Angyali ördög (Park Jimin ff.)

43. rész Az angyali ördög

A műsor résztvevőinek kicsit előbb kellett érkeznie a stadionba. A koncerten lesz egy rész, amikor köszönetnyilvánítást mondanak a tagok a program sikerességéért a szerkesztőségnek, a stábtagoknak és a nézőknek. Az egyeztetések miatt nekünk egy kicsit előbb kellett érkeznünk. A megbeszélés végével az amerikaiakkal a VIP részleg felé vettem az irányt, elfoglalni a helyünket. Viszont én mielőtt a stadionba betértem volna lemaradva kollégáimtól bementem még a mosdóba. Onnan kifelé jövet Na Ra-t láttam hirtelen elsuhanni a folyosón. Velem szembe jött, de nem vett észre, sőt, majdnem fel is lökött, mikor egymás mellé értünk.

- Mi a... – néztem utána meglepetten.

Mikor előre fordultam megláttam Jimin-t is közelíteni felém. Hasonló gyors tempóban haladt, mint Na Ra. Egy széles mosollyal az arcomon már távolból integetni kezdtem a tetőtől talpig fehérbe öltözött srácnak. Egyre közelítettünk egymás felé, de Jimin rám se nézve haladt egyenesen előre, amerre Na Ra ment.

- Ji-... mikor elhaladt mellettem szólni akartam neki, de ő csak ment tovább. – Hé, Park Jimin! – ragadtam meg hirtelen a kezét, ami egy pillanatra megállásra kényszerítette.

Hátra se nézve szabadította ki kezét, és ment tovább. Elhatároztam, hogy követem. Nagyon rossz előérzetem volt, így olyan gyorsan haladtam utána, amennyire tudtam.

Jimin útja a stadion tetejére vezetett fel. Jimin hátat fordítva nekem állt a tetőn nézve a kék eget. Takarásából hamarosan előbukkant a vele szemben álló Na Ra.

- Yook Na Ra? – léptem közelebb, Jimin mellé álltam, miközben hunyorítva pillantottam az előttünk álló Yook Na Ra felé. A lány szemében az álmaimból ismerős fehér fény csillogott.

- Jimin, – ragadtam meg szorosan a mellettem álló karját – ő most nem Na Ra... – pillantottam rá, de ő szüntelen az előttünk állóra nézett.

Jimin arcát szüntelenül kétségbeesetten figyelve rájöttem. Eljött a vége. Ezután már nem lesz tovább. Na Ra által a fentiek eljöttek Jimin-ért. Jimin határozott mozdulattal szabadította ki karját megint a szorításomból, ezzel földre lökve engem.

- Ne... – suttogtam, miközben Na Ra lassan egyik kezét kinyújtotta Jimin felé. Ő lassan Na Ra felé kezdett sétálni. – JIMIN! NE MENJ! PARK JIMIN! ÉN VAGYOK AZ, MOON SEOL AH! – kiáltottam a földről torkom szakadtából, miközben keservesen sírni kezdtem.

- Moon Seol Ah? – ekkor a csak előre tekintő fiú hirtelen megtorpant. – Moon Seol Ah... – nevemet kezdte bizonytalanul mondogatni. – Seol Ah! – ekkor hirtelen oldalra tekintett rám. Sietve futott oda hozzám. Leguggolt mellém, vállamat átkarolva segített fel a földről.

- Seol Ah, én... – Jimin, ahogy felhúzott a földről mélyen a szemembe nézett, azonban nem tudott mit mondani. Belenézve szemeibe már nyoma sem volt az előbbi Jimin-nek. A régi Jimin tért vissza. Könnyeimet letörölve arcomról megkönnyebbültem mosolyodtam el.

- Azt hittem az előbb, hogy tényleg elmész.

- Buta. – tette arcom két tenyere közé. – Nélküled hova mennék? – mosolygott rám.

- Nem gondoltuk, hogy ez egyszerű lesz. – hirtelen mindketten Na Ra-ra pillantottunk.

Fehér fényben csillogó szemekkel nézett ránk komoran, hangja sokkal mélyebb volt. Én ekkor Jimin elé álltam, két kezemet kitártam.

- Jimin nem megy innen sehova! Jimin itt marad velünk!

- Velünk? – nevetett fel Na Ra, miközben egyre közelebb kezdett lépkedni. – Ha valóban azt akartad volna, hogy veletek maradjon, akkor nem kellett volna fittyet hánynotok a figyelmeztetésekre. El kellett volna kerüljétek egymást jó messziről. Hagynod kellett volna, hogy örökké elfelejtsen. Akkor nem kerültünk volna ide, ahol most vagyunk. Akkor nem vinnénk vissza oda, ahova tartozik.

- Elfelejteni? Nagyot téved. – nézett Jimin Na Ra-ra komolyan. – Miután emberré váltam, azután sem tudtam soha elfelejteni Seol Ah-t. Az emlékeimet megpróbálták ugyan elhalványítani, de teljes egészében soha nem felejtettem el. Mivel nem ezzel emlékeztem – mutatott Jimin a fejére – hanem ezzel – majd mutatott a szívére. Maga mögé rántva engem szemtől szembe álltak Na Ra-val.

Újra kezét kinyújtva elkezdte hívogatni Jimin-t. Jimin csak nézte Na Ra kinyújtott karját.

Cinikusan felnevettem a háta mögül, mire mindketten rám szegezték tekintetüket.

- Egy valamit elfelejtenek. – közelebb lépve a tető széléhez lepillantottam a stadion előtt gyülekező izgatottan várakozó lányokra. – Jimin már egy világszerte elismert, tehetséges sztár. Maguk szerint, ha csak úgy eltűnne a föld felszínéről az nem bontaná meg a világ egyensúlyát?

- Nagyot tévedtek. Én most már ide tartozom. Már azzal nagy vizet kavarnék, ha a koncerten nem vennék részt. – szólt Jimin, miközben kezdett egyre közelebb lépkedni

a tető széléhez, hozzám.

- Ennyi emberrel el tudunk birkózni, hogy kitöröljük az emlékezetüket. Nekünk ez nem probléma. – szólt Na Ra. Hangjában semmi érzelem nem volt.

- Akkor nekem sem marad más választásom. – Jimin egyik lábának sarka már lelógott a tetőről. Ijedten néztem, amit csinál.

- Jimin, ne... – néztem rá ijedten, miközben ő szomorúan mosolygott rám.

- Ne csinálja ezt. Jöjjön velünk szépen csendben, és nem esik senkinek sem bántódása.

Ekkor hirtelen táskám cipzárját szétnyitva matatni kezdtem benne.

- Akkor sem fog senkinek sem bántódása esni, ha nem megy magukkal! – kiabáltam, miközben telefonomat feltartva hirtelen felvillant a kijelző. A telefonom éppen hívás közben volt. Fülemhez emeltem a készüléket, és beleszóltam.

- Mindent rögzítettél, ugye?

3 nappal a koncert előtt

- Seol Ah? – Yoongi nézett rám kérdőn, miközben én karjaimmal térdemet átfogva üldögéltem lakása ajtaja előtt. – Furcsa szokásaid vannak ám neked. Vagy a hobbid csak úgy váratlanul megjelenni, és időtlen időkig várni másra?

Mosolyogva álltam fel, miközben beütötte a kódot és bementünk a lakásába.

- Kérni szeretnék valamit. – kezdtem bele, miközben elém nyújtott egy csésze kávét a konyhaasztalnál ülve. Yoongi kíváncsian nézve két szemembe bólintott egyet. – Holnapután lesz a koncert. Volt egy álmom. És valószínűleg akkor hívják magukhoz Jimin-t. De nekem van egy tervem.

Yoongi meglepődve nézett rám, csészét szája elé tartva, miközben én az asztalon heverő telefonjára pillantottam.

- A koncert előtt vagy után tartsd magadnál a telefonodat. Ha jön tőlem egy hívás, és ha nem is szólok bele, kérlek, hogy ne nyomd ki a telefont, hanem rögzítsd a beszélgetést.

- Igen. – szólt bele a telefonba Yoongi.

Nagy levegőt véve egyenesen a fehér fénytől csillogó szemekbe nézve folytattam.

- Ha 10 perc múlva nem Jimin-nel térek vissza az öltözőbe töltsd fel a beszélgetést minden közösségi oldalra. – mondtam, majd kinyomtam a telefont.

Na Ra kicsit megilletődve nézett körbe.

- Ezzel...

- Ezzel sem megyek semmire, igaz? – szakítottam félbe, miközben újra a táskámban kezdtem matatni. Ezúttal egy A4-es oldalakból álló összetűzött könyvet vettem elő, és mutattam fel neki. – A szó elszáll, de az írás megmarad. – vontam vállat.

- Angyali ördög? – olvasta ki a könyv címét.