Angyali ördög (Park Jimin ff.)

23. rész Kiút a labirintusból

Másnap reggel 7 órakor az ablakból a felkelő nap sugara sütött az arcomba. Ekkor lassan kinyitottam a szememet. Nem a hálószobámban voltam. A nappaliban feküdtem a kanapén. Átfordultam a másik oldalamra és meglepődve találtam magam szembe Jimin alvó arcával. Kusza tincsei szemébe lógtak, így óvatosan kisöpörtem azokat szeméből. Ekkor Jimin elkapta a kezem és magához rántott.

- Jó reggelt. – suttogtam.

- Hm? – értetlenkedve nézett rám. - Azt hittem mérges leszel, lerúgsz a kanapéról, de minimum megpofozol. – mondta álmos, rekedtes hangon.

- Mondtam, hogy a film után menj haza. – néztem rá felvont szemöldökkel. Jimin erre csak megvonta a vállát mosolyogva.

Nem sokkal később hazament, én pedig a fotózásra készülődtem. A fotózáson mindenképpen beszélni akartam Yoongi-val. A fotózás előtt egy órával érkeztem meg a Big Hit melletti fotóstúdióba. Odaköszöntem Nam Jun-nak, aki már egyeztetett az amerikaiakkal, és bemutatott a vezető fényképésznek. Benéztem a smink szobába, ahol Jeongkook-ot, V-t és Jin-t még sminkelték. Itt hallottam Jin-t, ahogy Jeongkook kérdésére választ adva mondja, hogy Jimin és Hobi még úton vannak idefele. A stúdióba vezető kis folyosón sétálva egyszer csak észrevettem a kisminkelt, vadonatúj ruhákba öltöztetett Min Yoongi-t, ahogy az ablakon kifelé nézve kémleli a napos eget. Sietve léptem oda mellé. Lassan vette le tekintetét az égről, és nézett rám.

- Elgondolkoztál azon, amit tegnap mondtam? – kérdezte.

- Gondolkoztam, de az álláspontom nem változott. – feleltem.

- Te rettenetesen önző vagy. Csak magadra gondolsz. Eszedbe sem jut, hogy Jimin még jobban megsérülhet, mint te. – szegezte rám tekintetét.

- Nem vagyok önző. Ha teljesen egyoldalú lenne a dolog, nem érezném, hogy van remény, megoldás, akkor már rég feladtam volna. De mindig, amikor fel akartam adni, kaptam egy új jelet, ami újabb reményt keltett bennem! – kiabáltam az arcába.

Yoongi ideges lett, amiért az arcába ordítottam, így közelebb hajolt hozzám.

- Ezt csak te beszéled be magadnak, mert egy akaratos, makacs, önző kis fruska vagy!

- Ne merj még egyszer így hívni! Te nem érthetsz engem! Nem vagyok az!

- De igen! – emelte fel Yoongi még jobban a hangját.

- Nem! – kiabáltam túl.

- De igen!

- Nem!

- Suga hyung? Seol Ah? – Hobi hangja szakított minket félbe. Meglepődve fordultunk a smink szoba ajtaja felé, ahová Jimin-nel akartak belépni, de a vitát hallva csak meglepődött álltak a zárt ajtó előtt.

– Ti mit csináltok? – a folyosó másik végéről meghallottuk az ugyanúgy értetlenkedő Nam Jun hangját is. Yoongi és én zavartan fordítottunk egymásnak hátat. – Erre most nincs időnk. Seol Ah, gyere velem, a fényképésznek egyeztetnie kell veled.

Egy utolsó mérges pillantást vetve rá siettem el Yoongi mellett. Néha ránéztem a mellettem sétáló Nam Jun arcára, aki láthatóan az előbbi jelenetünkön gondolkozott. Mivel nem voltunk olyan viszonyban, nem kérdezett semmit. Egyedül hagyott a fényképésszel, aki ismertette a fényképezés sorrendjét. Először a BTS tagokat fogja együtt, majd külön-külön fotózni, majd az amerikaiakat. A BTS fotózása alatt a kamerák mögött kellett várakoznom. Tökéletes rálátásom volt a fotózásra. Először Jin-t, V-t, Nam Jun-t és Jeongkook-ot fényképezték. Aztán Yoongi következett, aki még mindig mérgesen tekintgetett irányomba. Yoongi után Jimin következett. Mosolyogva kísértem tekintetemmel. Ahogy elkezdték fotózni, velem szemben láttam, ahogy egy szerkesztő megbotlik, és ledönt egy kamerát. A kamera elkezdett Jimin felé dőlni.