Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

8. fejezet

Lisa

- Kimegyek hátra, itt a kamion - hajolt be a pult mögé Viki, és vette ki a hell-ét. Ez ma már a harmadik, én pedig kezdek aggódni, hogy műszak vége előtt bealszik tőle. Egyszerűen nem értem, hogy lehet számára a koffein altató hatású. Pár korty kávétól is elbódul, mint egy kisgyerek a meleg tejtől.

- Mármint teherautó - nevettem fel. Viki éles pillantásokat vetett felém, és megköszörülte a torkát.

- De az mennyivel jobban hangzik, hogy kamion.

- Utána ejthetnénk egy ebéd szünetet - javasoltam. A szemei felcsillantak, a hasa pedig hangosan megkordult.

- A vesémbe látsz asszony - felelte, majd kiment a hátsó ajtón, hogy bepakoljon a raktárba. Mivel ez egy kis bolt, nem jön sok árú, így fél óra alatt ki szokott pakolni. Addig én általában lemosom az ablakokat, illetve kasszázom, bár ma alig voltak.

Épp a telefonomat babráltam, mikor bejött valaki. Az ajtó felé szerelt csengő eleinte jó ötletnek tűnt, de mióta azzal álmodom, inkább leverném a francba.

- Jó napot - hajoltam meg mosolyogva. A férfi ahelyett, hogy kosarat vett volna, egyenesen elém állt, és a zsebébe nyúlt.

- Jó lesz. Na virítsd a pénz - maszk volt rajta, de a homlokán egy elég csúnya égési sérülés látszódott. Cseppet sem nyugtatott meg, hogy a mögöttem levő kamera mindent felvesz, ugyanis egy pisztolyt szegezett felém, ami elég igazinak tűnt. - Egyedül vagy, ugye? - Nem mertem megszólalni, ezért bólintottam. - Oh, remek - mosolyodott el. Átugrotta a pultot, és beszorított a falhoz, majd megfogta az arcom, és felemelte a fejem. - Akkor előtte eljátszadozunk egy kicsit.

Lehunytam a szemem, és megpróbáltam eltolni magamtól. Ahogy Viki mutatta, felemeltem a lábam, de ahelyett, hogy jól tökön rúgtam volna, leszorította mindenem a combjával, hogy ne tudjak ficánkolni. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik. Könnyek gyűltek a szemembe, fojtogató harag és félelem bénított meg olyannyira, hogy levegőt is nehezemre esett venni.

Egyszer csak egy árny jelent meg a pasas fölött, aki már a nyakamba fúrta a fejét. Erős csapás érte, aminek a hangja engem is megijesztett. Teljesen rám nehezedett, én pedig alá szorulva a földre rogytam. Viki hangosan zihálva lökte le rólam, és húzott fel.

- Jól vagy? - kérdezte. Válasz nélkül magához vont, és megölelt. Éreztem a saját remegésem, csak bólogatni tudtam, mert ha válaszolni próbáltam volna, elbőgöm magam. - Hívom a zsarukat - jelentette ki. A pultra ültem, és le sem vettem a szemem az ájult férfiról, aki mellett egy kettétört vécéülőke hevert, amivel a lány leütötte. - Mindjárt itt vannak. Bocs, épp az volt a kezemben - mutatott a törött darabra.

- Te miért vagy... Ilyen... Nyugodt? - kérdeztem lassan, tagoltan. - Túl sok krimit néztél?

Viki nem válaszolt. A kezem után nyúlt, és felemelte, majd a nyakához tette. Éreztem, hogy majd kiugrik a szíve, de ez cseppet sem látszott rajta. Az évek alatt, amíg összenőttünk, sok hülyeséget és sok előnyt átvettünk a másiktól. Sajnos mind a ketten elmondhatjuk magunkról, hogy még a másik előtt sem szívesen sírunk, vagy mutatjuk ki a fájdalmunkat.

A rendőrök hamar lezárták az ügyet. Meg volt a tettes, meg volt a felvétel, így nem kellett semmit sem nyomozniuk. A pénz nem tűnt el, és a nyakamon levő apró folton kívül semmi sem történt. Szerencsére. A doki azt mondta, Viki az adrenalintól akkorát ütött a pasason, hogy annak kisebb fokú agyrázkódása lehet. Nem is volt baj, elvégre megérdemelte.

Felhívtam a bolt tulajdonosát, és elmondtam mi történt. Javasolta, hogy mára zárjunk be, és menjünk haza mind a ketten. Mivel csak mi vittük a műszakot, a többiek pedig nem tudtak beugrani, kénytelenek voltunk tényleg bezárni. Viki elkísért Jiminékig, de ott leköszönt, és hazament. A pótkulcsot a hátsó udvarból ástam ki, mivel ők nem voltak itthon. Hét körül fognak megjönni, addigra pedig már én is itthon szoktam lenni. Semmi szükség rá, hogy ezt megtudják. Mintha nem is történt volna semmi. Amúgy is, már ismerem annyira, hogy tudjam, csak felfújná ezt az egészet.

***

Mire hazajöttek, a vacsora tálalva volt. Mosolyogva tártam ki a karom, hogy fogadjam a férfit, aki nagy iramban érkezett felém, azonban a megszokott köszöntő puszi helyett erősen magához vont, és a fejemet simogatta.

- Tényleg jól vagy? Ne vigyelek el egy orvoshoz? Istenem, miért nem hívtál fel rögtön?

- Miről beszélsz? - kérdeztem alig hallható hangon. Még a szuszt is kinyomta belőlem. Taehyung a fal mellé állt, és keresztbe fonta a kezét. Rám pillantott, és sóhajtott egyet.

- Viki kérte, hogy figyeljelek. Miután nem hagytam békén elmondta, mi történt. Ne haragudj, hogy nem tudtunk hazajönni.

- Ugyan már - legyintettem. Kinyírom azt a lányt!

- Lisa, ez komoly!

- Nem történt semmi, csak megijedtem a pisztolytól. Ennyi. Jól vagyok. - Jimin mondani akart valamit, de tekintete lejjebb vándorolt, és meglátta azt a kis foltot a nyakamon, amit most még nagyobbnak éreztem, mint eddig.

- Szóval az a szemét hozzád is ért.

- Hé - nyúltam fel az arcához, és húztam kicsit lejjebb, hogy a szemébe tudjak nézni, ő pedig ne másfele tekintgessen. - Higgy nekem kérlek. Nincs semmi baj. Viki időben jött. Csak megijedtem.

Taehyung némán bambult, nem akart modortalan lenni azzal, hogy minket néz, ahogy enyelgünk. Miután meggyőztem őket, hogy nincs semmi baj, leültünk vacsorázni, de rettentő kínos volt az egész. Végig csöndben ültünk, és senki se nézett fel a másikra, csak én. Tudtam, hogy ha most megszólalok, elindítok egy lavinát, ezért inkább csendben maradtam.

A vacsora végén letettem a tányérokat a mosogató mellé, de mielőtt megengedhettem volna a vizet, Taehyung kedvesen arrébb tett, és intett, hogy inkább menjek Jiminnel, aki épp bevonult a szobájába. Nagyot sóhajtottam, és utána mentem. Miért érzem magam rosszul, hisz nem tettem semmit. Jimin mégis mérges rám.

- Emlékszel, mikor felhívtalak munka közben, mert elvágtam az ujjam? - kérdezte nekem háttal.

- Igen - helyeseltem. Ha bólintok, azt úgyse látná. Tisztán emlékeztem rá, elvégre még meg is mosolyogtatott, olyan édesen panaszkodott.

- És mikor lerúgtam az asztalt, és rám borult a leves?

- Arra is - mondtam halkan, egy félmosollyal az arcomon.

- Ezek kis semmiségek... Mégis úgy éreztem, el kell mondanom neked, hogy tudd, mi van velem. De te... Sose hívsz fel, és alig mondasz valamit, a napodról.

- Egy kis boltban, ahol nap mint nap kasszázok és pakolok, nem történik sok minden. Nincsenek érdekes vevők, sem érdekes sztorik - vontam vállat. Lassan megközelítettem, és átkaroltam hátulról. Fejem a hátához döntöttem. ő pedig megszorította a hasán összekulcsolt ujjaimat.

- Nem ez a lényeg.

- Tudom - suttogtam. Értettem, mi a baja. De mégis mit tehetnék? Nem akarom untatni. Igazam volt, ezen a kis rablási kísérleten kívül semmi izgalmas nem szokott történni. Hívjam fel azért, mert öt wonnal kevesebbet adtam vissza? Vagy mert pakolás közben Viki ráhúzta a lábamra a dobozt, és mind a ketten elestünk? Ezeket el tudom mondani itthon is. De miért tenném?

- Kérlek, próbálj meg beszélni velem. Nem számít, ha semmiség. Fel tudná dobni a napomat, ha legalább egyszer felhívnál. Ha ideges vagy, vagy ha unatkozol, mindegy. Még akkor is felvenném neked, ha épp a konyhán mosogatnék.

- Tudom Jimin, épp ez a baj. Nem akarlak zavarni. Neked komolyabb a munkád, mint nekem.

Elhúzta a kezem magától, megfordult, és addig hátrált, a derekamnál húzva, míg le nem ültünk az ágyra. Illetve én az ölébe, nagy nehezen, ugyanis megbotlottam, és majdnem lefejeltem.

- De te sokkal fontosabb vagy. Különben is fülest hordok, igazán nem zavarnál, még akkor sem, ha egész nap vonalban lennénk. Incselkedhetnénk úgy, hogy más ne tudja - húzta pimasz mosolyra a száját. Ez már engem is megnyugtatott, én is elmosolyodtam.

- Igyekszem majd. Tényleg - tettem hozzá. Bólintott, megragadta a tarkómat, és lehúzott egy lágy csókra. Ez az egész párkapcsolat dolog olyan könnyűnek tűnt.. De ahogy egyre bonyolódunk bele, úgy jönnek a problémák mind a kettőnk részéről.