Tiltott szerelem (Befejezett)

14. rész

Vasárnap reggelre virradtunk. Télhez képest elég szép volt az idő. A nap vakítóan sütött és egyáltalán nem fújt a szél. Egyedül a kopasz faágak és a kabátba bújt emberek mutatták, hogy bizony az ősznek már vége van. Anyáék már elmentek otthonról, így csak mi négyen voltunk a házba. Miután megreggeliztünk, én még néhányszor elénekeltem a dalt, majd felöltöztünk és elindultunk. Mondanom sem kell, a hasam fájni kezdett és azt hittem, hogy mindjárt kiadom a reggelim. És mikor megláttam, hogy jön mellettünk az autóval, és még integet is. Esküszöm nagyon szarul lettem. Ha a lányok nem lettek volna itt velem, tuti visszafordultam volna. De nem hagytak. Egészen a sekrestyéig toltak, s addig nem mentek el, míg be nem léptem.

-Jó reggelt -köszöntem úgy általánosságban mindenkinek.

-Bea. Isten hozott. Hogy vagy a fellépésed előtt? -mosolygott rám Dénes atya és odajött hozzám.

-Ideges vagyok -feleltem őszintén, ő pedig megfogta az egyik kezem.

-Hiszen te remegsz -ijedt meg egy picit, de rögtön tudta, hogy mit csináljon -Gyere ülj ide, mindjárt hozok neked valami innivalót.

Leültem a székre, amit mutatott és próbáltam megnyugodni. Egy műanyag üveget hozott, ami kb félig volt vízzel. Megittam mind és már jobban voltam.

-Köszönöm ez jól esett. Gyűjtöttem dalokat a szentestére. Megnézné? -kérdeztem, mire bólintott, ezért a telómat előszedtem és a jegyzetembe megmutattam őket.

-Szerintem jók lesznek, de ennek a kettőnek meg tudod mutatni a dalszövegeit?

-Igen, persze.

-Ráér jövőhéten. Most még beszélnem kell a ministrásokkal, mindjárt kezdünk. Tudod, hogy mikor kell énekelned?

-Igen -bólintottam, mire mosolyogva ment a dolgára. Alig telt el néhány perc, elmondtak ők egy mise előtti imát, majd sorba állva kivonultunk. Dénes atya maga elé engedett, szóval igen. Nem voltam újra ideges, főleg, hogy a vállamra tette a kezét... Olyan fura volt, hogy én is ott voltam velük, nem is tudtam, hogy mit keresek ott. Minden a megszokott módon ment, a papom elkezdte a misét, aztán mivel Advent első vasárnapja volt, felolvasott egy kis részletet egy könyvből és közbe valaki meggyújtotta a gyertyát.

-És most jöjjön egy csodálatos dal -mondta, mire a volt hittan tanárom rám mosolygott és belekezdett a gitározásba én meg az énekbe.

-,,Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog az első gyertya láng.
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívem, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr.
Ujjong a szívem, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr"

Velem együtt többen is énekelték, így azért megnyugodtam közbe. A dal alatt nem is aggódtam, inkább boldog voltam, és fél szemmel felnéztem Dénes atyára, aki ugyanúgy énekelt, mint én.