Angyali ördög (Park Jimin ff.)

29. rész Együtt... veled

Kis idő után elváltak ajkaink. Homlokunkat egymásnak döntve néztünk mosolyogva egymás szemébe. Jimin két kezében tartotta arcomat, majd észrevett valamit a nyakamban. Kihúzta a pólómból a nyakláncot és a gyűrűt kezébe vette.

- Megőrizted. – csak ennyit tudott mondani, mert hangja elcsuklott.

- Ez a gyűrű tartotta bennem a lelket, hogy ne adjam fel a keresésedet, hogy ne adjam fel a reményt.

- Köszönöm, hogy ennyi éven át sosem felejtettél el, hogy kerestél.

- Nekem akkor is csak te voltál, és most is csak te vagy. – néztem rá könnyes szemmel.

Hirtelen kinéztünk az elsötétített üvegen, és láttuk, hogy már csak Jimin hiányzik a kezdéshez.

- Most vissza kell mennem. Azonnal itt leszek, ahogy vége. - Bólintottam egyet, mire ő lassan levette kezeit arcomról és felszaladt a színpadra.

Zökkenőmentesen folytak ezek után az események. Én egyrészről megkönnyebbültem, másrészről tisztában voltam vele, hogy ennek az egésznek a tagok nem fognak örülni. Nem akartam felhajtást, ezért csendben készülődtem haza a találkozó végével. Leellenőriztem, és minden gomb pirosan világított. Lekapcsoltam a villanyt az irányító fülkében majd az ajtót bezárva fordultam sarkon. Ekkor kicsit megijedtem, hogy Jimin a semmiből jelent meg előttem.

- Megijesztettél. Jimin, figyelj... Tudod, a tagok előtt... – Jimin ajkamra téve mutatóujját elhallgattatott, egyik kezével átkulcsolta a kezemet és egyenesen a BTS öltözőjébe húzott.

- Jimin, én nem hiszem, hogy ezt... – a tagok összekészülődve várták már a kisbuszt, mikor szembe találtam magam mind a hat fiúval. Kellemetlen volt, ahogy néztünk szembe egymással. Jimin még mindig kezemet szorongatta. Próbáltam párszor kirántani kezem kezei szorításából, de ezzel csak azt értem el, hogy még jobban szorította.

- Srácok, én szeretem Seol Ah-t. – jelentette ki nemes egyszerűséggel Jimin. A bátor kijelentésen mindenki nagyon meglepődött. – Arra kérlek titeket, hogy próbáljátok elfogadni.

- Jimin, ez egy nagyon vakmerő kijelentés. – törte meg a fiúk meglepettségéből adódó csendet Nam Jun. - Nem is tudod, hogy mik...

- Tudom, mik történtek, hyung. És azt is tudom, hogy Jin hyung-nak van igaza. Ha történt is velem valami, akkor az nem Seol Ah hibája volt. – meglepődve fordultam Jimin felé, aki folytatta egy papírt kivéve zsebéből a szabad kezével. – Ez itt a kórházi zárójelentésem. A mellkasi fájdalmaim pszichés eredetűek voltak. Nemrég voltam emiatt egy pszichológusnál is. Kiderült, hogy a pár hónappal ezelőtti koncertturnénk miatti stressz utóhatása volt a szúró mellkasi fájdalom. Szeretnélek megkérni titeket, hogy próbáljatok megnyílni Seol Ah felé.

- Ez nem lesz ilyen egyszerű... És ezt most nem csak a történtek miatt mondom. – szólt Nam Jun.

- Várjunk csak. – Taehyung lépett közelebb miközben összekulcsolt kezünkre mutogatott. – Ti akkor most együtt vagytok? – kérdezte meglepődve.

Jimin már éppen válaszolni akart valamit, mire kirántottam kezem szorításából.

- Nem vagyunk együtt. Viszont vele vagyok, és vele is leszek. – magyaráztam Taehyung-ra nézve, majd Nam Jun felé fordultam. – Tudom, mi miatt aggódtok. Nem teszek semmi olyat, amivel rontanám a BTS hírnevét a külvilág felé.

Zavarodottságot láttam a fiúk arcán, míg Jimin csak értetlenül nézett rám.

- Itt a kisbusz. – zavarta meg a csendet Yoongi, majd elsőként hagyta el a helyet.