Tiltott szerelem (Befejezett)

2. évad 25. rész

Féltem. Nagyon féltem. Paráztam attól, hogy Dénes esetleg nem tartja be a szavát. De bebizonyosodott, hogy ő egy igazi szent.

-Dicsértessék a Jézus Krisztust -köszönt apám, mint valami nagy hívő.

-Mindörökké Ámen -fogadta őket kedvesen Dénes, majd kezet rázott velük és bemutatkozott.

-Sajnálom, hogy ilyenkor zaklatjuk önt, de holnap reggel korán indulunk, és ha már itt vagyunk, mindenképp meg akartuk nézni a templomot -beszélt anyám mosolyogva, de szerintem csak megjátszotta magát.

-Hogyne -bólintott Dénes -Jöjjenek csak utánam -indult el idegen vezetőt játszva. Negyed óra alatt tettünk egy kört, s anyám néhány képet is készített. A templomot kívülről is megtekintették, amíg én Dénessel az ajtóban beszélgettem.

-Köszönöm. Azt is, hogy bemutattad neki a templomot, és hogy nem mondtál rólam semmit.

-Nincs mit. De ne feledd egy magyarázattal még tartozol.

-Jól van, de ne most. Kérlek -fogtam könyörgőre, mert láttam, hogy anyáék közelednek. Nem szólt csak bólintott.

-Köszönjük atyám, hogy szánt ránk egy kis időt -hálálkodott apám, majd végre elindultunk. Az albérletbe megérkezve találtam egy cetlit az asztalon.

,,Elmentem Márkhoz, nyugodtan használd a szobám. Jó éjt: Kata"

Szóval átvittem barátnőm szobájába néhány dolgot, majd a szüleimnek megcsináltam az ágyukat és ők lassan nyugovóra is tértek. Én elmentem fürdeni és közbe zenét hallgattam. Majd egyszercsak jelzett a telefonom, hogy SMS-t kaptam. Megráztam a kezem, majd feloldottam a mobilom. Dénes írt.

,,Holnap kérem a magyarázatod. Este várunk a virágokkal."

Mosolyogva megráztam a fejem, megtöröltem a kezem, majd bepötyögtem a választ, miközben vadul kalapált a szívem.

,,Rendben. Este találkozunk. Jó éjt."

Még nem tudtam, hogy mit is fogok neki mondani, de nem féltem. Valahogy megoldom, tudtam jól. Amint megmosdottam, leállítottam a zenét, és kiosontom még a konyhába egy pohár vízért. Azt hittem anyámék már alszanak, de csak halkan beszélgettek. Dénes atya volt a téma és hogy mennyire szereti a munkáját...

Reggel anyám kopogtatására keltem fel. Mikor végre sikerült kinyitnom a szemem döbbenten pillantottam az órára, hiszen még 6 sem volt.

-Jó reggelt. Mi lassan indulunk is, tudod nem jó 30 fokba a kocsiba ülni, ezért indulunk ilyen korán. Kikisérsz minket?

-Persze -feleltem álmosan és segítettem kivinni néhány csomagot, sőt amire már biztosan nem volt szükségem azokat is odaadtam nekik. Már köszöntünk el, apa már be is ült, mikor anya még egy szóra visszajött.

-Kár, hogy nem találkoztunk a szerelmeddel, mikor a városban sétáltunk mindenfele -nem feleltem, mire anyám kérdőn nézett rám. -Vagy mégis??

-Én láttam őt. És ti is -árultam el, hiszen ennyiből nem tudhatja meg, hogy kiről van szó.

-Tényleg? Mégis merre?-faggatott volna anyám még milió egy kérdéssel, de apám határozottan kijelentette, hogy szálljon be, mert különben itt hagyja.

-Menj, majd beszélünk -adtam neki két puszit, majd míg el nem hajtottak integettem nekik. A házba belépve visszapakoltam mindent a szobámba, majd ledűltem az ágyra. -A füzet! -ijedtem meg egy pillanatra, de amint ellenőriztem, hogy mozdulatlanul a helyén van, megnyugodtam. Megfogtam, az ágyra fektettem magam mellé, majd visszaaludtam.

Az egész napom unalmasan telt, és Kata sem érkezett meg azelőtt, hogy Déneshez indultam volna. A padon ült, majd mikor meglátott felkelt és egy kannát nyomott a kezembe.

-Tegnap megúsztad a munkát, így ma be kell pótolnod -fogadott nevetve, és együtt meglocsoltunk. -Most, hogy kész vagyunk, végre leülhetünk és beszélgethetünk. Tudod te, hogy mennyire furdallja az oldalamat a kiváncsiság?

-Aki kíváncsi, hamar megörekszik -nevettem, mire elkezdett csikálni. -Jó állj le és akkor elmondom.

-Várom -engedett el, és türelmetlenül nézett rám.

-Szóval -kezdtem el komolyan. -Nem akartam, hogy a szüleim megtudják, hogy itt segítkezek neked.

-De miért?

-Nem akartam, hogy tudják, hogy barátok vagyunk... és hogy megtudják, hogy mit érzek irántad.

-Mit érzel?

Sejtettem, hogy Dénes rá fog kérdezni, és újra szembe kell állítom őt a szerelmemmel. Nem tehettem mást, mint kerek perec kimondtam.

-Szeretlek.

Vártam néhány pillanatot, hátha mond rá valamit Dénes, de nem szólalt meg. Először azt hittem, hogy megint majd kioktat, de az arcát figyelve mást véltem felfedezni. Olyan volt, mintha magában  vitatkozott volna az érzéseivel.

-Te mit érzel? -bátorkodtam rákérdezni és közben megérintettem az arcát. Ahogy ujjaim a bőrét érintették, ő becsukta a szemét, majd mikor visszahúztam a kezem egyenesen a szemembe nézett.

-Kérlek Bea -suttogta a szavakat, de nem folytatta. Mit akarhatott kérni? Hogy fejezzem be? Vagy tán hogy simogassam tovább?

-Dénes. Te nem árulod el, hogy mit érzel? Ha azt amit én, és elmondanád olyan nagy örömet okoznál nekem. Kérlek mond el mit érzel, mit gondolsz.

Újra megérintettem őt és könyörgőn néztem rá. Bíztam benne, hogy végre megtörik a jég és színt vall.

-Nem, nem jelenthet egy olyan szó örömet, ami kétyégbeesést, bizonytalanságot hordoz magával -lassan beszélt, akadozva. Látszott rajta, hogy küzd. Küzd önmagával. Eluralkodott rajtam a szerelem és közelebb férkőztem hozzá. Megfogtam a fejét és közel hajoltam hozzá. Meg akartam csókolni, de ekkor újra megszólalt. -Ne. Kérlek ne tedd ezt velem.

Felkeltem hát a padról, majd néhány másodperc után futásnak eredtem.

-Sajnálom -mondtam hangosan, majd még többször megismételtem egyre halkabban. Sokáig nem bírtam rohanni és visszatartani a sírást. Az út szélén egy buszmegállóba leültem majd zokogni kezdtem.