Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

36. fejezet

Viki

Tae amint meglátott felsóhajtott, és a pólójáért nyúlt.

- Tudom, hogy valószínűleg rengeteg kérdésed van, de nagyon fáradt vagyok, lehetne, hogy holnap foglalkozunk velem?

- Nem érdekel, mi történt ott - vágtam rá rögtön, mielőtt félreérti, miért vagyok itt. - Nem tudom, hogy fogjak hozzá, mert ez nem szokott nekem menni, úgyhogy csak kimondom, aztán kezdesz vele, amit akarsz. - Kíváncsiságát rögtön felkeltettem, bár ez nem látszott annyira az álmoskás tekintete miatt. - Baromira idegesített, hogy elmentél vele. Hogy itt hagytál, és nekem félnem kellett.

- Mitől? - vont vállat. Átsuhant a fejemben, vajon tesztel-e, és azt akarja, hogy én mondjam ki, vagy tényleg nem érti, mit akarok kihozni belőle. De mindegy, melyik volt a válasz, most nem engedhetem, hogy felforrjon az agyvizem. Elvégre fontos dologról akarok beszélni.

- Attól, hogy elvesznek tőlem.

- De ez - nevetett fel, én viszont tudtam, ha belekezd, végleg elveszik a hangom a szoba csendjében, amit a magyarázata hagy majd maga után. Éppen ezért a mellkasán taszítva egyet lelöktem az ágy szélére.

- Többször is eljátszottam már az esélyemet. - És ha nem jöttem volna rá magamtól, a többiek is hozzám vágták. - Te mégis kitartottál. Mégse tudom most se, mit kéne tennem veled - fújtattam. - Hogyan kellene.. - lesütöttem a szemem, amíg a megfelelő szót kerestem. De csak megráztam a fejem. - Nem, még mindig nem megy - legyintettem, és elindultam az ajtó felé. Pár lépés után azonban a kilincs helyett Tae tenyere akadt az ujjaim közé, ahogy lágyan megfordított, és az ölébe vont. Meglepett sikolyom egy csókkal fojtotta belém, hogy utána mosolyogva homlokát az enyémnek dönthesse. - Hát neked se megy valami jól - állapítottam meg.

- De. Én fényévekkel jobban csinálom, mint te. És szerencsédre - puszilt a számra. - Még az ilyen elcseszett makogásodból is értem, mit szeretnél. Én is szeretlek.

- Ez azért erős szó - billentettem oldalra elbizonytalanodva a fejem.

- Nem. Ez a megfelelő kifejezés. Attól még, hogy te nem szereted, ez így van.

Az imént felvett pólóját egy mozdulattal levette és elhajította, a nadrágjával együtt. Az ingemért nyúlt, amit szintén ilyen begyakorolt mozdulattal nyitott szét.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, miközben ledöntött az ágyra, és a nyakamba csókolt.

- El sem hiszed, milyen rég várok erre. Nem gondolhatod, hogy hagyom elúszni. Most, hogy végre közelebb érezlek magamhoz.

- De - megpróbáltam ellökni a vállánál fogva, de hajthatatlan volt. - Várj már, nekem holnap még dolgoznom kell!

- Akkor ajánlom, te ülj a kasszába, mert járni nem nagyon fogsz tudni.

***

- Te bolond. Egy óra és indulnom kell - csaptam mellkason, mikor végre levegőhöz jutottam. A végtagjaim elernyedtek, azt se tudtam fekszek e vagy állok. Tae mellettem volt, karjával ölelt magához, miközben a lábammal átfontam az övét.

- Van mivel eltöltenünk - ásított.

- Kösz nem. Elég volt egyszerre ennyi. Nem érzem a lábam.

- Helyes. Kielégítő büntetés volt - nevetett fel, és csókolt a homlokomra. - De valamit még meg akartam kérdezni.

Felnéztem rá, de a szeme csukva volt. Az arca hihetetlenül boldog, még sosem láttam így mosolyogni.