Angyali ördög (Park Jimin ff.)

2. rész - Barát

Több perc keresés után szomorúan ültem le a padra. Lehajtott fejemre tűzött a nap egy ideig, mire lépteket hallottam. Hátra néztem, és láttam, hogy Ő áll mögöttem engem nézve.

- Nem hittem volna, hogy visszajössz. Ráadásul ilyen hamar.

- Igazából én sem hittem volna. – léptem közel hozzá.

- Egy valamiben hiszek. Az ember visszatér oda, ahová a szíve húzza. – mosolyodott el.

Most először viszonozva barátságos mosolyát, megkérdeztem:
- Ha ember akarsz lenni, akkor téged a Földre húz a szíved. – feleltem mosolyogva. – De miért akarsz ember lenni? Az angyaloknak megvan mindenük Isten mellett. Boldogak és nem kell szenvedniük.

Óvatosan arcom felé emelve kezét, mosolyogva a hajam a fülem mögé tűrte.

- A szenvedés is valamilyen érzésből fakad. Az angyalok rendesen nem tudnak boldogságot, szomorúságot és más érzést érezni. Természetfeletti lények vagyunk. Ennélfogva az álmaink álmok, a vágyaink pedig soha be nem teljesülő vágyak maradnak. De én többre vágyom. Én azt akarom, hogy ismerjenek az emberek. Úgy érzem, szimpatikus lennék nekik.

- Mi hogyhogy látjuk egymást? – érdeklődtem.

- Nem tudom. De meg fogom rá találni a választ.

- Hol laktál az elmúlt pár napban?

- Itt ott. Legfőképp az utcákat jártam itt Yeosu-ban.

- Egykis lakásban élek a szüleimmel, van egy galéria a szobámban, amit nem használok.

Ott elférsz, míg nem akadnak más terveid. – ajánlottam fel. Mosolyogva bólintott, amit igennek vettem. A parkban megsokasodtak az emberek, így lassan sétálni kezdtünk a lakás felé.

Otthon még mindig puskaporos volt a levegő a reggeli vitától a szüleim között. A talpig fehér ruhát öltött srácnak rögtön leesett a szituáció főleg abból, ahogy komorra vált az arckifejezésem. A konyhán át a szobámba érve felmutattam a galériára.

- Ott el lehetsz. – A srác felreppent, körülnézett.

A srácnak a rengeteg plüss mackó elsőre sok lehet, amiért aggódtam is, de mikor ránéztem meglepődötten mosolyogva simogatta meg egyik után a másikat.

- Hogy van ennyi plüss mackód? – nevetett, miközben vakargatni kezdte az egyik buksiját.

- A plüssök puhák, aranyosak és ártalmatlanok. Ha a közelembe vannak a suli és a család általi stresszt segítenek feloldani. – ültem le a laptopom elé.

Majd ő is lejött, leült a mellettem lévő székre és a laptopomat kezdte elemezni meglátva a japán lánycsapat Morning Musume képét a háttérben.

- Szóval, szereted a japán lánycsapatokat.

- Általában nem szeretem – fordultam felé – csak a Morning Musume-t szeretem. Erőt adnak a dalaikkal a békéről, szeretetről, szerelemről.

Mosolyogva bólintott. – Apropó, szerelem. Van barátod?

- Van egy fiú az osztályból, Seung Woo, aki tetszik. De nem kölcsönös. Neki a legjobb barátnőm, Tia, tetszik. Így én a háttérbe vonulok. Inkább a tanulmányaimra szeretnék koncentrálni. Minden áron szinkrontolmács szeretnék lenni. Akkor sok pénzt kereshetek, és függetlenedhetek a szüleimtől is. – magyaráztam, majd elindítottam egy Morning Musume zenét. A srác erre felállt és táncolni kezdett rá. Meglepve és csodálattal néztem rá, nagyon jól mozgott, mint egy profi táncos. Végig táncolta a zenét, majd visszaült mellém. – Nagyon ügyes vagy! – tapsoltam. – Ezt hol tanultad?

- Nem tanultam sehol. – mosolyodott el rám nézve. – Egyszerűen csak vitt magával a zene a ritmusára pedig kitaláltam egy koreográfiát.

- Igazi sztár alkat vagy... – haraptam el a mondat végét, miközben hozzá akartam tenni a nevét, de azt még meg sem kérdeztem. – Én Moon Seol Ah vagyok. Neked van neved?

- Nekünk nincs nevünk Isten mellett. A gondolatainkban kommunikálunk, így mindig tudjuk ki kivel kommunikál.

- Hát... – kezdtem bele miközben elővettem egy tollat és papírt – már pedig, ha földi ember szeretnél lenni, akkor névre szükséged lesz. Á! Ehhez mit szólsz? föld kínai karaktereinek egyik jelentése Ji és Min mint ember! Jimin! – kiállítottam. – Mostantól a neved Jimin lesz!

A srác felnevetett, tetszett neki.

- Örvendek, Moon Seol Ah. Jimin vagyok. – nyújtotta a kezét, én pedig viszonoztam a kézfogását. – Legyünk barátok.

- Mostantól én vagyok az első barátod! – mosolyogtam, miközben az üdvözlő kézfogás inkább már egy hosszabb kéztartásba ment át.

A hétvégén szinte ki sem mozdultam a szobámból. Szombaton és vasárnap szinte egésznap csak Jiminnel beszélgettem. Elmesélte milyen Isten mellett fent a Mennyben. Ő angyalnak született azért, hogy Istent szolgálja, úgy teremtették. Én is sokat meséltem magamról a családomról, barátokról és a gimiről.

Kellemes melegség járt át, mikor vele beszélgettem. Boldog voltam, hogy ott van mellettem, úgy éreztem, másra nem nincs is szükségem. Ez a két nap hirtelen repült el, de nem aggódtam, hiszen valamiért úgy gondoltam, hogy ő mellettem lesz, örökre... Akkor még nem sejtettem, hogy hamar be kell majd látnom, hogy ez rövid időn belül meg fog változni...