk nevetve.

- Szóval inkább seggfej, mint arrogáns. – motyogtam magam elé.

- Még mindig jó a hallásom! – kiabált hátra hozzánk Nam Jun, miközben bement az épületbe.

- Még mindig nem rólad van ám szó! – kiabáltam utána erőltetett mosollyal az arcomon. – majd észrevettem Jimin-t, aki kérdőn nézett rám a történtek után. – Majd elmesélem később. Most menjünk, elkésel.

Sietősen léptünk be az épületbe. Jimin-t rögtön elhívták ruhapróbára, én pedig az előtérben várakoztam. Hirtelen megcsörrent a telefonom, üzenetet kaptam az egyik közösségi oldalon. Hé, Moon Seol!! Sokat gondoltam rád mostanság. Gondoltam, rád írok, mert a teló számod nem tudom. Mi történt azóta a sráccal? Írj mindenképp! Chae Won

- Moon Seol? – motyogtam, miközben elolvastam még egyszer az üzenetét. Mielőtt válaszoltam volna neki megnéztem a profilképét. Chae Won mindig ugyanabban a hosszú fekete kabátban volt, egyetlen profilképén sem volt ez másképpen. Már éppen válaszolni akartam üzenetére, mikor meghallottam, hogy valaki szól.

- Seol Ah! – hirtelen hátra fordultam, és a menedzser állt előttem.

- Á, jó reggelt. – hajoltam meg illedelmesen eltéve zsebembe a telefonomat.

- Jaj, de jó, hogy jöttél. – sóhajtott megkönnyebbülten. – Segíts egy kicsit. Be kéne hordani a smink cuccokat és a ruhákat a kisbuszból. A fiúk öltözőjébe kéne vinni őket, megmutatom, hol van. – mutatott a menedzser az épület előtt álló kisbuszra.

Sietve szaladtam ki a kisbuszhoz ötször-hatszor fordultam, mire be tudtam pakolni a fiúk öltözőjébe az összes holmit. A kabátok hosszúak és nehezek voltak. Összesen hét kabát volt, mindegyik más színű.

- Uhh... Ezek már ránézésre sem könnyűek... – tettem le az utolsó kabátot. Leültem egy kicsit a padra, mikor Yoongi hirtelen megjelent az ajtóban. Egy pillanatra egymásra néztünk, majd éppen fel akartam állni és el akartam hagyni az öltözőt, mikor Yoongi egy hirtelen mozdulattal leült mellém. Kérdőn néztem rá, aki csak a fehér falat bámulta maga előtt.

- Nem vagy gyáva. – törtem meg halkan a csendet. – Csak mást választottál, mást ítéltél meg helyénvalónak.

- Önfejű vagy. – nézett rám hirtelen Yoongi. – De én ezt irigylem benned. Megbántam, hogy régebben felhagytam a keresésével. Talán, ha folyton kerestem volna, mint te, akkor...

- Megbánás... – sóhajtottam a padlót nézve – Megbánás? – néztem fel a mellettem ülő Yoongi-ra. – És azzal mit érsz? – Yoongi kérdőn nézett rám, én pedig folytattam. – A megbánás egy múltból jelenre ható negatív érzés. A múltat nem tudod megváltoztatni. Így nincs is értelme azon rágódni, hogy vajon mi lett volna ha... Előre kell nézni. Tervezni kell a jelenben, hogy formálni tudd a még formálható jövőt.

Hirtelen felálltam a padról és halványan rámosolyogtam a padon ülve csodálkozó Yoongi-ra. Hirtelen felállt ő is, és halvány mosollyal elkezdte simogatni a fejem búbját, összekócolva vele a hajamat.

- Mióta lett ez az önző fruska filozófus?

- Ne csináld már! – kiáltottam morcosan, miközben próbáltam levenni fejemről a kezét, amivel egyfolytában a hajamat kócolta. Hirtelen felnéztem rá, és meglepődtem, mert Yoongi-t most láttam először mosolyogni.

- Ti mit műveltek? – hirtelen a menedzser állt az ajtóban. Yoongi megállt egy pillanatra hajam kócolásában, én ekkor kihasználva az alkalmat ledobtam a fejemről a karját. – Erre nincs időnk. A többi tag is mindjárt itt lesz. Seol Ah, behoznád még a tartalék sminkkészletet is?

Aprót bólintva futottam ki az ajtón. Kiértem a kisbuszhoz, kivettem a szükséges dolgokat és sietve futottam vissza az öltözőhöz. Mind a 7 tag már bent volt. Az öltöző ajtajában viszont megtorpantam.

- Hyung! – kiabált Yoongi a menedzserre. – Én nem bírom elviselni a szövetkabátot. Még a látványát sem! – mondta mérgesen, miközben kezébe vette a Jeongkook-on lévő fekete őszi szövetkabátot. – Egy kérésem volt összesen. Az, hogy ne legyen fekete színű szövetkabát. Utálom, libabőrös leszek még a látványától is!

- Hyung! – tette kezét Yoongi vállára Nam Jun. – Megértettük, de nagyjából 20 perc és vége. Bírd...

- Ne mondd nekem, hogy bírjam ki! Amit megmondtam, azt megmondtam! Nincs fekete szövetkabát! – vette le idegesen válláról Nam Jun kezét Yoongi.

Yoongi kiviharzott az öltözőből, és egyenesen nekem jött, aki megdermedve állt az ajtóban. Mind a ketten a földre estünk. A doboz kiesett a kezemből és néhány smink eszköz is ripityára tört.