Angyali ördög (Park Jimin ff.)

14. rész Üvegfal

Másnap reggel majdnem elkéstem. A Big Hithez érve már rutinszerűen vettem elő beléptető kártyámat, üdvözöltem a portást, aki kedves mosollyal viszonozta köszöntésem.

- A mai napon azt kaptam Yeong Jin menedzsertől utasításba, hogy kísérjelek át a közeli színházba. A mai forgatás ott lesz.

Illedelmesen követtem a portást, akivel 5 perc séta után oda is értünk a színházba. A színház legnagyobb termét rendezték be a mai forgatásra.

A BTS-ből már Jin, Hobi, Jimin és Nam Jun ott voltak. Éppen ruhát próbáltak. Mosolyogva köszöntünk egymásnak, mikor Hobi egy rózsaszín hajpántot elő véve a díszletből közelebb jött hozzám és a hajamba tette.

- Mikor megláttam, te jutottál eszembe. Mindenképpen a hajadba akartam tenni.

- Jól áll? – néztem fel rá mosolyogva. – Akkor hordjam ma ezt az egész forgatást alatt?

Mindketten elnevettük magunkat, mikor Jimin egy hosszú fekete zakóban közénk lépve odébb lökött mindkettőnket. Értetlenkedve néztünk rá.

- Ó, bocsi. – mondta gúnyosan. – Akkora ez a zakó, hogy nem látom mi van az orrom előtt. Hát, még ilyet. – nevetett gúnyosan.

- Szerintem, nem a zakóval van a baj, hanem a dioptriával. – mutatott Jimin szemeire Hobi. – Legalább egy dioptriával nagyobb kontaktlencse kéne.

Hobi barátságos mosollyal hozzáért a rózsaszín hajpánt masnijához, majd hátrament a sminkesekhez. Jimin hirtelen levette a fejemről a hajpántot, majd eldobta.

- Ez csak a szép lányoknak áll jól.

- Szerintem – löktem hátra hajamat a nyakamból – kettővel nagyobb dioptria is beleférne. – Jimin már épp reagálni akart volna, de mindkettőnket elhívtak. Őt a sminkesekhez, engem pedig a színpadra.

A színpadon egy hatalmas üvegfal állt. Beálltam az üvegfal egyik oldalára, másik oldalán pedig egy nagy festékszóró volt.

- Kérdéseket fogunk feltenni a szereplőknek. – magyarázta az egyik műsor készítője. - Neked a kérdéseket villám gyorsan le kell tolmácsolnod, hogy gyorsan reagálni tudjanak a műsor szereplői. – a szerkesztő ekkor a festékszóróra mutatott. – Ha valaki téves választ ad, abból a festékszóróból fogunk festéket kilőni.

- Mint egy paint ball játékban. – állapítottam meg.

- Igen, csak itt nagyobb erővel, nagyobb mennyiségű festéket lövünk ki. – a szerkesztő közelebb lépve a hatalmas üvegfalhoz hozzátette. – És a szereplők nem lesznek festékesek, mert megvédi őket az üvegfal. Most pedig csinálunk egy próbát. Neked a nézőtér és a színpad között kell majd tolmácsolnod. – mutatott az első széksor és a színpad közötti helyre.

Nagyjából 5 lépcsőfok választott el a színpadtól és a kijelölt helyről, ahonnan tolmácsolnom kellett. Eleinte örültem, hogy most az egyszer ilyen közelről nézhetem végig az eseményeket. A háttérben megjelent mind a hét tag a próbalövésre készülődve. A próbalövést akkor indították el, amikor én még a lépcsőn voltam. Ekkor történt olyan, amire senki nem számított. Ahogy a festéket az üvegfalba lőtték az üvegfal darabokra tört. Az üvegfal szilánkjai pedig megsebezték arcomat.

- Moon Seol Ah! – Jimin kiáltását hallottam, miközben zuhantam le a lépcsőről. Leugrott a színpadról én pedig vérző arccal estem karjaiba.

Rémült tekintetemnél csak Jimin arca volt rémültebb. Hirtelen előjöttek gyermekkori rossz emlékeim többek között a sokszor üvegtörésbe fulladó veszekedések. Kezem remegni kezdett, könnyeim potyogni kezdtek.

Az színpadon is nagy rémület és zűrzavar lett úrrá. Valamennyien felém siettek, nevemet kiabálva. Ekkor még nagyobb kétségbeesés fogott el, nem akartam, hogy egy csomó ember álljon körbe. Jimin ekkor levette zakóját, betakarta vele arcomat, majd ölbe vett.

- Semmi baj, csak nagyon megijedt. – állította meg szavaival a felém özönlő embertömeget. – Kis időre lesz szükség a felvétel kezdetéig.

Jimin elkezdett futni velem. Kifutott a színházi előadóból. Egy csendes helyre vitt, ott letett gyengéden egy ágyra, majd levette fejemről a zakóját. Levegő után kapkodva gyorsan körülnéztem, és egy nővér szobában voltunk. Jimin az ágy szélén ült mellettem némán, maga elé meredve, fejét lehajtva. Nagyjából 5 perc telhetett el, mire kezdett helyreállni a légzésem.

Kezem még mindig remegett. Jimin egy kis idő után a vízgéphez lépett, elővett egy csészét és kitöltött egy pohár hideg vizet. Visszaült mellém az ágyra. Látva, hogy kezem még mindig remegett kezembe adta a csészét, de kezével tartotta az enyémet.

- Igyál belőle egy kicsit. – suttogta, majd kezdte közelebb tolni számhoz a csészét. – Ilyen előfordul olykor-olykor. Főleg, ha gyerekkorban traumáid voltak.

Hirtelen nagyon meglepődtem. A furcsa lüktető érzés megint visszatért, de ennél fontosabb dolog foglalta le akkor, abban a pillanatban a gondolataimat. Hirtelen megint az az érzésem támadt, hogy ő az, akit keresek. Megpróbáltam elhessegetni a hirtelen jött gondolatot úgy, miközben eltoltam magam elől a kezét a csészével.

- Honnan tudod, hogy gyerekkori traumám van? – húzódzkodtam el tőle.

- Én... Nem tudtam... Csak általánosságban mondtam...

- Nem. Te határozottan kijelentetted, hogy nekem gyerekkoromban traumáim voltak. Kérdeztem már, hogy miért csinálod ezt velem, hogy miért viselkedsz velem így.

- Hogy viselkedek? Mit csinálok veled? – pattant fel az ágyról Jimin.

- Úgy bánsz velem, mint aki egyszer már itt hagyott engem. Múltkor is az öltözőben, mikor elvitték a rendőrök Su Jeongot és a barátját, azt mondtad, már nem mész sehova. A nagy szupersztár Park Jimin miért tenné meg egy olyan kis senkiért, mint én vagyok, hogy ölbe becipel a gyengélkedőbe, vizet hoz nekem és aggódik értem akárhányszor veszélybe kerülök.

Jimin elkomolyodott, majd tett egy lépést hátra. Ridegen pillantást vetett rám.

- Már megint ott tartunk, hogy azt hiszed, én vagyok az a lúzer, akit keresel?!

- Ne merd így hívni! – emeltem fel a hangom.

- Sajnáltalak! – üvöltötte Jimin. – Mindent csak sajnálatból tettem! Valójában sosem akartam, hogy annak a lúzernek a helyettese legyek! Csak olyan szerencsétlen voltál, ahogy kétségbeesetten keresel valakit, aki nem is létezik.

Szavai nagyon megbántottak. Rögtön könnyek szöktek szemeimbe. Könnyeimet kitöröltem szememből, majd nyugodt hangnemben válaszoltam neki.

- Most már értem. Többé nem kell sajnálnod. Soha többé nem osztok meg veled semmit sem. És, természetesen, a szerződésünk utolsó pontját is tárgytalannak tekinthetjük.

- Moon Seol Ah, én...

- Menj. – szóltam rá határozottan. – Már várhatnak téged a tagok, rajongók és a szerkesztőség.

- Jimin, Seol Ah! – Hobi nyitott be hirtelen. – Hoztak egy új üvegfalat. Most már biztonságosan le tudjuk forgatni a műsort. Gyertek, kezdünk.

Némán, rezzenéstelen arccal sétáltam el Jimin majd Hobi előtt. Egy valamit biztosan megtanultam a mai napon. Az idáig apránként töredező köztünk lévő láthatatlan üvegfal percek alatt le lett cserélve egy jobbra, nagyobbra, vastagabbra.