Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

9. fejezet

Lisa

Lassan elérkezett a hónap vége, amit biztosan mondhatok, hogy egyikünk se várt. Viki azóta sem beszélt nekem a terveiről, és mivel nem laktam már vele nem tudhattam, mit talált magának. Titkon persze reméltem, hogy elfogadja a felajánlást, és hozzánk költözik. De tudtam, kényelmetlenül érezné itt magát. Még nekem se sikerült ide szoknom, de én könnyebb helyzetben vagyok Jimin miatt. Bár, hogy Tae nem nehezítené meg szándékosan Viki helyzetét az is biztos, de jelenleg azzal is fel tudná húzni, ha segíteni akarna neki. Vikihez nem lenne elég egy kézi útmutató, mert mindig máshogy viselkedik. De örülök, hogy én tudom kezelni. Talán ezért is nem lenne gond, ha végre átcuccolna.

Mióta történt az az incidens, nincs olyan munkanap, hogy ne legyen mellettem egy paprika spray. Bár Viki mindig kéznél van, mai napig megijedek az egyedül betévedő férfiaktól. Jiminnek persze nem beszélek róla, de van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mi játszódik le bennem.

- Segíts neki - vont vállat Jimin. Épp öltözött, sajnos ma is dolgozniuk kellett. Pont ma, mikor Vikinek ki kell költözni.

- Hogy érted?

- Azt mondtad, általában együtt döntötök az ilyen komoly dolgokról - bólintottam. - Menj oda, és kezd el összeszedni a cuccait, mintha te már eldöntötted volna, hogy jön. Aztán, lesz ami lesz.

- Ez... - szólaltam fel, de aztán átgondoltam, amit mondott. - Nem is olyan rossz ötlet.

- Na látod - nevetett fel. Átölelt, és adott egy puszit a fejem búbjára. - Vacsira itthon vagyunk, a kulcsot tudod, hol találod. Azért ne gyújtsátok fel a házat, ha lehet.

- Nem ígérek semmit.

Megvártam, míg elmentek, és felhívtam ezt a jómadarat, hogy otthon van e. Persze tudtam, hogy ma nem lehet máshol, de biztosra akartam menni. Mikor felfelé tartottam a lépcsőn, elfogott a pánik, hogy mi lesz akkor, ha mégsem akarja ezt. De nem gondolkodtam túl sokat rajta. Eddig is megoldottunk mindent, ez ez után sem változhat.

- Hát te? - lepődött meg, mikor benyitottam. Egy doboz volt a kezében, amit le is rakott az ajtó mellé.

- Jöttem segíteni. A ruháidat összepakoltad már?

- Még nem - fordult el. A szemei fel voltak puffadva, de nem tudtam eldönteni, hogy sírás előtt, vagy után járt e éppen. Nem akartam megríkatni, ezért bevonultam a szobájába, és áttűrtem az összes ruháját, hogy beférjen egy táskába. Hasonlóan hozzám, ő se hord túl sok mindent, de ő még az én mércémet is felülmúlja. Jimin azt hitte, nekem van kevés ruhám, de akkor ha meglátná ezt, mit gondolna?

- Szóval, mehetünk? - dobtam a hátamra a megtömött táskát. Viki elhúzta a száját, és körbenézett a már-már üres lakáson.

- Nem találtam albérletet. Csak olyat, ami közel van a tengerhez, de azok nagyon drágák. Szöulba pedig nem szívesen költöznék fel.

- Helyes - vigyorodtam el. - Gyere, megmutatom hol laknak ezek.

Nem tetszett neki az ötlet, de gondolkodás nélkül elindult utánam. Gyalog sem volt messze, mi azért felszálltunk arra a két megállóra a buszra. Jiminék háza szerencsére egy nem túl forgalmas utcában van, ami ráadásul egyirányú, úgyhogy tényleg nem történhet semmi. Viki mikor meglátta a házat, tátott szájjal megállt a kapuban. Úgy kellett beráncigálnom, hogy legalább a küszöböt átlépje.

- A srácok ma dolgoznak, de vacsira hazaérnek. Szóval... Üdv itthon - tártam ki a karom a nappalinak mondható előtérben. Fel akartam vidítani, de ugyan olyan fejjel nézett végig, mint ahogy a házat kémlelte kívülről. Pedig még ki is szellőztettem, mielőtt elindultam, nehogy az legyen az első mondata, hogy ,,pasi szag van".

Hatalmas szerencsénk volt, hogy ez így jött ki, és most nem kell bekéredzkednünk valahova, amíg nem találunk mást. Még ő is bevallhatná, hogy sokkal jobb lesz Taehyungal élni, akit ismer már lassan két hónapja, mint egy vadidegennel. A pénz pedig nem lehet akadály, mivel együtt fogunk élni, kiszámoltam mennyi lesz a költség, és még a leggázabb hónap sem fog úgy kijönni, hogy mínuszba csússzunk át.

Viki

Idegen.

Ez volt az első gondolatom, mikor beléptem. A hely, az illatok, a hangok - ami valószínűleg a mosógép volt - mind zavartak. Még jó, hogy csak este jönnek meg. Semmi szükségem nem lenne most arra, hogy körbeugráljanak. Elég nekem Lisa, aki próbál felvidítani, de én bunkó módon még csak mosolyogni se próbálok. Pedig ő igazán nem tehet semmiről.

Taehyung a ház jobb részén lakott, ezért oda cuccoltam le. A szobába Lisa nem jött be, csak elmondta, hogy általában a bejárata előtti kis szekrényre szokta Tae tenni a papucsát, mivel parketta helyett szőnyeg van a padlón. Leraktam a táskámat a sarokba, és az ágy felé pillantottam. Lisának igaza volt, tényleg elférne mellettünk még hat ember.

Az ágyon egy egész karton hell várakozott, rajta egy papírral. Taehyung írása elég kacifántos, de nem okozott gondot elolvasni, elvégre én se írok valami szépen.

,,Egy kis házavató. Lisa említette, hogy szereted. Bocs, hogy nem tudok ott lenni, mikor belépsz ide. Válassz, melyik oldalon akarsz majd aludni. Azért nem ágyaztam még be. De azért remélem nem szaladsz el :P"

Akaratlanul is egy mosoly kúszott az arcomra. Visszatettem a kartonra a papírt és végignéztem az ágy közepére tolt takaró halmon. Gondolom ez lesz az elválasztó. Nem is baj, a végén még lerúgnám éjszaka szegényt az ágyról. Vagy ami rosszabb, párnának nézném, és rámásznék.

Először fordult elő, hogy kérdeznem sem kellett, Lisa rögtön elkezdett mesélni. Mióta itt lakik, bár nem valami hosszú időt tudhat maga mögött, sok minden történt vele, amit rám is zúdított. Estefele nekiállt mosogatni, hogy legyen tiszta tányér a vacsorára, én pedig kimentem a hátsó kertbe. Sötét volt már, ezért felkapcsoltam a villanyt. De már akkor láttam, hogy jobb lett volna ezt Taehyungal együtt megtenni.

- Na igen, ide kelleni fogok - sóhajtottam fel hangosan. Annyi a gaz, hogy a kertet nem is lehet látni. De való igaz, egy kis kőből rakott csobogó nem rossz ötlet. Látom, amit Taehyung elmesélt, ugyanakkor egyetértek abban, hogy az még messze van.

Egyetlen egy rész volt szépen kigazolva, az pedig egy fából faragott kereszt volt, előtte egy kisebb túrással. Letérdeltem, és bár messze áll tőlem, imádkoztam, akárkié is volt a sír.

- Ő volt az első állatunk - hallottam meg Taehyung hangját. Letérdelt mellém, és ő is lehunyta a szemét. - Nyan-nak hívtuk, mert nem tudott rendesen nyávogni. Mindig csak azt mondta, hogy ,,nyan, nyan"!

- Mi történt vele?

- Öreg volt - sóhajtott fel. - Menhelyről hoztuk, mert el akarták altatni. Három boldog évet adott nekünk. Jimin azóta sem akar állatot a házba. Én viszont szeretnék majd egy kutyát. Még ha nem is olyan nagyot.

- Hát, amint kész lesz a kert, benevezhetsz egyre - néztem még egyszer szét.

- Be se mentél azóta, vagy csak most jöttél ki? - nevetett fel. Megforgattam a szemem, és előre küldve, követtem őt a házba. A konyhában Lisa és Jimin épp a vacsorát terítették az asztalra. Még a férfi is elmosolyodott, mikor meglátott.

- Remélem szereted a csirkét.

- Amit Lisa megeszik, azt én is - válaszoltam kedvesen. De Lisa ördögien felnevetett, és legyintett egyet felém.

- Ananász.

- Jó, azt nem - sóhajtottam.

- Sajt.

- Fogd be!