Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

39. fejezet

!+18!

Lisa

Hulla fáradt voltam, pedig nem is csináltunk semmit. Mindenképp el akartam vinni Jimint sétálni, és ha belefér korcsolyázni is, de ma elég volt nekem fordítani amit anyáék mondtak. Nem fogunk sokat itt lenni, de tegnap esélyünk se volt sehova menni. Mikor leért a fejem el is aludtam. Ma pedig a végére már ott tartottam, hogy letöltöttem egy alkalmazást, ami felveszi, amit az adott fél mond, és lefordítja olyan nyelvre, amit beállítok neki. Így kicsit könnyebb volt nekem.

Este viszont, miután mindenki lezuhanyozott és elvonult aludni, kipillantottam a folyosóra, anyáék szobája felé. Nem akarok napokig Jimin nélkül aludni. Mind a ketten szuszogtak, reméltem, anya nem hiszi, hogy ellenőriznie kell és néz majd be a szobámba. Lassan, szinte már lábujjhegyen mentem hátra a vendégszobába. Kopogás nélkül besurrantam Jiminhez, de az ajtót nagyon lassan, kicsit megemelve csuktam be, mert tudtam, hol nyikorog.

Azonban amint elengedtem a kilincset, Jimin hátulról körém fonta a karját, és magához vont.

- Jobb is, hogy te jöttél. Így messzebb vagyunk a szüleid fülétől - mondta halkan.

- Nem rosszalkodni jöttem - nevettem fel, és nyúltam hátra, de a kezem nagyon rossz helyre ütközött.

- Igen, pontosan ott vannak a gondok - sóhajtott fel.

Lassan megfordított, és arcom a tenyerébe csúsztatva megcsókolt. A hasamat simogatta, miközben lágyan feljebb tolta a pólómat.

- Nyugi - puszilt a homlokomra. - Tudod, hogy nem ugrok rád.

- És ha én azt akarom? - kérdeztem vissza. Kigomboltam a nadrágját és kicsit letoltam, hogy lecsússzon. - Csak próbáljuk meg - csókoltam vissza.

Jimin szemei felragyogtak, remegni kezdett az izgalomtól, és a tudattól, hogy zöld utat kapott. Őszintén szólva nem akarom tovább húzni. Még ha ott is maradok, ma le akarok feküdni vele. Ha nem kezdjük el, soha nem jutok túl ezen az akadályon, azt pedig nem akarom.

- Kipróbálnék valamit, de lehet nem fog tetszeni - nézett le rám.

- A tiéd vagyok.

A lassúság eltűnt, gyorsan és mohón szabadított meg a maradék ruhámtól, többek között a bugyimtól is. Ő is levetkőzött, de a bokszere rajta maradt. Odanyúltam érte, ő viszont megragadta a kezem, és a nyaka köré vonta. Időm sem volt gondolkodni, fenekem alá fogva tolt egyet rajtam, és felemelt. Épp lendítettem a lábam, hogy közrefogjam a csípőjét, mikor megéreztem, hogy tovább emel. Egészen addig, amíg a combom a vállán nem kötött ki.

- Jézusom! - kiáltottam fel. Nem tudtam eldönteni, hogy a hajába kapaszkodjak nehogy leessek, vagy inkább takarjam el magam. Ugyanis tökéletes rálátása nyílt szinte mindenre, amiért a feje előtt terpesztettem.

- Na igen, tudtam, hogy ez jó lesz - mosolyodott el, és nyalta meg a szája szélét.

- Te bolond vagy! Tegyél le.

- Csak extrém. Remélem így már nem lesz olyan unalmas. Annyi a dolgod, hogy élvezd.

Nem kertelt, rögtön bevetette a nyelvét. Kezét most nem használhatta, tartania kellett, ugyanis én nem tudtam mibe kapaszkodni így. Az izgalom és a félelem összemosódott, és azt vettem észre, hogy élvezem, amit csinál. Lassan elfelejtettem, hogy magason voltam, hogy talán Jiminnek kényelmetlen, és csak az járt a fejemben, hogy ezt mind értem teszi. Azért, hogy ellazuljak és könnyebb legyen.

A vágy pedig egyre csak fokozódott, ahogy körözött a csiklómon és a hüvelyemnél.

- Jimin - markoltam a hajába. - Nem így kéne.. Nem így akarok - be se tudtam fejezni, felkiáltottam, és összerándultam az erőlködéstől, hogy ne menjek el. Elemelt a faltól, és mire észhez tértem már az ágyon voltam. Lábam lelógott, de nem sokáig. Felemelte, és ismét a vállához döntötte.

- Ma nem leszünk a szokványos pózban. Felejtsük is el, hogy létezik. Minden más pózban akarlak látni.

- Csak csináld már - nyögtem fel. Nem rejtette el, hogy nagyon is meglepődött rajtam, és utána én se tudtam volna megmagyarázni a bátorságom. Csak azt tudtam, hogy majdnem felrobbantam a nyelvétől, és rettentően kíváncsi voltam, mit tud kiváltani belőlem a farkával. Ha az övé leszek, és ő irányít. Kellett az az érzés, tudni akartam. Ráadásul bármire is gondoltam, bármit is mondott, egyre jobban lüktetett az ölem tőle. Piszkosul kívántam.

- Ha fáj, csak állíts meg, nem kell felrúgnod - nevetett gúnyosan.

- Ha tovább húzol lehet meggondolom magam.

- Értettem - csókolt meg.

Az az este visszagondolva volt a legszebb, mióta vele vagyok. Vigyázott rám, és mégis mocskos dolgokat súgott a fülembe, amitől hol nevetnem, hol pedig elbújnom kellett, annyira belemelegedtem. A fájdalom folyamatosan velem volt, de nem érdekelt, nem szóltam neki, és nem állítottam meg.

Nem voltam önző, mert tudtam, ha meghall egyetlen fájdalmas nyögést is, megáll. Azt pedig nem akartam. Most mégis, imádom az érzést, ahogy meztelenül átölel, én pedig félig aludva simogatom a mellkasát. A zuhanyig se jutottunk el, anyáéknak túlságosan gyanús lett volna, ha ketten vonulunk be, vagy épp egymás után. Ezért csendben, a szobában nyugodtunk le.

Nem kellettek szavak se. A mondás, miszerint nincs rosszabb a kínos csendnél új értelmet nyert nálunk. Egyikünk se szólalt meg, mert mind a ketten leragadtunk abban a pillanatban, mikor összeért a testünk. Néha felnéztem rá, de az őszinte és az elégedett mosolyán kívül nem láttam mást.

- Remélem tudod, hogy ezek után otthon egy nyugodt éjszakád sem lehet.

- Mi? - ültem fel.

- Ez ennél már csak jobb lesz. Őszintén szólva azt hittem rémes lesz az első, mert figyelnem kell, és nem tudok majd jól teljesíteni. Tudom ám, hogy fájt! De nem szóltál.

- Mert akkor nem élvezted volna.

- Nekem fontosabb az, hogy ne gyűlöld meg ezt a dolgot. Mert veled, huu - forgatta meg a szemét, és mosolyodott el szélesen zavarában. - Nagyon jó. És csak jobb lesz.

- De holnap nem jöhetsz a közelembe. Örülök, ha anya nem veszi észre a járásomon, hogy történt valami. Oh basszus! - felálltam és magamra tekertem az egyik plédet. - Vissza kell mennem a szobámba. Ha anya meglátja, hogy nem vagyok ott ránk ront.

- Oh, azt már megtette.

Először nem tudtam hova tenni, amit mondott. Nagyokat pislogtam, és az ajtó felé néztem, de ugyan úgy zárva volt. Majd a tompa érzés eltűnt a fejemből, alig bírtam megállni, hogy ne kiáltsak fel.

- Mi?

- Emlékszel, mikor megálltam és befogtam a szádat?

- Igen - vágtam rá. Azt hittem le akar higgadni, hogy ne menjen el idő előtt.

- Na, az azért volt, mert kinyílt az ajtó. De nem jött be. Csak becsukta.

- Te hülye, miért nem szóltál?! - csaptam meg egy párnával. - Ha lebuktunk neked annyi!

- Miért olyan nagy ügy, hogy dugom a nőt akit szeretek? - kérdezte nyersen.

- Mert a szüleim házában vagyunk. Ahj Jimin - összecsíptem az orrnyergemnél levő bőrt, hogy ne mondjak olyat, amit megbánnék. Valószínű, hogy azért nem szólt, mert akkor elment volna a kedvem, de ez így nagyon nem jött ki jól. Csak remélni merem, hogy nem képzelődött, és anya tényleg nem pillantott be. Ez halál ciki!

***