2. évad 21. rész

52 2 7
                                    

Kedden Katával voltunk kettesbe. Délelőtt napoztunk, majd ebéd után visszahúzódtunk a házba. Nagy forróság volt kint nem bírtuk volna, főleg úgy hogy a kis udvar szinte minden területére sütött a nap. Bent megnéztük egy filmet, aztán laza ruhába útnak indultunk. Felmentünk a Gizella királynő kilátóhoz, majd visszafele a vásár mellett jöttünk el. Valami bulira sorakoztak az emberek. Engem nem különösebben érdekelt, de Katát igen. Elsietett és körbe kérdezett, hogy ki lép fel. Izgatottan jött vissza mosollyal az arcán és azt mondta, hogy nyolctól valami Dj lesz itt, aki mindig fergeteges partikat csinál. Kérdeznem sem kellett tudtam, hogy el akar menni...

A hajnali egyig tartó bulinak hála szerdán dél körül ébredtem. No de nem önmagamtól. Egy ajtó becsapódására kelltem.

-Mi a frász történik itt? -suttogtam magam elé és ásítozva felkeltem a kényelmes ágyikómból. Az ajtón kilépve egy srácot pillantottam meg, aki egy szál alsó nadrágba a fürdő ajtaja előtt állt és Katát szólongatta. Még az éjszakai bulin csapódott hozzánk Márk. Fel akarta szedni valamelyikünket. Végül amikor közöltem, hogy nekem van szerelmem, Katát kezdte fűzni, aki az alkohol hatására elég hamar engedett neki a három lépés távolságból.

-Jó reggelt Márk! -köszöntem neki, mire ijedten megfordult -Sajnálom, ne akartalak megijeszteni -mosolyogtam rá és végig néztem a testén. Nem tehettem róla, vonzott a szinte meztelen férfi test. De Márk helyett Dénest láttam magam előtt. Elképzeltem, hogy reggel mikor felkelek a konyhába őt pillantom meg egy szál alsóneműbe... -Kérsz kávét?

-Igen, elfogadok egyet.

Míg én elkészítettem három csésze kávét, ő minduntalan Katát próbálta kicsalogatni a fürdőből, de nem ment neki. Úgy éreztem, muszáj lesz átvállalnom a dolgot. Engem azonnal beengedett magához, és elmeséltem neki az estét, mivel ő alig emlékezett rá. Amint kész voltam és ők ketten végre tudtak egymással komunikálni kaja után néztem a hűtőben, majd délután útra keltem. Déneshez mentem, mint ahogy szerdánként szoktam.

-Szia hogy vagy? -üdvözöltem, mikor a templom mellett sétálva rátaláltam.

-Szia. Jól. Azt hiszem kéne ezeknek a virágoknak egy kis víz. Már több, mint egy hete nem esett.

-Igazad van -bólintottam -De várjunk egy kicsit, most még erősen tűz a nap. Olyan öt körül kéne őket meglocsolni.

-Hű micsoda szakértő -vigyorodott el -Ha ennyire értesz hozzá locsolhatnád őket minden nap.

-Értek hozzá, pont azért is javítalak ki. Nem szükséges minden nap öntözni. Elég lenne minden másnap is. Pl hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap.

-Jojo. Legyen a te igéid szerint. Tied a munka, de fizetséget ne várj érte.

-Ugyan -legyintettem mosolyogva. Éppen elég örömet szerzett nekem, hogy így még több lehetőségem nyílt a közelébe lenni. Elégedett és boldog voltam. Úgy képzeltem el ezt a heti négy találkozót, mint valami titkos randikat. Bár az élet szinte azonnal pofára ejtett. Pénteken délután fél hat körül vidáman indultam a templomhoz, de ott nagyot koppantam. Sehol senki nem volt, csak a bejáratnál egy nagy vödör víz és egy öntöző kanna. Hamar végeztem a munkámmal, majd a padra leültem és csak néztem ki a fejemből. Figyeltem ahogy a nap egyre lejjebb megy és arra gondoltam, kár, hogy nem hoztam el a füzetemet magammal, amibe mostanában írok...

Tiltott szerelem (Befejezett)Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt