Angyali ördög (Park Jimin ff.)

27. rész Ahogy lennie kell 2

Ebéd után át is értünk a színházba. A szervezők a színpadon már össze is toltak három nagy asztalt, amihez a hét tag le fog majd ülni a rendezvényen. A szervezők átadták a forgatókönyvet, amivel a rajongóknak készülnek a tagok.

- Hol van Jin hyung? – nézett körbe Jimin.

- Később jön. A menedzserrel egyeztet még valami koreográfiát a szólójához a Big Hit-nél. Ha ideér azt mondta ír üzit. – válaszolt Jeongkook mellőlem.

- Kellene az a hosszú, fekete, bársonyos asztalterítő a raktárból. – szólt az egyik rendező, majd körbenézett. – Le tudna valaki ugrani érte az alaksorba?

Mivel mindenki kezében ott volt már a forgatókönyv, amit elkezdtek tanulmányozni nekem pedig még nem osztottak feladatot, elvállaltam.

- Majd én leszaladok érte. – nyújtottam fel a kezemet, hogy a színpadon álló szervező észre vegyen. A szervező bólintott egyet felém, én pedig az alaksor felé vettem az irányt.

- Veled megyek. – hirtelen Nam Jun lépett mellém.

- Elbírom egyedül is a terítőt, köszi. – néztem rá ridegen.

Nam Jun egy pillanatra meglepődött, majd ugyanolyan rideg pillantást vetett rám, mint én rá.

- Nyugi, még véletlenül sem akarok segíteni. Székért megyek, mert Jin hyung-nak nem lesz széke. – mutatott a színpad felé. Kénytelen voltam észrevenni, hogy a színpadon az asztalok mögött tényleg csak hat szék volt.

Az alaksor pont az előadó alatt volt. Hatalmas por volt ott, mintha átépítés alatt állna az egész. Nam Jun a raktárba beérve szinte azonnal megtalálta a széket és már vitte is ki. Még egy szúrós pillantást vetve rám ment ki a raktárból. Én a polcok között tovább keresgélve mondtam ki hangosan gondolataimat.

- Néha nehéz megállapítani, hogy valaki arrogáns-e velünk vagy csak simán egy seggfej.

- Hallom ám! Még itt vagyok! – hallottam meg távolról Nam Jun hangját.

Meglepődötten kezdtem el erőltetve nevetni.

- Csak hangosan gondolkodtam valamin! Nem te vagy ám! – kiáltottam utána. Nem tudom, hallotta-e. De ahogy az ajtó felé fordítva fejemet utána kiáltottam megpillantottam az ajtó mellett egy kisebb polcot. A legfelső részén használt festékek voltak. Az alattuk lévő polcon volt összehajtva a fekete terítő. Lábujjhelyre állva óvatosan levettem a terítőt. Már épp sarkon fordultam volna, mikor a polc megbillent és rám esett. A polcon lévő kék festék is mind rám borult ahogy hanyatt estem.

A polcok csörömpölő hangja odavonzotta színház szerkesztőit, Nam Jun-t és Taehyung-ot is. Az ajtóban álltak, meglepődve néztek rám, ahogy a kék festékben a földön fetrengek. Taehyung mögött megjelent Jeongkook is. Gyorsan odaszaladt hozzám kezét nyújtva felém.

- Seol Ah, nagyon sajnálom. Az én hibám. – nézett rám kétségbeesetten.

Már épp nyújtottam volna a kezem Jeongkook felé, mikor észrevettem mögüle Taehyung baljós pillantásait.

- Nem kell. – toltam el karját magam elől, majd felkecmeregtem. – Még a végén a te fejedre is átkot szórok. Komolyan nevetségesek vagytok.

- Mi folyik itt? – kérdezte az ajtóban megjelenő Jin, mögötte Hobi-val, aki közelebb lépett felém. – Te miért vagy csupa festék? – pillantott rám meglepődve, majd Jeongkook-ra nézett. – Te nem adtad át az üzenetemet, amit sms-ben írtam? Még vissza is írtál rá. A menedzser a színház igazgatótól az imént kapott egy olyan információt, hogy ne menjen le senki az alaksorba délután, mert átépítés alatt áll.