Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

29. fejezet

Lisa

Vajon miért nem lepődök meg, hogy én vagyok a világ nyolcadik csodája, akinek sikerült reggelre begyulladnia a sebének? Arra ébredtem, hogy rettenetesen fájnak a vágásaim, a doki pedig rögtön lekezelte valamivel, hogy lejjebb menjen a gyulladás. Dong-wook viszonylag korán meglátogatott, hogy tájékoztasson, mi történt. Megmutatta és el is magyarázta, miért kellett két helyen is megvágni. Viszont így nem biztos, hogy kiengednek.

Pedig én ma otthon akartam aludni, akármibe is került volna. Unalmamban megkérdeztem Vikit, merre késik, persze csak poénból, elvégre a szabadnapjaimon én se kelnék fel fél hétkor. Legnagyobb meglepetésemre azonban, válaszolt. Elküldött egy képet, amin Taehyung polipként van ráfonódva, és a nyakába hajolva durmol. Mindezt vigyorogva. Viki azt írta, két óránként kelt fel az este is arra, hogy a férfi megmozdul mellette, ezért van most is fent. Ezek után viszont gyanítom, sikerült visszaaludnia, mert arra a kérdésemre, hogy ,,megint hogy kerültél ilyen szituációba?" már nem válaszolt.

Oldalra dobtam a telefont, és kinéztem az ablakon. Csípős hideg időt mondtak mára, ráadásul még be is van borulva, mintha mindjárt havazna.

- Oh, már fent vagy? - hallottam meg egy ismerős hangot.

- Te még itt? - kérdeztem Sue-t az éjszakai nővért.

- Öt perc, és lejár a munkaidőm. Végre mehetek aludni - felelte fáradtan. - De előtte meg akartam nézni, hogy vagy.

- Jól. Amit a doki adott reggel, lejjebb vitte a gyulladást, és már nem is fáj. De azért jó lenne ma hazamenni - tettem hozzá.

- Max holnap. Ne siettesd, nehogy baj legyen. Oh, még valami - jutott eszébe. - Mindjárt érkezni fog hozzád valaki.

- Alacsony vörös? - bár ez lehetetlen lenne.

- Nem, ő magas barna - válaszolta vállat vonva. - Bocs, hogy ilyet mondok, de ne találkozzunk itt többet. - Elköszöntünk, ő pedig magamra hagyott. Nem sokkal utána tényleg betért hozzám valaki, rá viszont cseppet sem számítottam. Nem itt, és nem ilyen korán.

- Azt hiszem, nem jöttem elég korán ahhoz, hogy ezt megbeszéljük - lépett be Jimin, egy csokor virággal a kezében. Szemei karikásak voltak, gyanítom, tegnap tudta meg, mi az ábra. Remélem nem Vikitől. Bár foltokat nem látok rajta.

- Látod, ebben egyetértünk - vágtam oda neki határozottan. Nem hagyhatom, hogy meginogjak. Most nem. Látom rajta, hogy ő is ideges, én pedig legalább annyira kíváncsi. - De talán kezdhetnéd te.

- Én?

- Igen te! Azzal, hogy hova járkálsz el hetente többször is, miért teszel úgy, mintha meg se történne, és minden rendben volna, és miért mellőzöl? Nem gond, ha mást kúrogatsz, csak ne hazudnál a képembe, hogy a szüleidnél vagy! - keltem ki magamból. Szerintem a fél kórház engem hallgatott.

- Lisa, begyógyszereztek, vagy mi van? Hogy mondhatsz ilyet, hisz szeretlek!

- Úgy, hogy mostanában nem viselkedtél ennek megfelelően.

- Ha elmondom, mit számít? - lépett közelebb felém. A csokrot úgy szorongatta, félő volt, hogy eltörnek a virágok, ezért inkább bedobta a vázába. - Min tudsz változtatni?

- Semmin - vontam vállat. - Csak nem rágódnék azon minden nap, hogy megcsalsz.

Megingatta a fejét, és ökölbe szorult kézzel kezdett el fel-alá járkálni a szobában. Ajkát nem tudta annyira összepréselni, hogy ne törjön fel belőle egy-egy rosszalló morgás. Végül megemberelte magát, és egy hatalmas sóhajjal, leült mellém a székre.

- Oké - sziszegte fogai között. - Elmondom.

- Köszönöm - bólintottam. A szívem nagyot vert, nem tudtam, mi fog jönni, mire számítsak.

- A szüleimmel találkozgatok, de nem önszántamból. Van egy lány, Mira, aki a leendő menyasszonyom - a név ismerős volt, de annyira lesokkolt amit mondott, hogy nem is foglalkoztam vele. Szemeim tágra nyíltak, megszólalni se volt erőm. Reméltem, hogy folytatja, és nem kell nekem közbevágnom. Nem tudom, így mit mondanék neki. - De ezt a szüleink döntötték el. Mi nem akarjuk. Neki nincs párja, ő az egyéjszakás kalandok híve, nekem meg itt vagy te szerencsére. De a szüleink által gyakorolt nyomás miatt, össze kell járnunk rendszeresen, és úgy tenni, mint a boldog párok. Ők ebbe csak az üzleti előrelépést látják.

- De miért?

- Mert különben képesek arra, hogy megkeserítsék az életünket. Mira divattervező akar lenni, nekem elég az az állás, ami most van - vont vállat. - De olyan befolyásosak az apja és az enyém is, hogy két pillanat alatt elintéznének. Nem kapnánk sehol másik munkát. És én ráadásul... - itt megállt, és leszegte a fejét. - Téged is féltelek.

- Engem miért?

- Ezért nem akartam elmondani. Az még nem lenne akkora gond, ha kiderülne, hogy van valakim, de amint arcot is tudnának kötni ehhez az infóhoz, a te életedet is tönkretennék.

- De hisz a szüleitek. Miért tennének ilyet?

- A pénz hatalom. A hatalom pedig sok embert megrészegít. Kiskoromban sem voltak mintaszülők, most pedig már.. Még mindig gyereknek néznek, akinek megmondhatják, mit csináljon. Apám azt akarja, hogy átvegyem a cégét, és szerinte Mira majd meghozza ehhez az eszem, és végre otthagyom a ,,bugyuta pincérkedést".

- Ez felháborító - mondtam halkan. Még csak dühös sem lehetek, mert így minden értelmet nyert.

- De nem tehetsz semmit, és ne is akarj. Maradj névtelen.

- Ez akkor sem megoldás, Jimin! Ebben a két hétben ez miatt teljes lelki roncs lettem, és azt látom, hogy te is! Ha továbbra is mellőzni és titkolózni fogsz, amíg ezt meg nem oldod.. - megráztam a fejem, és beharaptam az alsó ajkam. A sírás fojtogatta a torkom.

- Ha már a titkolózásnál tartunk mit is keresel itt? - fogott bele egy másik témába.

- Na látod, ez nem akkora ügy, mint a tiéd - jegyeztem meg gúnyosan. - Miután nem sikerült... Az az este - biccentettem oldalra a fejem, remélve, hogy nem kell kimondanom. - Meg akartam tudni, hogy vajon velem van e probléma. És, mint kiderült igen - vontam vállat. - Amúgy, ő itt Karcsi - mutattam oldalra, a szekrényen levő befőttesüvegre, aminek tartalmát nem kellett bemutatni neki. Még most se hiszem el hogy belőlem szedték ki.

- Honnan veszed, hogy fiú? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem látod azt a hatalmas kinövést rajta? Tuti pasas - sandítottam felé.

- Nem gondolom, hogy KaeR-ssi-nak joga lett volna beléd kerülni úgy, hogy engem be se engedtél. - A perverz megnyilvánulását teljesen elnyomta a nevetésem, mikor próbálta kimondani a nevet, kisebb-nagyobb sikerrel.

- Ezt vele beszéld meg. De kijött, úgyhogy szabad a pálya - fordultam felé. Jimin édes mosollyal az arcán kezdett el közeledni felém, ám mielőtt végre megcsókolhatott volna, az ajka elé emeltem az ujjam. - Ha megígéred, hogy legyen bármilyen ,,kis ügy", mindent elmondasz nekem. Nincs több titok. Egyikünk részéről se.

- Nincs több titok - hadarta. Elkapta a karom, felült mellém az ágyra, ledöntött és egy olyan szenvedélyes csókba hívott, amire már rég volt példa. Vágytam rá, éreztem, hogy ez kellett nekem. Nem akartam elengedni, ha elhúzódott, ajkammal az övé után kaptam. Szorítottam a felsőjét, hogy eszébe se jusson elmenni.

A kő ugyan nem esett le a szívemről, Jimin gondja továbbra is kínozta a tudatom. Mert igaza van, nem tudok neki hogyan segíteni. De a puszta tény, hogy engem választott, és, hogy itt van velem, elég volt. Ő pedig biztos vagyok benne, hogy meg fogja valahogy oldani.