Angyali ördög (Park Jimin ff.)

37. rész Egy közös cél

Aznap este félig betakarózva hátamat az ágytámlának döntve ültem az ágyban. Néha oldalra pillantottam, ahol még tegnap Jimin feküdt átkarolva engem.

- Hiányzol. – simítottam végig az üres helyet mellettem.

Sok minden járt a fejemben. Minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy Jimin holnap Na Ra-val találkozzon. Nagyon rossz előérzetem volt. Hirtelen megrezzent a telefonom. Két üzenetet is kaptam. Az egyik a lakásom tulaja volt.

Kedves Seol Ah!
Holnapután visszaköltözhet a lakásba. Mindent helyreállítottunk.

- Remek. Mondtam nagyot sóhajtva, majd rámentem a következő üzenetre. Jimin-től

jött.

„Hiányzol!" Szemeimbe könnyek szöktek, mire újabb üzenet jelent meg tőle. „Nagyon szeretlek, és ez sosem fog változni."

Utolsó üzenete hatására elhatározásra jutottam. Követnem kell őket és távolról ki kell figyelnem minden egyes mozzanatukat. Ha szükséges, közbe is avatkozom. Nam Jun nevére kezdtem rákeresni a telefonomban. Ha valaki, ő biztos tudja, hogy Na Ra hova akarja vinni Jimin-t. Fülemhez emeltem a készüléket és izgatottan vártam, hogy felvegye.

- Seol Ah? – lepődött meg Nam Jun, aki szinte azonnal fel is vette.

- Szia... Tudom, hogy ilyenkor nem illik senkit sem zaklatni, de segítened kell nekem... – kértem tőle kétségbeesetten. – Szóval...- Nam Jun nagyot sóhajtott, amivel félbeszakított.

- Van a Big Hit épületéből kifelé sétálva egy kisutca. Azon végig gyalogolva egy rejtett kis épületegyüttest találsz. Az alsó szintjén van egy kávézó. Nem sokan tudnak róla. Na Ra gyakran jár oda. Máshova nem hiszem, hogy vinni fogja. Amúgy... – váltott hirtelen témát, hangját felemelte – te nem igazán ismered az órát, ugye?

Nagyon megörültem a válaszának, ezért boldogan válaszoltam neki.

- Annyira ismerem az időt, hogy időtlen időkig hálás legyek a segítségedért! – mondtam, miközben kinyomtam a telefont.

Másnap reggel meglepődve keltem fel. Viszonylag nyugodt volt az éjszakám. Nem jelent meg semmi sem álmomban. Azonban nagyon jól tudtam, hogy ez csupán a vihar előtti csend. Nem jött több figyelmeztetés, most már csak cselekedni fognak. Ezért mi sem ülhettünk tétlenül. Ki kell derítenünk mindent, amit lehet. Utolsó pillantást vetve magamra a tükörben indultam el otthonról. Tetőtől talpig feketébe öltözve napszemüvegben és sapkában mentem utamra. Nem sokkal a találkozó megbeszélt ideje előtt már egy közeli fa mögött rejtőzködtem, figyelve a várva várt eseményeket. A kávézót nem láttam jól, ezért úgy döntöttem kiszaladok a fa mögül és egy közeli bokor mögé rejtőzöm. Ahogy hirtelen futásnak eredtem teljes erőmből valaki oldalról belém ütközött. Mindketten a földön kötöttünk ki. Ránéztem a mellettem földre kerülőre. Ugyanolyan fekete ruházatot öltött, mint én. Lassan emelte fel a fejét, és dühösen nézett rám.

- Taehyung?! – szemeim kikerekedtek. – Te mit keresel itt? – álltam fel leporolva

öltözékemet. Közelebb léptem hozzá, és egyik kezemet kinyújtottam felé, hogy fel tudjam húzni a földről. Taehyung mérgesen ütötte el a kezemet maga elől, majd feltápászkodott.

- Semmi közöd hozzá. És te? Csak nem Jimin után jöttél kémkedni? – tette csípőre kezeit miközben egy lépést közelebb tett hozzám.

- De igen. – válaszoltam határozottan. – Nem hagyhatom, hogy bármi is történjen vele.

- Ch... – Taehyung cinikusan nevetett fel, majd megforgatta a szemeit. – Mintha nem pont miattad lenne ez az egész kalamajka.