2. évad 16. rész

45 2 9
                                    

Valamikor éjjel fáradságra hivatkozva leléptem a buliról és bebújtam az ágyamba. De őszintén szólva, csak szerelmes dalokat hallgattam a fülhallgatómmal és Dénes fotóját figyeltem. Nem írt semmit, de biztos voltam benne, hogy látta. Hiányzott, vágytam rá, de közben bántott a gondolat, hogy mást akar nekem szerezni. Egy másik fiút. Lehet, hogy tényleg nem szeret? Lehet, hogy nem számítok neki semmit?

A fülemben egy szomorú dal szólt, egy kapcsolat viharjairól. A fejemben milliónyi gondolat volt Dénessel kapcsolatban. A szívem a viszonzatlan szerelemtől majd meghasadt. A szám legszívesebben kiüvöltött volna mindent a nagy világba és a torkomon mintha két kéz lett volna, ami megállás nélkül erősen szorít. Sírtam. Nagyon sírtam. De a lányoknál kint szólt a zene, így nem hallottak belőle semmit. Majd végül a nagy sírás közepette elaludtam.

-Jó reggelt csipkerózsika! -hallottam meg a lakótársam hangját, mire a párnámat a fejemre szorítottam.

-Pszt -próbáltam csitítani a barátnőmet, de neki be sem állt a szája. Fél álomban halgattam őt, az esti buliról magyarázott, mire felültem az ágyban.

-Hányni fogok -jelentettem be és mezítláb rohantam a mosdóba. De meddigre oda értem a hányinger elmúlt. Leültem a kád szélére és gondolkodtam. Túl sok alkoholt ittam.

-Jól vagy, Bea? -nyitott be Kata, mire bólintottam. -Szerintem fürödj meg alaposan egy jó nagy adag forró vízbe, és vedd be ezt a gyógyszert. Hidd el jobban leszel tőle.

-Köszönöm -öleltem át, majd bevettem az orvosságot -Milyen jó, hogy a kapuban összetalálkoztunk és közösen vettük ki ezt az albérletet.

-A sors hozott minket össze -kacsintott rám, majd búcsúzkodni kezdett -Nekem lépnem kell. Ma itt hagyom neked a kulcsom, de ajánlom, hogy visszaszerezd a sajátodét.

-Kérlek. Elmennél te helyettem? Nem érzem jól magam...

-A kis másnaposságon kívül semmi bajod, csak mérges vagy Dénesre. Elmész hozzá délután, és ne is keress kifogásokat! Én most megyek légy jó -lépett oda hotzám, megölelt, majd intett és kiment az ajtón.

-Szia -suttogtam magam elé. A telefonomat nyomogattam egy ideig, majd forró, habos fürdő vízet csináltam magamnak -Jaj de kellemes ez így -sóhajtottam, mikor beleültem.

Elképzeltem, hogy a szeretett férfi mögöttem ül a kádban. Meztelen teste hozzám simul, férfiasságán érzem, hogy mennyire kíván és két kezével behabozza a testem. A nyakamtól egészen a hasamig. Szeret, érezteti velem. Majd megfordulok és csukott szemmel hosszan megcsókolom, miközben ő az ujjaival a melleimet simogatja. A nyakánál húzom őt közelebb magamhoz, és  érzem, ahogy a kezei áttérnek a hátamra. Erősen kapaszkodunk egymásba, nem akarom őt elengedni, de kinyitom a szemem és visszatérek a valóságba...

Kár, hogy az egész csak egy ábránd volt, egy képzelgés. Amíg ilyenekről álmodoztam, a fürdővízem teljesen kihűlt és eltelt több mint fél óra. Gyors lemosdottam, majd egy türülközőt csavartam magamra és a szobámba mentem. Azon agyaltam, hogy mégis mit vegyek fel. Nem akartam úgy öltözni, mintha suliba mennék, de azért szépnek akartam magam érezni. Az idő odakint újra meleg lett, úgy néz ki, csak egy vasárnapra jött vissza a tél. Ragyogón sütött a nap, és szerintem hőven volt 16 fok is. Abban biztos voltam, hogy a fekete farmerem húzom fel, de a többit válogattam. Véfül egy világosbarna vékonyabb kabátot húztam fel és alá egy sötét felsőt. Gyors belenéztem még a tükörbe, majd indultam is.

Tiltott szerelem (Befejezett)Where stories live. Discover now