Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

26. fejezet

Lisa

- Még jó, hogy a felét nem értették, amit beszéltünk - mondta Viki magyarul, miután bezártam az ajtót.

- Nem, még az a jó, hogy ki tudtuk magunkat beszélni. Ha megtudták volna... Mind a kettőnknek fájt volna.

- Nekem miért? - vont vállat. - Taehyungnak nincs miért féltékenynek lennie, elvégre nem vagyunk együtt.

- Viki, én szeretlek, de néha jó nagy fasz tudsz lenni - vágtam rá.

- Lányok, hallottam a nevem, de semmit se értek, nem lehetne a mi nyelvünkön veszekedni? - támaszkodott Viki vállára Tae, és nézett rám.

- Persze - nevettem fel.

Estig nem is szóltunk egymáshoz Jiminnel. Nem is lett volna időm rá, hisz én dacból leültem Vikivel a kanapéra sorozatot nézni, ahova idő közben Tae is becsatlakozott. Már csak két rész volt hátra, így a férfi javaslatára a következő egy nem romantikus dráma volt, amibe Dong-wook is szerepelt. Fura volt? Igen. Jó színész? Abból az öt részből, amit láttunk igen.

- Kurva élet, hogy én többet nem engedem be ide. Ilyen jól nem lehet eljátszani a pszichopatát, ha csak nem vagy ténylegesen az.

- Hyung csak szimplán profi - válaszolta Vikinek Taehyung. - Legyen elég mára, holnap munka van mindenkinek - pattant fel a kanapéról. Az idő jócskán elment, már fél kilenc is elmúlt. Tae visszanézett Vikire, aki hatalmas szemekkel pislogott értetlenül a férfire. Valójában tudta, mit akar, de nem moccant. Tae felsóhajtott, és szomorúan a szobába ballagott.

- Tudod, néha azért lehetne egy kedves szavad hozzá. Csak igyekszik megfelelni neked. Belehalsz, ha mellette alszol?

- Igen - vágta rá. - Mivel rám fonódik, mint valami polip.

- Jajj te szegény, majd ha nem leszek ennyire elfoglalt, elkezdelek sajnálni - forgattam meg a szemeim. Bementem a szobába, és a zuhanyzó felé vettem az irányt. Jimin rám pillantott, de nem mondott semmit, egészen addig, amíg ki nem értem. Vizes hajjal persze, ám mikor leültem az ágyra, hogy a vállamra terített törölközővel felitassam a tincseimet áztató cseppeket, Jimin elém térdelt, és az ölembe hajtotta a fejét. - Mi a baj? - kérdeztem. Könnyedén megrázta a fejét, nekem viszont most nem volt elég ennyi. - Jimin, ne csináld ezt. Van valami. Valami nagy baj, miért nem mondod el? Azt hittem, egy csapat vagyunk.

- Azok vagyunk, Lisa. És el is fogom mondani, mikor megbizonyosodtam afelől, hogy nem fogsz csalódni. Vagy elhagyni miatta. Csak még egy kis időt adj, hogy megoldjam.

- Én nem tudnék segíteni? Egyáltalán mivel kapcsolatos?

- A szüleimmel. - Már megint ezzel jön. Eszembe jutott az a lány név, amit álmában suttogott, és most voltam olyan lelki állapotban, hogy simán rázúdítottam volna a kéretlen tartalmat a gondolataim mély bugyraiban. De elszámoltam magamban tízig, és helyette inkább elkezdtem simogatni a fejét, és a vállát, amíg fel nem állt, és le nem feküdt, engem is magával húzva.

Borzongás tört rám éjszaka. Ahogy kinyitottam a szemem, meglepődve tapasztaltam, hogy még hajnal sincs. Melegség áradt a hátam mögül, tudtam, hogy Jimin itt van. Kezei a pólóm alatt rendetlenkedtek, lassan, lágyan simogattak. Először csak apró köröket írt le puha ujjával a hasamra, majd egyik kezét fel, a másikat lefelé vezette.

Egy ideje már melltartó nélkül alszok, így nem volt mivel vesződnie, mikor rámarkolt a bal mellemre. A nadrágom alá kúszva félretolta a bugyimat, és kedvesen simogatni kezdett. Kicsit elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szám elé tudjam tenni a kezem. Álmodik, vagy pont, hogy nem tud aludni, és ezzel foglalja el magát?

- Jimin? - suttogtam. Hangom elveszett a szoba csendjében, és a sóhajban, ami kiszökött közben.

- Hmm... Szeretlek, Lisa - motyogta. - Akármi is legyen. Szeretlek.

- Jimin, most már megijesztesz - meg akartam fordulni, de nem hagyta. Mi az, hogy akármi is legyen? Mire készül? Ilyet a sorozatgyilkosok mondanak, mielőtt feladnák magukat! Park Jimin nyelven ez mégis mit takarhat?

Viki

Este, mikor felkeltem már meg sem lepődtem, hogy nem a kanapén vagyok. Taehyung jellegzetes illatát éreztem mindenhol, ami azt jelentette, hogy megint behozott a szobájába. Kinyújtottam elgémberedett karom, de rögtön a kis lámpához nyúltam, mikor a férfi háta helyett az üres matracba csapódott a tenyerem. Biztos, hogy ő hozott be. Lehet kiment inni?

Feltápászkodtam, és benéztem a fürdőbe. Bár nem volt alapja, hisz a villany nem volt felkapcsolva. A telefonom gyér fényével világítva botorkáltam ki a nappaliba, ott találtam meg őt. Össze volt kuckózva, takaró semmi, és még zoknit se húzott, pedig eléggé lehűlt a ház. Visszamentem a szobába megfogtam a paplanját, és óvatosan ráterítettem. Éreztem, hogy ébren van, nem is szuszogott.

Utánam nyúlt, kezét beakasztotta a csípőmbe és lehúzott maga mellé. Majd a takarót felemelte a könyökével, és átdobta rajtam. Belül kötöttem ki, hogy véletlenül se tudjak óvatlanul legurulni majd.

- Hé - böktem meg finoman. Eléggé szorított, alig bírtam kihúzni a kezem az övé alól.

- Nem akartam odafeküdni melléd. De azt se akartam, hogy itt aludj. Ezt a helyiséget még csak nem is lehet normálisan fűteni.

- Te beszélsz, aki takaró nélkül jöttél ki? - vágtam vissza. Hallottam, ahogy elmosolyodik, majd felsóhajt.

- Bent is aludhatnál.

- Az a te szobád, neked kellene.

- Hmm - bólintott. - De én inkább ott alszok, ahol te vagy - amennyire csak lehetett, magához préselt. Éreztem, ahogy a melleim a mellkasának nyomódnak, lába pedig az enyémre fonódik. A menekülésnek esélyt sem adva aludt el, mindezt mosolyogva. Kezdek megint szétesni. Mivel már nem érzem ezt kínosnak vagy kényelmetlennek.

Reggel ugyan abban a pózban ébredtem. Pedig mind a ketten híresek vagyunk arról, hogy akár meg is fordulunk alvás közben. Taehyung békésen szuszogott, míg én kiszedtem alóla a lábam, és a kezeit maga elé tettem. Az arcom veszélyesen közel volt az övéhez. A szempillái lágyan borultak a szeme alá, az arca még most is tökéletes volt. Ajkai elnyíltak, kedvem lett volna végigsimítani rajta.

Mikor kimegyünk a kertbe, mikor bejövünk és ő viccelődni próbál, mikor komoly a helyzet, mindig más arcát mutatja. És én... Mindet szeretem.

A kellemes gondolatmenetemet Lisa ajtajának csapódása szakította meg. Felhúztam magamhoz a lábaimat, és akkorát rúgtam Taehyungon, hogy szegény férfi a földön kötött ki. Miért volt természetes az, hogy mellette ébredek? Ez a romantikázás nem nekem való. Ráadásul.. Sose mosolygok ébredés után, mivel utálok felkelni! Kezdek megőrülni.

- Ez... Fájt - nyavalygott a földön ülve, tarkóját dörzsölve.

- Bocsi - vágtam rá rögtön, és mielőtt még észbe kapott volna, befutottam a szobába felöltözni.