24. rész

60 1 0
                                    

Andi látott mindent, hogy mi történt kettőnk közt, mégis némán baktattunk haza. Miután beértünk a házba, csendben levettük a csizmánkat, meg a kabátunkat, majd mindketten az én szobám felé tartottunk. Az ágyon elhelyezkedve néhány pillanatig még szótlanok voltunk. Tudtam, hogy magyarázatot vár tőlem, de nem tudtam megszólalni.

-Mit érzel iránta?

-Szeretem őt. Szerelemből -pillantottam fel a nővéremre. Nem láttam rajta semmi megvetést, mindössze szomorúságot.

-Ilyen bonyolult kapcsolatom még nekem sem volt, pedig voltak érdekes barátaim -mondta és megpróbált mosolyogni. Kicsit meg is nevetetett, de hamar visszajött a komor hangulatom.

-Kapcsolat? Ez?

-Igen -bólogatott -Látszik, hogy te sem vagy neki közömbös. Érez valamit irántad.

-Mit? -kérdeztem reménykedve, hátha lejött neki valami a viselkedéséből.

-Nem tudom, de szerintem ő sem. Bármit is érez próbálja elnyomni, hiszen ő egy katolikus pap. Cölibátust fogadott.

Szomorúan lehajtottam a fejem és pityeregni kezdtem. Andi átölelt, majd addig simogatott, míg el nem aludtam. Reggel mikor kinyitottam a szemem, egymás mellett feküdtünk a takaró alatt. Egész jól aludtam, megnyugtató volt, hogy ott volt a tesóm mellettem. Ahogy kimásztam az ágyból, véletlen őt is felkeltettem.

-Jó reggelt -nyöszörgött és felült az ágyba

-Jó reggelt. Bocsi, nem akartalak felkelteni -suttogtam.

-Mindegy már -mosolyodott el -Jól aladtál?

-Igen köszi. És azt is, hogy velem maradtál.

Megrázta a fejét, hogy semmiség, majd felkelt és a szobájába ment átöltözni. Mikor kész lettünk mindketten a folyosón találkoztunk.

-Ugye anyáéknak nem beszélsz róla? -húztam vissza a szobámba, mert ezt muszáj volt még minél előbb tisztáznunk.

-Nem, ne aggódj. De engem majd tudósíts, ha van bármilyen fejlemény.

-Persze -bólintottam, s kimentünk a konyhába. Megdöbbenve vettük észe, hogy anya meg apa szintén felkeltek már, sőt palacsintát sütnek.

-Jó reggelt lányok -fordult meg anyu a gáznál és odajött hozzám -Ne haragudj, hogy nem mentünk el éjjel a misére -ölelt át, én meg kérdőn néztem a tesómra. Vállat vont, ő sem tudta, hogy mi üthetett a szüleinkbe.

-Ö oké -dadogtam, mire apa is felkelt és egy ötezrest adott a kezembe, anya meg vissza ment a palacsintákhoz.

-Ne haragudj, hogy receptes könyvet vettünk neked karácsonyra. Itt az ára, nyugodtan vegyél belőle azt amit akarsz -mondta apa és ő is átölelt.

-Rendben, köszönöm.

Elgondolkozva ültem le az asztalhoz, és neki álltam a reggelinek. Nem tudtam még, hogy miért változtak meg így hirtelen a szüleim, de előbb -utóbb kiderült minden...

Tiltott szerelem (Befejezett)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang