Angyali ördög (Park Jimin ff.)

16.rész Útitárs

Másnap csak késő délelőtt keltem fel. Szívem egész éjjel annyira hevesen vert, hogy csak hajnalban tudtam elaludni. Csak Jiminre tudtam gondolni, és a tegnap este történtekre.

- Á! Elég volt! – ráztam meg a fejem az ágyon ülve beletemetve a plüss mackómba.

Nem sokkal később azon kaptam magam, hogy megcsörren a telefonom. Nem tudom, kinek a száma volt, így kicsit hezitálva vettem fel. – Igen?

A telefonba jópár másodpercig nem szólt bele senki, ezért újra beleszóltam.

- Moon Seol Ah vagyok. Kivel beszélek?

- Én vagyok az... Park Jimin...

Hirtelen nagyon meglepődtem, ránéztem a telefonomra majd újra a fülemhez emeltem. Torkomat megköszörülve próbáltam nyugodt maradni.

- A mai napra nem kaptam információt semmilyen esetleges műsorfelvételről, ezért...

- Nem ezért hívtalak. – szakított félbe kicsit határozottabban. – Jimin... Megbeszéltük aminap, hogy elkezdjük a felderítését. Ma forgatási szünet van, ráérek. - megint nagyon meglepődtem, nem tudtam neki mit válaszolni. – Haló? Hé, Moon Seol Ah? Ott vagy?

- Ööö... – riadtan néztem körbe a lakásban, majd megakadt a szemem a plüssmackómon. Semmi kedvem nem volt ma vele találkozni, főleg a tegnapi csók után. – Nagyon szeretném ma elkezdeni a felderítést, de a plüssmaci... Nem... Vagyis a kutyám! Igen, a kutyám az nagyon beteg. Állatorvos kell neki!

- Nincs is kutyád. – válaszolt nyugodt hangon.

- Nos... Ez igaz, ha úgy vesszük, de a szomszéd...!

- Elég lesz. – szólt közbe. – Ott vagyok érted fél óra múlva.

Jimin ezzel letette a telefont. Percekig tanácstalanul bámultam hol magam elé, hol a plüssmackómra. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. A szívem nagyon szeretett volna vele menni, de tudtam, hogy nem kellene vele mennem sehova. Ráadásul az a félóra, amit adott, semmire nem volt elég. Éppen, hogy a mosdóba ki tudtam menni megmosakodni, már kopogott is az ajtón. Reménykedve abba, hogy elmegy dolgára pizsamában résnyire nyitottam neki ajtót.

- Te miért vagy még pizsamában? – annyira meglepődött, hogy fekete sapkáját feljebb tolta homlokán, napszemüvegét pedig levette.

- Én egy szóval sem mondtam, hogy veled megyek.

- Ja, jó. – bólogatott miközben kitárta a bejárati ajtót. – Akkor itt is eltölthetjük a napot. – nézett körbe az ajtóban, miközben egyre közelebb lépett hozzám. Mikor már megint arcomban éreztem leheletét hátra szökkentem kicsit.

- 10 percet kérek még...

- Kint megvárlak a kocsiban. – lépett ki az ajtón önelégült vigyorral. – Ha nem leszel kész, bejövök.

Nagyot sóhajtva vettem az iramot a szekrényem felé. Kiválasztottam egy hosszú pólót és egy farmert, majd a kocsija felé vettem az irányt. Jimin az autóban ülve várt rám, a fekete sapkájában, napszemüvegét levéve. Beültem mellé, majd elindította az autót. A lehető legjobban próbáltam az ablak felé húzódni, fejem is inkább kifelé fordítottam. Néha rápillantottam Jiminre, aki szeme sarkából figyelt engem vezetés közben.

- És... – köszörültem meg a torkom – most amúgy hova megyünk?

- Yeosu.

- Yeosu?! – kiáltottam fel majd teljesen felé fordítottam a fejem. – Minek megyünk mi oda?!

- Ha meg akarod találni, akit keresel, az a legcélszerűbb, ha ott keressük, ahol először találkoztatok.

- Na de... Aaa... – hirtelen a hasamhoz kaptam. Eszembe jutott, hogy nem reggeliztem a kocsi pedig felrázta a gyomromat.

- Hé, Moon Seol Ah... – nézett rám Jimin megijedve, majd félreállította az autót. – Rosszul vagy? – tette kezét vállamra.

- Csak... Nem reggeliztem... És a gyomrom...

- Á... – Jimin körbenézett az autóból, ahonnan meg is látott egy közeli éttermet. Sapkáját erősen a fejébe nyomta, napszemüvegét is visszavette. Már épp nyitotta volna ki autója ajtaját, mikor megragadtam a karját.

- Mi lesz, ha meglátnak? Ne csináld!

Jimin lágyan vette le kezem karjától, majd elmosolyodott.

- Ne aggódj. Nekünk is be kell valahogyan vásárolni. Mindjárt jövök. - mielőtt szólhattam volna, már ki is szállt a kocsiból. Egy gyorsétterem felé vette az irányt. Nagyjából 10 perc múlva vissza is jött. A kocsijában kivette a papírzacskóból a sült krumplit majd a hamburgert is. – Egyél egy kicsit, rögtön jobb lesz.

Vonakodva fogadtam el tőle a krumplit majd a hamburgert. Mikor látta, hogy eszem, ő is elkezdett enni. Miután már ettünk egy ideje Jimin felé fordultam, kérdőn nézve rá. Rögtön észrevette, hogy őt nézem, így ő is kérdőn nézett rám.

- Neked nem lesz belőle bajod, hogy ilyeneket eszel? – mutattam a hamburgerre a kezébe, majd folytattam. – Mármint, azt hallottam, az ekkora sztároknak ügyelniük kell az alakjukra, sokat diétáznak, meg ilyenek...

Jimin elnevette magát.

- Nem lesz ebből semmi baj. Az ekkora sztároknak is van szabadidejük, amikor azt ehetnek és oda mehetnek, ahova akarnak. – majd egy hirtelen mozdulattal letörölve a majonézt az arcomról, gúnyosan hozzátéve – Köszönöm, hogy szíveden viseled a gondomat.

Ekkor elhúztam tőle arcomat és gonoszul pislogtam rá.

- Kár volt megkérdeznem.

- Ha szeretnéd, mesélek pár érdekes dolgot, míg oda nem érünk. – tette hozzá mosolyogva.

- Hát, jó... – egyeztem bele.

- Mire lenne kíváncsi Moon Seol Ah?

- Hmm... Tényleg nagyon durvák a táncpróbáitok? Koncerten hogyan tudtok egyszerre táncolni és énekelni is? Sztárként mennyire látod másként a világot? Hogyan...

- Állj, állj! – nevetett fel hangosan, majd elindította a motort. – Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni. Mi volt az első? A táncpróbák, ugye? Hát, eleinte beletanulni...

A nagyjából 2 és fél órás utat végig beszélgettük. Jimin nagyon vidáman mesélt nekem a sztárságról. Minél többet mesélte, annál több kérdésem támadt, amit nem győztem feltenni neki. Szívem mélyén kénytelen voltam beismerni, jól éreztem magam a társaságában.