Angyali ördög (Park Jimin ff.)

40. rész Igaz barátok

- So the concert will be here in Seoul, we invite every co-workers and editors.

Nam Jun lépett mellém befejezve a mondatot, amiben megakadtam. Még mindig nagyokat pislogva bámultam magam elé, mikor ő gyengéden megérintette a vállamat. Kérdőn nézett rám, mintha mondani akarna valamit. Megszólalni ugyan nem volt ideje, mert a tárgyalóból kifelé haladó tömegben Jimin megragadta a kezemet.

- Seol Ah!

- Jimin! – néztünk egymásra, mint akik egyszerre hirtelen akarnak egymással közölni valamit. Jimin kihúzott a folyosóra.

- A nagyközönség! – mondtuk egyszerre, majd mindketten elhallgattunk.

- A koncert napjával lesz vége, ugye? – kérdezte Jimin.

- Ugyanerre gondoltam én is. Ki kell találnunk valamit... – a mondatot befejezni már nem tudtam, ugyanis egy borítékot dobtak le a földre közénk. Mindketten meglepődve néztünk oldalra. Na Ra állt mellettünk bosszús arckifejezéssel.

Jimin felvette a borítékot a földről és kinyitotta.

- Ez... – kezdte volna, de a szava is elállt.

- Mi az? – vettem ki kezéből a képeket. – Mi a... Te beteg vagy... – lóbáltam a képeket kezemben Na Ra-ra nézve. A fényképeken tegnap este Jimin látszódott, ahogy bemegy az apartmanjába, egy másikon pedig reggel az apartan előtt álló taxi előtt vagyunk mindketten lefényképezve. Jimin összetépte a képeket és Na Ra elé dobta.

- Te ránk állítottad a paparazzidat, hogy lesifotókat készítsen rólunk?! – Jimin egyre idegesebb lett, egyre hangosabban kezdett kiabálni. – A francba már ezzel az egésszel! Neked teljesen elmentek otthonról! – lépett egy lépést közelebb a mosolygó Na Ra felé. A folyosón a tárgyalóból kilépő emberek felkapták fejüket a hangzavarra.

- Jimin, ne... – karjába kapaszkodva bújtam hozzá, amitől abbahagyta az ordítozást, majd lenézett rám. Szaporán vette a levegőt, és minden megfeszülő izmán éreztem, hogy nagy erőfeszítést kell tennie ahhoz, hogy kontrolálja magát.

- Megmondtam, hogy már nem csak figyelmeztetni fogok. A kávézóban készült közös képeinket az újságíró ismerősöm ma estig felteszi a közösségi oldalakra. – lépett közelebb csípőre tett kézzel Na Ra Jimin-hez. Egy ideig farkasszemet néztek, majd Na Ra a lift felé távolodni kezdett.

- A rohadt életbe! – kiáltotta el magát megint Jimin, miközben szabad kezével beletúrt a hajába. Egy ideig a plafont nézte, majd lenézett rám. – Seol Ah... – szólított meg lágyan. Ekkor én is feleszméltem, és könnyes szemmel néztem fel rá. Jimin karját lágyan kiszabadította kezeim szorításából, két tenyerét arcomra helyezve törölte le a könnyeimet.

- Én nem akarom... Már olyan elegem van... – bújtam hozzá, miközben elkezdtem zokogni. Hátamat lágyan simogatva ölelt vissza, fejem búbjára apró puszikat nyomva.

- Seol Ah! – kicsit eltolva magától kereste a szemeimet, amik már lassan kezdtek feldagadni a sok sírástól.

- Hm? – szipogtam, miközben a földről lassan felnéztem rá.

- Taehyung-tól tudtad meg a kávézó címét? – vállaim még meg-megremegtek a feltörekvő sírástól, így alig tudtam válaszolni neki. – Hm?

- Nem. Taehyung-ba szó szerint belefutottam. Nam Jun-t hívtam fel még a találkozó előtti este. Ő gyanította, hogy oda fog téged hívni Na Ra. Én pedig...

- Értem. – Jimin egyik kezét lágyan kézfejembe csúsztatva összekulcsolva kezünket gyengéden húzott maga után vissza tárgyalóba.

A tárgyaló ajtajában megtorpantunk. Hobi nézett hol rám, hol Jimin-re, hol pedig az összekulcsolt kezünkre. Jimin nem akart tudomást venni róla, sietősen vissza akart menni a tárgyalóba, de Hobi az útját állta.